Mi történt a karolinai papagájjal?

A Karolinai papagáj Észak-Amerika egyetlen őshonos papagájfaja volt. A papagájok között egyedüli módon alkalmazkodott a hideghez, hiszen elterjedési területének északi részén már előfordult zordabb, téliesebb időjárás is.

 

A kiterjedt erdőségek lakója volt.  Hatalmas csapatokban mozgott, szorosan egymáshoz bújva töltötték az éjszakát odvas fák törzsében, de fészkeiket is hasonló helyekre építették. Tudományos leírások híján a teljes  populáció nagyságáról csak bizonytalan becslések vannak, a több tízezertől a pár millió egyedig terjedhetett a számuk. Gyakori, sokak által ismert faj volt.


A karolina papagály egykori elterjedési területe

A karolinai papagájok eredetileg a különböző őshonos erdei növények (elsősorban fák) magját fogyasztották, az amerikai telepesek megjelenésével azonban a könnyen elérhető haszonnövényekre is szívesen rájártak.

A több száz madarat számláló csapatok képesek voltak órákon belül letarolni egy-egy gyümölcsös terményét. Az alma és körte ültetvényeket gyakran még éretlen állapotukban dézsmálták, és kifejezetten a gyümölcsök magja érdekelte őket. Ugyanígy kedvelték tavasszal a rügyeket és a bimbókat is, tovább nehezítve ezzel a gazdálkodók életét. A csapat tagjai feltehetőleg szoros szociális kapcsolatban álltak egymással, az egyes fákat olyan tömegben lepték el, hogy egy puskalövéssel akár 10-20 példányt is le lehetett teríteni. A gazda így tulajdonképpen néhány perc alatt végzett az egész madársereggel. A papagájok nem riadtak el az első puskalövésre, hanem rikoltozva szálldostak kilőtt fajtársaik fölött, majd egyszerűen visszaültek a csapat többi élő tagja közé. A papagájok pusztítása miatt elterjedési területükön gyakran inkább felhagytak a gyümölcstermesztéssel.


Ez a kép Kristina Knowski festménye és az utolsó két fogságban tartott példányt ábrázolja. A két madár (Incas és Lady Jane) 32 évig élt együtt, de sosem szaporodtak fogságban.

Mint sok más dolog az életben, a papagájok tevékenysége is kétélű volt, hiszen kártételük mellett más gazdálkodási területeken éppen a farmerek segítségére voltak. A karolinai papagájok szívesen fogyasztották egy, a legelőkön gyorsan terjedő növénynek a magját. Mivel ez a növény mérgező volt és időként a haszonállatok elhullását okozta, az állattartó gazdák örültek, hogy a papagájok gátolták a terjedését, szaporodását. Érdekesség, hogy megfigyelések alapján a  papagájt zsákmányoló macskák elpusztultak, ezért feltételezték, hogy a madarak önmaguk is mérgezővé váltak ettől a növénytől.


Ritka fotó egy házikedvencként tartott karolinai papagájról (Forrás: blogs.lib.unc.edu).

A földművelés térnyerésével a nagy erdőségek letarolása erősen lecsökkentette a karolinai papagájok természetes életterét, ezért a kilövések mellett ez volt az egyik legjelentősebb faktor a kipusztulásukban. A fennmaradt fészkelőhelyekért versengenie is kellett a fajnak a betelepített európai méhekkel, melyek a gazdálkodók kaptárjaiból kirajzva elfoglalták a papagájok számára is alkalmas fa odvakat. Vadászatuk a gyümölcsösökben okozott kártételükön túl kiterjedt a divat irányába is, hiszen szép tollazatuk miatt a kalapipar szívesen használta a kipreparált madarakat fejdíszként. A többi papagájhoz hasonlóan kalitkamadárként is tartották.


A női kalapokon gyakran díszelegtek kipreparált madarak a 19. Században (Forrás: americanorchard.files.wordpress.com).

Amerika benépesedésének első két évszázadában még igen gyakori faj volt, a 19. század vége felé már erősen csökkenőben volt az állománya, a 20. század elejére pedig már kipusztult a faj. Az utolsó vadon élő példányát 1910-ben látták, az utolsó fogságban tartott példány (neve Incas) pedig 1918-ban pusztult el a Cincinatti állatkertben, ugyanabban a röpdében, ahol Martha, az utolsó vándorgalamb élt 4 évvel azelőtt. Jelenleg több mint 700 bőrt őriznek múzeumokban.

 

Göcző Gabriella

Kapcsolódó hírek

Az ünnepi szakosztályi ülést tengerimalac-sivítás kísérte

Advent második vasárnapján rendeztük meg szokásos évértékelő ünnepi összejövetelünket a Fővárosi Állat- és Növénykert Szeráj-termében, a szomszéd helyiségben élő majd 50 tengerimalac sivító lelkesedése mellett.  

Az MME Börzsönyi Helyi Csoportja két napos képzést hirdet "Kezdő madarász vagyok!" címmel, amely az ország több pontján eddig nagy sikert aratott. A madarász alapképzés célja, hogy a laikus madárkedvelők számára olyan tudásanyag megszerzését tegye lehetővé, melynek birtokában bárki sikerélményekkel vághasson bele a madármegfigyelésbe, az etetők és itatók madarainak...

Kuhi Szabadszállás térségében, 2018.12.03. (Fotó: Orbán Zoltán)

A madármegfigyelők számára különösen mozgalmasnak bizonyult az idei november. Első alkalommal tűnt fel nálunk egy lazúrcinege, majd a hónap utolsó napján Szabadszálláson került elő egy különleges, miniatűr ragadozómadár, egy kuhi is, melynek ez még csak a második előfordulási adata hazánkban.