Kék galamb

Leírás és életmód

A városi galambhoz hasonló kinézetű madár, de fekete szárnyszalagja jól elkülöníti attól. Főként növényi táplálékot fogyaszt. Gyommagvakkal, pillangósok magjával, kisebb részben gabonamagvakkal táplálkozik, de apróbb csigákat is szedeget. Rövidtávú vonuló. Észak-Afrikáig is elvonulhat, de hazánkban is vannak áttelelő csapataik. Ilyenkor rendszerint az alföldi pusztákon tartózkodik. Az idős, korhadó fákból álló erdők meghagyásával, illetve odúk kihelyezésével elősegíthetjük állományának növekedését.

Élőhelye, költése:

Európa nagy részén megtalálható, de Nyugat-Ázsiában, valamint Északnyugat-Afrikában is előfordul. A hegyvidéki bükkerdőket kedveli leginkább, de előfordul öreg tölgyesekben, ligeterdőkben, parkokban is. Odúban költ. Szívesen foglalja el a fekete harkály odúját, de idős fák természetes odvaiban is megtelepszik. Az odúban rendszerint csak néhány gallyból álló fészket épít. 2 tojást rak, melyeken a szülők felváltva kotlanak. Évente 5-6 fészekalja is lehet. Ez a sűrű tojásrakás azt eredményezi, hogy a tojó még a korábbi fészekalj kirepülése előtt lerakja az új tojásokat. Tágas odúban ez egy helyen történik, szűk hely esetében viszont egy másik, közeli odúban.

Elterjedés és állományváltozás

Hazai előfordulás

 

 

Állományváltozás

 

 

 

Információk a grafikon helyes értelmezéséhez:  

MMM adatbázis > Grafikonok > Trend adatok >> 

Madárgyűrűzési adatok

 

 

 

Média