Keresztes vipera

Nevek

Magyar név
Keresztes vipera
Tudományos név
Vipera berus
Angol név
Adder

Rendszertan

Rend
Pikkelyes hüllők rendje (Squamata) - Kígyók alrendje (Serpentes)
Család
Viperafélék családja (Viperidae)

Védelmi státusz

Természetvédelmi érték (Ft)
250 000 Ft

Általános leírás 

A keresztes vipera jellegzetes vipera megjelenésű, azaz feje háromszögletű, a halántéktájékon elhelyezkedő méregmiriggyé alakult fültőmirigyek miatt hátrafelé kiszélesedő. A hímek átlagosan 60 cm-re, a nőstények 70-80 cm-re nőnek. Megfigyeltek már 1 méter feletti példányokat is. A hímek testsúlya 110-180 g, míg a nőstényeké 191-232 g, azonban ez a testmérethez hasonlóan, állományonként változó. Pupillája függőleges hasítású. Zömök, izmos törzse, és rövid farka van, mely a kloáka után, főként nőstényeknél hirtelen elvékonyodik. A törzs izomzata gyenge, így szorítani gyengén tud. Elterjedt nézet, hogy a farkánál fogott, lefele lógatott keresztes vipera nem tud önerőből visszamarni. Ez az állítás felnőtt példányok esetében igaz, ellenben a fiatal kígyók esetén nem. Azonban még a felnőtt egyedek is képesek önmagukon visszakúszni. Jellegzetes mintázata a nyaktájéktól a farok végéig húzódó sötét színű cikk-cakk sáv, mely elüt a test alapszínétől. A test mindkét oldalán kör alakú foltok találhatók, melyek színe megegyezik a cikk-cakk minta színével. A keresztes vipera törzsalakjára (Vipera berus berus) az erőteljes ivari kétalakúság (ivari dimorfizmus) jellemző. A nőstények a hímeknél hosszabbak és robosztusabbak. A hímeké alapszíne a szürkétől az ezüstfehérig terjedhet, a háton futó mintázat feketés, és igen kontrasztos, a nőstények alapszíne a barna valamely árnyalata, a cikk-cakk mintázat barnás tónusú, és a hímekről eltérően, nem annyira üt el a test alapszínétől. Az egyedek tarkótájékán jellegzetes X vagy Λ minta figyelhető meg. Felső ajakpajzsaik (supralabialia) fehérek, a haspajzsok (ventralia) feketék vagy sötétszürkék esetenként fehér pontozással. A farokvég a hasi oldalon mindkét nemnél sárga. Gyakran találkozhatunk fekete (melanisztikus) példányokkal, melyeknek az aránya populációnként változó. Az ilyen egyedek túlnyomó többsége a fehér felső ajakpajzsok kivételével koromfekete. Születéskor általában normál színezetűek, majd az alapszín fokozatosan sötétedik el, és 2-3 éves korukra válnak feketévé. A keresztes viperánál megfigyeltek már albínó, rozsdavörös és kékes árnyalatú példányokat is. A boszniai keresztes vipera (V. b. bosniensis) 50-60 cm-es nagyságúra nő. Jellegzetessége az színezetbeli ivari kétalakúság (dichromatizmus) hiánya. A hazai egyedek alapszíne általában a barna valamely árnyalata. A cikk-cakk mintázat barnás-feketés, és gyakran nem egybefüggő, hanem felszakadozott keresztsávok alkotják. A mintázat a nyaki tájékon és a test utolsó harmadán mindig keresztsávokból áll. A törzsalaktól a magasabb hátpikkelyszám (általában 23, a V. b. berusnál 21), a gyakori kettős szem alatti pikkelysor (subocularia) (V. b. berusnál egy) és a hátmintázat felszakadozása különbözteti meg. Hazánk déli részén elő állományaiban igen magas az – elsősorban hím – melanisztukus egyedek aránya.

Taxonómia 

A keresztes vipera az egyik legrégebbről ismert mérgeskígyó, melyet a modern zoológiai nevezéktan alapítója Carl von Linné svéd tudós írt le 1758-ban Coluber berus néven. Jelenleg, a törzslakon (Vipera berus berus) kívül 3 alfaját tartják számon. A balkáni keresztes vipera, V. b. bosniensis BOETTGER, 1889, Délnyugat-Magyarországtól (Somogy és Zala megye) Észak-Görögországig fordul elő. A V. b. sachalinensis TZAREWSKY, 1917 az orosz Távol-Keleten, Kínában, Mongóliában, Észak-Koreában honos. A V. b. nilkolskii VEDMEDERJA, GRUBANT & RUDAEVA, 1986 Közép- és Kelet-Ukrajnában, illetve Oroszország szomszédos déli részein fordul elő, de egyes szerzők külön fajként (V. nikolskii) tartják számon. A legutóbbi filogenetikai vizsgálatok azonban három, az előzőektől részben eltérő, nagy csoportot különítettek el a fajon belül: az elsőt Észak-Olaszországból és a környező ausztriai, szlovéniai és dél-svájci területekről; a másodikat a Balkánról, amely a V. b. bosninesishez sorolt állományokat tartalmazza; illetve egy harmadikat (amely a legnagyobb változatosságot mutatta), amely a faj valamennyi további állományát foglalja magába. Jelenleg a Somogy és Zala megyében élő populációk a V. b. bosniensishez, a Szabolcs-Szatmár megyében a Tiszaháton, valamint a Zempléni-hegységben élők a V. b. berushoz sorolandók.

Hasonló fajok 

A fekete színű keresztes viperák összetéveszthetők a velük egy élőhelyen előforduló fekete vízisiklókkal (Natrix natrix). A fekete vízisiklókat elsősorban sárga nyakszirtfoltjaik alapján különböztethetjük meg a keresztes viperától, amennyiben a nyakszirtfolt halvány vagy hiányzik (nagyon ritka) a fekete színű keresztes viperát vaskos, zömök teste, és rövid farka, valamint háromszögletű feje és függőleges pupillája alapján különböztethetjük meg ezen egyedektől. A keresztes vipera összetéveszthető a rézsiklóval (Coronella austriaca). A rézsikló azonban karcsú testalkatú, kerek pupillája van, feje nem különül el annyira a testétől, a fejtetőt pedig nagy pajzsok borítják (a keresztes vipera fején a szemek között illetve a szemek mögött figyelhető csak meg három nagyobb pajzs). Habár a rézsikló barna színezete hasonlít a viperáéhoz, a hátoldalán kettős, sötétbarna foltsor húzódik, mely csak néha alkot cikk-cakk vonalat. Hazánk másik mérgeskígyójával, a rákosi viperával (Vipera ursinii rakosiensis) is összetéveszthető a keresztes vipera, de hazánkban a két kígyófaj nem fordul elő egy élőhelyen.

Elterjedés, hazai előfordulás 

Hazai elterjedés: A keresztes vipera hazánkban foltszerűen fordul elő, így megtalálható Somogy és Zala megyében, a Tiszaháton Szabolcs-Szatmár megyében, valamint a Zempléni-hegységben, beleérve Tokaj-hegyet és környékét. Feltehetőleg médiakacsának tekinthetők a Bakonyban, a Bükkben illetve a Pilisben talált viperákról szóló hírek, de előfordulhat, hogy elengedett példányokról van szó. 

Készült az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapjára beérkezett adatok felhasználásával.

Világelterjedés: A keresztes vipera a világ legelterjedtebb szárazföldi mérgeskígyója. Előfordulása kiterjed majdnem a teljes Palearktikumra, így megtalálhatjuk Angliától Európán át egészen a Szahalin-félszigetig. Az Ibériai-félszigeten, Luxemburgban, Dél-Franciaországban, Dél-Olaszországban és Dél-Görögországban nem honos. Elterjedése a Skandináv-félszigeten és Oroszországban az Északi-sarkkörön is túlnyúlik. Dél-Európában és a Balkánon szórványos elterjedési mintázatot mutat.

Forrás: Európai Herpetológiai Atlasz (http://na2re.ismai.pt/atlas.php)

Keresztes vipera európai elterjedése. Készült az Európai Herpetológiai Atlasz honlapja alapján.

Élőhely 

A faj Magyarországi állományai két egymástól igen eltérő biotópban lelhetők fel. Északkeleten, a Zempléni-hegységben bokrokkal, facsoportokkal tarkított réteken, kaszálókon, erdőszéli bokorsávokban, néhány éves irtásokban találkozhatunk keresztes viperával. Somogy és Zala megyében égerlápok, tölgyesek szélein, tisztásokon találkozhatunk a fajjal. Kedveli a saspáfránnyal fedett tisztásokat, szedreseket, illetve gyakran figyelhető meg víz közelében.

Életmód 

A keresztes vipera elsősorban nappali életmódot folytat. Szórványos megfigyelések léteznek éjszakai aktivitásról is, főleg meleg nyári éjszakákon. A párzási időszakon kívüli aktivitása elsősorban a reggeli és a késő délutáni órákra tehető. A telet a keresztes vipera üregekben, farönkökben hibernálva tölti, általában októbertől, március-áprilisig. Először a hímek fejezik be a telelést, 2-3 héttel később a nőstények, majd a fiatalok is követik őket. A hibernációt követően a hímek kizárólag napozással töltik napjukat, egyáltalán nem táplálkoznak. Ez a hím ivarsejtek képződésének (sprematogenezis) időszaka. Április első heteiben megtörténik az első vedlés, mely többé-kevésbé szinkronizált, azaz az állomány valamennyi hím egyede majdnem egyidejűleg vedlik. Megfigyelések alapján ez a vedlés a párzási aktivitás megindítója. Ekkortól jelentkezik a jellegzetes párzási viselkedés, azaz a hímek egész nap keresik a nőstényeket, akár kilométeres távolságokat is megtéve, párharcokat vívnak, illetve őrzik azon nőstény egyedeket, amelyekkel sikerült párosodniuk. A párzási időszak 2-3 hétig tart, majd ezt követően a hímek szétszóródnak. A nőstények a hímekkel ellentétben táplálkoznak a hibernációt követően. A vemhes nőstények a nyár során idejük nagy részét napozással töltik. Az 5-15 újszülött (hosszuk 12-23 cm, súly 2,3-7,7 g) úgynevezett álelevenszüléssel, augusztusban vagy szeptemberben jön világra. A fiatalok, első vedlésüket követően kezdenek táplálkozni. A fent említett jellegzetes aktivitás következtében tavasszal elsősorban hímekkel találkozhatunk, nyáron főleg nőstényekkel, illetve késő ősszel főként újszülött egyedeket figyelhetünk meg. A nőstények kétévente szaporodnak, az ivarérettséget mindkét nem három-négy éves korában, a hímek körülbelül 30 cm-es hossznál, a nőstények 40-45 cm-es hossznál érik el. Nagy kánikula esetén a keresztes vipera aestiválhat, mely egy időleges nyári passzív állapotot takar, amelyet az egyed bármikor megszakíthat. A felnőtt keresztes viperák elsősorban kisemlősökkel táplálkoznak. Ritkábban gyíkokat, békákat és madarakat (főleg röpképtelen fiókákat) is fogyasztanak. A fiatal egyedek táplálékát elsősorban békák és gyíkok illetve újszülött kisemlősök teszik ki. A vipera zsákmányát mérgével öli meg. A marást követően elengedi áldozatát és vár pár percig, amely alatt az áldozat elpusztul, majd szag és hőnyomok alapján megkeresi a zsákmányt, és fejétől kezdve egyben lenyeli. A hiedelmekkel ellentétben a keresztes vipera ritkán támad. Leggyakrabban sokkal azelőtt elmenekül a közeledtünkre (a lépteink rezgését érzékelve), hogy észrevennénk. Menekülési út hiányában hangos sziszegéssel, fújtatással próbálja elijeszteni a támadóját majd/vagy villámgyorsan mar. A marások többsége riasztó jellegű, amikor az állat nem fecskendez mérget a támadójába. Tényleges mérgezés legtöbbször az állat kézbevétele esetén következik be. A keresztes vipera mérge alapvetően a keringést gátló és véralvasztó hatású vérméreg (ún. hematoxin), vérömlenyt okozó (hemorhagikus) és izomműködést gátló (miotoxikus) aktivitással. A méregben a véralvadásra ható anyagok dominálnak, a vér alakos elemeit és vérerek belső falát (endotélium) roncsolja, melynek következtében véralvadási zavarok, súlyos esetekben keringési sokk áll be. Hazánkban a viperamarás nagyon ritka, 1-2/év, mindkét mérgeskígyó fajunk, azaz a keresztes és a rákosi vipera marását együttesen értve. Az elmúlt 60 évben mindössze két halálos keresztes vipera marás történt hazánkban.

Státusz, védelem  

Hazánkban a keresztes vipera ritka. Állományai közül főként a Somogy és Zala megyeiek, illetve a Tokaj-hegyen és környékén előfordulók, igen kis egyedszámúak, pár száz egyedből állók. Az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása, a kis egyedszámú állományok teljes elszigetelődése, az élőhelyein folytatott intenzív vadgazdálkodás, valamint az emberi behatások az állományok megfogyatkozásáért felelős legfőbb tényezők. A viperákat a helyi lakosság ellenszenve és alaptalan félelme, illetve az utóbbi években a média által gerjesztett pánikhírek következtében igen gyakran verik agyon. A faj a Berni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 250 000 Ft.

Ajánlott irodalom 

Korsós, Z. & Krecsák, L. 2005. Taxonomy and ecology of the Hungarian populations of the Common adder (Vipera berus). Programme and Abstracts: Fifth World Congress of Herpetology 19-24 June 2005, Stellenbosch, South Africa, p. 136–137. 

Malina T. 2009. Fogyatkozó keresztes viperáink. Természet Világa, 140: 324-326. 

Milto, K. D. & Zinenko, O. I. 2004. Distribution and morphological variability of Vipera berus in eastern Europe. In: Ananjeva, N. & Tsinenko, O. (eds.): Herpetologia Petropolitana, pp. 64-73. 

Nilson, G., Andrén, C. & Völkl, W. 2005. Vipera (Pelias) berus (Linnaeus, 2758) – Kreuzotter. In: Joger, U, Stümpel, N. (eds.): Handbuch der Reptilien und Amphibien Europas, 3/IIB Schlangen (Serpentes) III Viperidae. Wiesbaden (Germany): Aula Verlag, p. 213–292. 

Ursenbacher, S., Carlsson, M., Helfer, V., Tegelström, H. & Fumagalli, L. 2006.Phylogeography and Pleistocene refugia of the Adder (Vipera berus) as inferred from mitochondrial DNA sequence data. Molecular Ecology, 15: 3425–3437.

Galéria 

Keresztes vipera cikk-cakkos hátmintázata
Keresztes vipera fejtetője
Keresztes vipera portré
Keresztes vipera melanisztikus színváltozata

Ajánlott idézés

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (2017) Magyarország kételtűi és hüllői: Keresztes vipera http://www.mme.hu/keteltuek-es-hullok/keresztes-vipera
Letöltés dátuma: 2017-10-23