Vízisikló

Nevek

Magyar név
Vízisikló
Tudományos név
Natrix natrix
Angol név
Grass snake

Rendszertan

Rend
Pikkelyes hüllők rendje (Squamata) - Kígyók alrendje (Serpentes)
Család
Valódisikló-félék családja (Colubridae)

Védelmi státusz

Természetvédelmi érték (Ft)
25 000 Ft

Általános leírás 

A vízisikló az egyik legváltozatosabb megjelenésű kígyófajunk. Hossza elérheti a 120 centimétert, de általában ennél kisebb. Léteznek azonban adatok 2 métert is elérő egyedekről. Viszonylag karcsú testfelépítésű, de az öregebb példányok meglehetősen robosztus termetűek is lehetnek. Legjellegzetesebb ismertetője a feltűnő nyakszirtfolt, amely a piszkosfehértől a citromsárgán át a narancsvörösig változhat. A nyakszirtfolt jellegzetesen hátrafelé domború, félhold alakú, amelyet hátrafelé egy hasonló formájú fekete folt határol. A világos nyakszirtfolt és a szem között egy további sötét folt húzódhat, amely általában nem foglalja magába a szemkörüli pikkelyeket. Egyes populációknál a világos és fekete nyakszirtfolt hiányozhat. Ajakpajzsai világosak, a piszkosfehértől a sárgáig változhatnak. A felső ajakpajzsok határai gyakran feketék, függőleges csíkozást vagy foltozottságot adva a felső ajkaknak. Az alsó ajakpajzsok általában egyszínűek. Színezetének valódi változatossága a hátmintázatában jelentkezik. Alapszíne a szürkétől a zöldes-barnán át a feketéig sokféle árnyalatú lehet, amelyet a legváltozatosabb formájú, nagyságú és árnyalatú pettyek tarkíthatnak. A pettyek rendeződhetnek sorokba vagy pepitamintázatba. Hazánkban is előfordul a Balkán-félszigetre jellemző ún. „persa”változat, a csíkos vízisikló, amelyet sokan alfajként tartanak számon (ld. a Taxonómia című fejezetben). A csíkos vízisikló hátának két oldalán és a testoldalain egy-egy, összesen négy, sárgás- vagy aranybarna csík húzódik végig. Néhány élőhelyen (pl. Belső-Somogyban) előfordulnak fekete, úgynevezett melanisztikus példányok. Bár testük fekete, világos (általában piszkosfehér) nyakszirtfoltjuk megmarad. A vízisikló hasa jellegzetes fekete-(piszkos vagy sárgás-)fehér, sakktáblához vagy zongorabillentyűzethez hasonló mintázatú. Teste középtáján általában 19 pikkelysor húzódik. Hátpikkelyein határozott orom található.

Taxonómia 

A vízisikló rendkívül változékony megjelenésű faj. Földrajzi változatosságából fakadóan számos alfaját különítik el: a törzsalak Natrix natrix natrix a Rajnától keleti irányba a Dnyeper vidékéig, a Kárpát-medence déli részétől Finnországig fordul elő; a spanyol vízisikló (N. n. astreptophora SEOANE, 1884) az Ibériai-félszigetet népesíti be; a nyugat-európai N. n. helvetica (LACÉPÈDE, 1798) a Pireneusoktól északra Anglia középső részéig, északnyugaton a Rajna vonaláig, keleten az Alpok déli vonulata mentén a Dinári-hegységig, dél felé az Appennini-félsziget északi pereméig fordul elő; az olasz vízisikló (N. n. lanzai KRAMER, 1970) az Appennini-félsziget északi felén terjedt el; a délolasz vízisikló (N. n. sicula CUVIER, 1829) az Appennini-félsziget déli felét és Szicíliát népesíti be; a korzikai vízisikló (N. n. corsa HECHT, 1930) Korzikán, a szardíniai vízisikló (N. n. cetti GENÉ, 1883) Szardínia szigetén élnek; a csíkos vízisikló (N. n. persa PALLAS, 1814) a Balkán-félsziget alfaja; az Égei-tengeri Milos szigetcsoporton a miloszi vízisikló (N. n. schweizeri L. MÜLLER, 1932) található meg; a Kea-vízisikló (N. n. fusca CATTANEO, 1990) az Égei-tengeri Keán fordul elő; a gothlandi vízisikló (N. n. gotlandica NILSON & ANDRÉN, 1981) a Balti-tengeri Gothland-sziget alfaja; a ciprusi vízisikló (N. n. cypriaca HECHT, 1930) Cipruson található, és Dél-Anatóliától Észak-Szíriáig fordul elő a szír vízisikló (N. n. syriaca HECHT, 1930). A legkeletibb alfaj az orosz vízisikló (N. n. scutata PALLAS, 1771) a Fekete-tengert északról határoló síkvidéktől Szibériáig terjedt el. A fenti alfajok többsége egy morfológiai bélyegekre alapozott részletes filogenetikai vizsgálat szerint (THORPE, 1979; ld. az Ajánlott irodalomban) azonban önkényesnek, és nem követi a populációk földrajzi változatosságának valódi mintázatát. THORPE rámutatott, hogy a jégkorszakot követően a vízisikló két fő menedék- (refúgium-) területről népesítette be Európát. Az egyik a Balkán-félsziget volt, ahonnan nyugaton Közép-Európa nyugati pereméig, keleten a Bajkál-tóig terjedt el a faj. A másik menedékterület Délnyugat-Európa volt, amely további két elkülönült populációnak adott otthont: 1. az Appennini-félszigeten; 2. az Ibériai-félszigeten. A két populáció a jégkorszakot követően Nyugat-Európában egyesült, és Közép-Európáig terjedve egy csak alig összeolvadó hibridzónát hozott létre a keleti formával. A nyugati vízisikló tehát THORPE szerint továbbra is külön alfajnak tekinthető N. natrix helvetica néven, a keleti vízisikló pedig a faj törzsalakja a N. n. natrix. THORPE ezenkívül további két alfajt talált elegendő mértékben különbözőnek ahhoz, hogy alfaji rangjukat megőrizze: a N. n. cetti-t és a N. n. corsa-t. Eredményei nagyrészt összecsengenek más fajokon végzett kutatások eredményeivel, így hosszú távon várható, hogy a majdani, géneken végzett filogenetikai vizsgálatok meg fogják erősíteni eredményeit.

Hasonló fajok 

A vízisiklót könnyű felismerni színes (ld. fent) nyakszirtfoltjáról, amely révén szinte mindig azonosítható. Néha azonban összetévesztik a fiatal erdei siklókkal (Zamenis longissimus), amelyek ugyancsak jellegzetes sárga nyakszirtfoltot viselnek. Megkülönböztető jellegeiket ld. az erdei sikló leírásánál. Mivel a vízisikló is gyakran tartózkodik vízben, messziről összetéveszthető közeli rokonával, a kockás siklóval (Natrix tessellata). A kockás sikló színezete azonban többnyire eltér a vízisiklóétól, nyakszirtfoltja soha nincs. A vízisikló egyes változatai „kockás” mintázatukkal emlékeztethetnek a kockás siklóra, de azoknak is minden esetben van sárga nyakszirtfoltjuk. Belső-Somogyban a vízisikló fekete példányait esetenként, ha csak egy pillanatra látjuk őket, össze lehet téveszteni a keresztes vipera (Vipera berus) fekete példányaival. A vízisiklók azonban lényegesen karcsúbbak, fürgébb és könnyedebb mozgásúak, mint a viperák. Ha alaposabban is szemügyre tudjuk őket venni, akkor a fekete vízisikló példányain is megfigyelhető a világos nyakszirtfolt, amely a keresztes viperánál hiányzik. A fekete viperák szeme majdnem parázsvörös, függőlegesen hasított pupillával. A vízisikló pupillája mindig kerek.

Elterjedés, hazai előfordulás 

Hazai elterjedés: A vízisikló szinte minden hazai tájunkon előfordul, ahol kisebb vagy nagyobb vízterületek találhatók. Sík-, domb- és hegyvidékeinken egyaránt fellelhető. 

Készült az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapjára beérkezett adatok felhasználásával.

Világelterjedés: A vízisikló Európa déli és középső részén mindenütt elterjedt. Északon eléri Anglia középső részét, valamint felhatol Skandinávia déli feléig. Keleti irányban a Bajkál-tóig terjed. Délkeleten eléri Libanon déli részét, illetve a Kaszpi-tó déli partját. Az alfajok elterjedésének részletesebb leírását ld. a Taxonómia című fejezetben.

Forrás: Európai Herpetológiai Atlasz (http://na2re.ismai.pt/atlas.php)

Vízisikló európai elterjedése. Készült az Európai Herpetológiai Atlasz honlapja alapján.

Élőhely 

A vízisikló elsősorban a vízközeli, dús vegetációjú helyeket kedveli, ahol napos tisztások, szegélyek is a rendelkezésére állnak. Előfordul nádasokban, kiszáradó réteken, ártéri növénytársulásokban egyaránt. Gyakran találkozhatunk vele erdőszéli cserjések mentén, amennyiben a közelben van víz. Mivel azonban nem ragaszkodik a víz közvetlen jelenlétéhez, felbukkanhat más száraz vegetációtípusokban is. Valószínűleg nem annyira a vegetáció típusa, mint a táplálékának jelenléte vagy hiánya határozza meg az előfordulását.

Életmód 

A vízisikló általában nappal aktív faj, de olykor éjszaka is járhat zsákmány után. Gyakran figyelhető meg a víz közelében, amint a nádas peremén, partoldalakon, vagy vízbe dőlt fatörzseken napozik. Általában éber, és ha megriasztják, gyorsan a víz alá bukik vagy eltűnik a sűrű növényzetben. A telelés kivételével egész évben találkozhatunk vele, forró nyári napokon is aktív. Frissen kikelt példányait augusztustól figyelhetjük meg, hűvösebb időszakokban a kicsik előszeretettel ülnek ki az utakra melegedni. Táplálékát elsősorban kétéltűek (főként békák) alkotják, és egyes szerzők szerint a legmérgezőbb fajokat (unkák, foltos szalamandra) is minden további nélkül elfogyasztja. Apró halakat is zsákmányul ejt. Zsákmányát nem fojtja meg, hanem élve nyeli le. A párosodási időszak a helyi éghajlati viszonyoktól függően március végétől május közepéig tart. A nőstények nyár közepétől rakják le tojásaikat faodvakba, kiegyenlített hőmérsékletű partoldalakba, nádkupacokba stb. A tojások száma 8-12, de idősebb nőstények esetén még több is lehet. Természetes ragadozóik között emlősök és madarak egyaránt megtalálhatók, bár bűzös mirigyváladéka miatt – amelyet a kloakáján át ürít ki, ha zaklatják – feltehetően sok ragadozó elkerüli. A sarokba szorított vízisikló fenyegető pózt vehet fel. Testét felfújja, fejét háromszög-formában ellapítja, és hangosan sziszeg. Feltehetően, ilyenkor próbál nagyobbnak vagy viperához hasonlónak tűnni, ami támadóik egy részét elriaszthatja. Ha mégis megfogják, általában nem harap, de tekergőző farkával és testének hátsó részével anális váladékát fogva tartójára keni. A váladék meglehetősen kellemetlen szagú, és még szappannal is nehezen mosható le. Ha a váladékával nem éri el célját, és a zaklatója nem áll odébb, gyakran holtnak tetteti magát. Ilyenkor hasát felfelé fordítja, izmait elernyeszti, enyhén elnyílt szájából kilógatja élettelennek tűnő nyelvét, még véres, habos nyálat is képes kipréselni ajkai között. A veszély elmúltával azonban csendben eltűnik a sűrűben.

Státusz, védelem  

Magyarországon meglehetősen gyakori faj. Mivel ökológiai igényei és ezen belül is a tápláléka az egyre sérülékenyebb vizes élőhelyekhez kötik, hosszú távon mindenképpen veszélyeztetetté válhat. Védelmét tehát a vizes élőhelyek védelme biztosíthatja. A faj a Berni Egyezmény III. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 25 000 Ft.

Ajánlott irodalom 

Blanke, I., Borgula, A. & Brandt, Th. 2008. Verbreitung, Ökologie und Schutz der Ringelnatter (Natrix natrix Linnaeus, 1758). Mertensiella , 17: 304 pp. 

Thorpe, R. S. 1979. Multivariate analysis of the population systematics of the ringed snake, Natrix natrix (L). Proceedings of the Royal Society of Edinburgh, 78B: 1-62.

Galéria 

A vízisiklók gyakran halottnak tettetik magukat, hogy megszabaduljanak zaklatóiktól
Fekete színváltozat
Fenyegető póz
Zöld levelibéka zsákmánnyal
Balra lent vízisikló jobbra fent rézsikló

Ajánlott idézés

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (2017) Magyarország kételtűi és hüllői: Vízisikló http://www.mme.hu/keteltuek-es-hullok/vizisiklo
Letöltés dátuma: 2017-03-26