Madárbarát településfejlesztés képzés

Madárbarát településfejlesztés képzés

Madárbarát településfejlesztés

A madaraknak az emberi környezet is élőhely, amely fészkelőhelyet, táplálékot, búvóhelyet nyújt. A településeken, emberi környezetben megtelepedő madarak ugyanúgy a természet részei, mint az erdők mélyén fészkelő fekete gólya vagy az iszapos vízben keresgélő sárszalonka.

Kötelességünk és érdekünk tehát a velünk élő élővilág megóvása, még akkor is, ha ez bizony sokszor konfliktushelyzettel jár. 

Ebben a tananyagban arra vállalkozunk, hogy szemléletmódot, tanácsot, útmutatást adjunk a településeken élő madarak és élőhelyeik védelméhez. Egyaránt szól önkormányzati tisztségviselőkhöz, döntéshozókhoz, civil szervezetekhez és minden polgárhoz. 

Leckék
~
10
perc
Természeti gazdagságunk védelme

A települések, mezőgazdasági területek, a kényelmünket szolgáló infrastruktúrák, a természetes élőhelyeket csökkentik. Kötelességünk és érdekünk tehát a velünk élő élővilág megóvása, még akkor is, ha ez sokszor konfliktushelyzetet teremt.

~
40
perc
Az önkormányzatok szerepe a madárvédelemben

Egy helyi közösségnek és a döntéshozóknak a szűkebb értelemben vett jogszabályi teendőik mellett mindent meg kell tenniük a településen élők életminőségének javítása és a természetes állapotok megőrzése érdekében. Nem lehet kérdés, hogy a hosszú távú, fenntartható emberi élet egyik legfontosabb alappillére az, hogy megőrizzük a természeti erőforrásokat, a biológiai sokféleséget a településeinken is.

~
30
perc
A települések madarakat veszélyeztető tényezői és megoldási javaslatok

A madarak természetesen más szempontok alapján nézik a településeket, mint mi, emberek. Elviselik, eltűrik ugyan az emberi jelenlétet, de a legfontosabb szempont számukra, hogy minél több fiókát tudjanak felnevelni. Már kora hajnalban énekelni kezdenek a fekete rigók, csicseregni a fecskék, gond nélkül kopog a nagy fakopáncs a tetőantennán, aztán megbontja a falak hőszigetelését. Az ember-madár konfliktus tehát részben abból ered, hogy a mi komfortérzetünket befolyásolja a madarak viselkedése. Egy természettől kevésbé elszakadt világban ezek a problémák nem jelentenének gondot, manapság azonban már vidéki településeken sem jellemző az emberek természetközeli életmódja. 
 

~
20
perc
Lakosság-állat konfliktushelyzetek és megoldási javaslatok

Meg kell tanulnunk együtt élni a vadon élő állatokkal. Sok esetben az ember tájátalakító, élőhelyromboló szerepe vagy éppen pusztító tevékenysége miatt költöztek ezek a fajok a településekre.

~
40
perc
A madárbarát települések gyakorlati természetvédelmi eszközei

Az élőhelyek és költőhelyek csökkenése a települések élővilágának elszegényedését is okozza, ezért célszerű madárvédelmi eszközökkel segíteni a körülöttünk élő állatokat.

~
15
perc
Értékőrzés hosszú távon

Egy felelős önkormányzat hosszú távon gondolkodik, ennek megfelelően alakítja ki azt a jogi környezetet, amely a hosszú távú értékőrzést szolgálja, és nem rendeli alá a természeti erőforrásokat a pillanatnyi politikai érdekeknek, a rövid távú haszonnal kecsegtető programoknak, beruházásoknak.

~ perc
Teszteld a Madárbarát településfejlesztés képzésben megszerzett tudásod!