Mit csinálnak a fiatal uhuk tavasztól-őszig?

Az idén kirepült uhuk többsége nagyjából október közepéig hagyta el a szülői revíreket. Egy uhu (Bubo bubo) fészkelés dokumentálása a költőhelyek ismeretében egyszerűnek tűnik egészen addig, amíg tavasszal a fiókák alaposabb keresés nélkül is megfigyelhetők.

Uhu Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bubo_bubo_portrait.jpg

Az élet azonban ezután sem áll meg az uhucsaládoknál, mert a fiókák még két-három hónapig a kelési hely közelében tartózkodnak és a szülők folyamatosan ellátják őket táplálékkal. A fél-fészekhagyó uhufiókák – más bagolyfélékhez hasonlóan – legtöbbször még azelőtt elhagyják a kikelésük helyét, mielőtt képesek lennének a valódi repülésre.

 
Három hetes uhufiókák anyjukkal a Gömör-Tornai-karszton. A felvételen látható, ahogy a fiókák az öreg tojót „tisztogatják”.
Ez a bagolyfélékre általánosságban is jellemző viselkedési forma elsősorban
a különböző példányok közötti szociális kapcsolatok
erősítését szolgálja. (felvétel: Dusnoki Kornél)

 
Táplálkozó öreg tojó uhu kb. hat és fél hetes fiókájával a Dunakanyarban.
Bár ekkor már elhagyhatják a fészkelő felületeket, ez a fióka
csak később szánta rá magát. (felvétel: Schwartz Vince)

Egy átlagos magyarországi uhuköltés esetében a szaporulat néha május második felében, legtöbbször viszont június első két hetében (hat-nyolc hetes korban) „tűnik el” az ismert költőhelyeken a figyelő szemek elől, de ezzel kapcsolatban jelentős eltéréseket észlelhetünk a különböző költések között. Több tényező is befolyásolhatja, hogy mikor másznak (valójában ugrálnak) széjjel a fiókák, egy konkrét fészekaljon belül is lehetnek eltérések (akár hetek is) a különböző példányok között. Ilyenkor általában még nem tudnak hosszabb távon repülni, bár néha rövidebb siklórepülésre már képesek (hat hetes kortól). Ennek ellenére volt már olyan eset is, hogy egy költőhelyen a szaporulat tagjai a teljes röpképesség eléréséig a költőpárkányon maradtak. A hím fiókák legtöbbször hamarabb hagyják el a fészkelőfelületet mint tojó fészektestvéreik, és ez a vakmerőbb, élénkebb viselkedés más helyzetekben is jellemző rájuk a tojókhoz képest.

 
Hím uhufióka első szárnypróbálgatásai. (felvétel: Schwartz Vince)

A valóságban ez az „eltűnés” nem jelent mást, minthogy a sűrűbb vegetáció takarásában vagy egyéb védett helyeken töltik a nappalokat, ahol sokszor nehezebb őket észre venni, mint korábban. Ennek az az egyik oka, hogy a nappal aktív madarak – különösen a varjúfélék -  a nyílt helyre kiülő uhufiókákat folyamatosan zaklatják, ezt a stresszt pedig kizárólag úgy tudják elkerülni, ha mimikrijüket kihasználva olyan környezetben helyezkednek el, ahol jelenlétük nem tűnik fel az őket agresszívan és kitartóan támadó madárfajok számára. Az ezt követő időszakban olyan érdekes interakciók és viselkedésbiológiai jelenségek megfigyelésére is lehetőség nyílik, melyekre a korábbi hetekben még nincs esély. Ilyenkor a legfontosabb feladat a fiatal uhuk számára a vadászat és a zsákmányolás alapjainak az elsajátítása. E sokak számára kevéssé ismert, de annál tartalmasabb időszakot és annak főbb mozzanatait szemléltetik az alábbi videofelvételek, melyeken azok a szituációk is láthatók, amik egy átlagos uhu észlelés alkalmával és a költések tavaszi ellenőrzése során nem figyelhetők meg.


Lombok sűrűjében nappalozó röpképes fiatal tojó uhu. (felvétel: Schwartz Vince)

Az uhufiókák első zsákmányukat már négy-öt hetes korban is elejthetik a fészkelőhelyeken, legtöbbször különböző rovarok formájában, de valójában kb. tíz hetes kortól kezdik elsajátítani a zsákmányolás fortélyait, először általában kevés sikerrel. Ekkor a szülők még egyenként etetik őket. Később a nyár második felében a fiatalok már önállóan is zsákmányolnak. Kezdetben főként nyílt helyeken – pl. szántásban – mozgó kisemlősöket ejtenek el, a zsákmányolást pedig előszeretettel indítják valamilyen kiemelkedő vártahelyről. Ez a legegyszerűbb stratégia egy tapasztalatlan fiatal uhu számára. Valójában a szülők még ekkor is etetik őket, de már nem egyenként hordanak táplálékot a fiataloknak, hanem egy konkrét helyre viszik a prédát. Többfiókás költéseknél a fiatalok között a táplálékért folytatott versengés mértéke idővel jelentősen nő és ebből adódóan is egyre inkább rákényszerülnek az önellátásra.

Kora ősztől a szülők már egyáltalán nem hordanak táplálékot a fiataloknak, akik innentől kezdve valóban kénytelenek lesznek teljes egészében saját magukról gondoskodni. Egy ideig még intenzíven próbálnak élelmet kunyerálni a szülőmadaraktól, de végül elhagyják a szülői revírt és kóborolni kezdenek. Valójában ekkor kezdődik el önálló életük. Ez a magyarországi költések esetében az eddigi adatok alapján általában október közepéig (legtöbbször szeptemberben), de legkésőbb novemberben megtörténik. Terepi megfigyelések alapján a szülői territórium elhagyásának időpontját sokkal inkább befolyásolják a helyi táplálékviszonyok, mint a fiatalok tényleges életkora. Egy táplálkozóterületekben kevésbé bővelkedő revírben késői költésből származó fiatal uhu hamarabb elkóborolhat, mint mondjuk egy táplálkozóterületekben bővelkedő revírben korai költésből származó idősebb fajtársa. Valószínűsíthető továbbá, hogy a régóta összeszokott költőpárok tovább megtűrik a szaporulat jelenlétét, mint a kevésbé összeszokott párok tagjai (nyugat-európai vizsgálatok alapján a költőpárok tagjai elsősorban a jó minőségű, táplálékban gazdag revírekben tartanak ki egymás mellett). Egyes európai országokban (pl. Németország, Svájc), ahol az uhuk sokszor amúgy is rendkívül korán kezdenek költeni (akár januárban), magashegységi környezetben nem ritka, hogy a fiatalok már július végén-augusztusban eltávolodnak a szülők territóriumából. Vannak olyan viselkedési formák, melyeket a szülőktől lesnek el a fiatal uhuk, más dolgok öröklöttek, a kóborlási (diszperziós) időszakban pedig elsősorban saját tapasztalataikból tanulnak a madarak.  A zsákmányolás fortélyait először általában nem egy valódi prédán, hanem különböző „tereptárgyakon” gyakorolják játékszerűen, melyek lehetnek kisebb kövek, ágak, szőrcsomók, de akár a fészkelőhely környékén fellelhető szemét is. Az alábbi videón egy több mint egy hónapja röpképes fiatal hím uhu egy szemétként a földön heverő sörösdobozon gyakorolja a zsákmányolás jellegzetes mozzanatát, miközben az egyik (tojó) fészektestvére figyeli. Ez a mozdulatsor már ösztönszinten kódolva van az uhukban, de az, hogy „élesben” is megfelelően alkalmazzák, sok gyakorlással eltöltött időt igényel. Bár számunkra kissé komikusnak tűnhet a szituáció, a baglyok fejlődésében ez a tanulási folyamat egyik fontos stádiuma!


Fiatal hím uhu sörösdobozon gyakorolja a zsákmányolás mozzanatát. (felvétel: Schwartz Vince)

Az alábbi, szürkületkor készült videón azt figyelhetjük meg, hogy egy sérült állat milyen hatást vált ki a tapasztalatlan fiatal uhukból. Köztudott tény, hogy a ragadozó életmódú madarak – így az éjjel aktív baglyok is – fontos ökológiai szerepet töltenek be a természetes szelekció terén, hiszen zsákmányoláskor előnyben részesítik a különböző prédafajok sérült példányait, miután azokat nagyobb eséllyel ejthetik el. A felvétel készítésének időpontjában a fiatal uhuk még egyszer sem ejtettek önállóan zsákmányt, tehát semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztek ezen a téren. Az eset ennek következtében – ezt fontos kihangsúlyozni - teljesen szokatlan és irreális, mert a videón látható kifejlett őz elejtésére még egy tapasztalt uhu is képtelen lenne. Jól megfigyelhető a videó első felében, hogy az őzbak futás közben nem tud ráállni a jobb hátsó lábára, egy korábban szerzett lőtt sérülése (sörét) szemmel láthatóan akadályozta őt a normális mozgásban. A fiatal uhuk (hím és tojó) érdeklődését is ez, vagyis az őz mozgásában észlelhető rendellenesség keltette fel. Először csak közelebbről nézték a békésen táplálkozó őzbakot, majd „rárepültek” párban, de végül az utolsó pillanatban annyira megijedtek tőle, hogy kikerülték és arrébb repültek. Ez valójában zsákmányolási kísérletnek sem nevezhető „játék” volt a részükről, mely a tapasztalatszerzés egyik fontos állomásának tekinthető. Az eset jól szemlélteti egyrészt azt, hogy egy láthatóan sérült, gyenge állat mozgása milyen reakciót vált ki egy ragadozóból, másrészt azt, hogy a tapasztalatlan fiatal uhuk milyen utat járnak be addig, amíg képessé válnak önállóan egy zsákmányállat elejtésére. Egy kifejlett uhu, amelyik tisztában van a képességeivel és a korlátaival soha nem feketetett volna energiát egy hasonló szituációba. A rárepülés előtti pillanatokban, illetve a videó második felében közelről is megfigyelhető a fiatal uhuk jellegzetes fejmozgása, mely az összes bagolyfélére jellemző. Ez az elsőre talán szokatlannak tűnő mozdulatsor egyrészt a potenciális préda minél pontosabb térbeli bemérését szolgálja a látó-és hallószervekbe eltérő időben érkező ingerek által, másrészt pedig a baglyok esetében teljesen hiányzó szemmozgató izmok munkáját is helyettesíti. A köznyelvben gyakran „hárömszögelésnek” hívott mozgás jelentősen növeli a sikeres zsákmányolás esélyét.


Fiatal uhuk (hím és tojó) ismerkedése őzbakkal. (felvétel: Schwartz Vince)

A következő videó a nyár utolsó harmadában készült, amikor a szülőmadarak és a szaporulat közötti kapcsolat csökken, ezzel párhuzamosan viszont a szaporulat tagjai közt fennálló intraspecifikus kompetíció (azonos faj különböző példányai közötti versengés) mértéke folyamatosan nő. A felvétel készítése előtt kora hajnalban az öreg hím kétszer is hozott zsákmányt arra a rendszeresen használt „étkezőhelyre”, ahol reggel az addig különböző helyeken tartózkodó három fiatal megjelent. Látható, hogy számos zsákmányállat teteme gyűlt itt össze, csupán az egyik fiatal (hím) egymás után két prédát is elfogyaszt. Ezt bölcsen is tette, mert a fiatal uhuk dolgát ebben az időszakban az interspecifikus (fajok közötti) kompetíció is megnehezíti, hiszen a szülők által rendszeresen hordott zsákmányra sokszor más ragadozók is pályáznak. Miután a fiatal baglyok kora reggel a nappalozó helyekre húzódnak, a sziklás élőhelyeken a környékbeli vörös rókák és borzok rendszeresen felkutatják és elfogyasztják a hátra maradt táplálékmaradványokat, ha pedig mégis maradna valami, azt pár órával később a hollók, varjak és egerészölyvek tüntetik el. Emiatt az esti órákban a fiatal uhuk már csak hűlt helyét találják a reggel még létező „táplálékraktárnak”, ahol rendszerint az el nem fogyasztott táplálékot próbálják felhalmozni.

 
Fiatal uhuk augusztusban és a táplálékmaradványok után kutakodó borz. (felvétel: Schwartz Vince)

A fiatalok nyár végén és szeptember elején – miután egyre nagyobb mértékben zsákmányolnak önállóan is – már egyre messzebb jutnak éjszakai mozgásuk során, és néha előfordul, hogy egy optimális nyílt táplálkozóterület közelében kísérlik meg végig ülni a nappalt is. Ez addig sikerül nekik, míg az első szajkó észre nem veszi őket a reggeli órákban, emiatt az efféle kísérletek általában hamar meghiúsulnak. Az alábbi szeptemberben készült videón egy fiatal tojó uhu a nyílt táplálkozóterület peremén lévő néhány méter magas suvadáson, egy bálványfa lombja alatt szándékozott eltölteni a nappalt, de a szajkók zaklatása miatt végül letett róla. Ebben az időszakban a szülők a korábbinál már jóval kevesebb táplálékot biztosítanak a fiatalok számára, akik egy ideig még táplálékot koldulva követik az öreg madarakat, de aztán elhagyják a revírt, hogy később saját territóriumot foglaljanak, párba álljanak és végül fiókákat neveljenek.

 
Nyílt táplálkozóterület peremén nappalozó fiatal tojó uhu szeptemberben. (felvétel: Schwartz Vince)

Sajnos a kikelésüket követő első évben európai becslések alapján a fiatal uhuk körülbelül fele elpusztul. Jól szemlélteti a probléma mértékét, hogy 2017 nyarán és őszén csupán a Zempléni-hegység térségében hat elpusztult vagy sérült példány került elő, utóbbiak kizárólag kézre kerülésüknek köszönhetően maradtak életben. A valóságban az elpusztult példányok jelentős részéről valószínűleg senki sem szerez tudomást. Jelenlegi ismereteink szerint pusztulásuk egyik legfőbb oka Magyarországon a középfeszültségű elektromos tartóoszlopokon történő áramütés, miután a fiatal baglyok számára a nyíltabb táplálkozóterületeken az oszlopfejek ideális kiindulási pozíciót biztosítanak a vadászat során. Ez sok más madárfaj esetében is súlyos problémát jelent, melyről itt olvashat bővebben. A probléma súlyosságát érzékelteti, hogy az MME-által 2017 őszén meghirdetett középfeszültségű oszlopfelmérés (október 13-23.) során már az első napon előkerült egy áramütés következtében elpusztult uhu teteme, két nap múlva az ország egy másik pontján pedig egy idén kirepült áramütött fiatal példányt találtak, melynek a súlyos égési sérülések miatt amputálni kellett a lábait, így későbbi szabadon engedése sajnos kizárt!

Bár az uhu magyarországi költőállománya az utóbbi időben az ország számos régiójában lassú de folyamatos növekedést mutat, ezt nagyban árnyalja, hogy más területeken (pl. Karancs-Medves térsége) eltűnt, mint fészkelő, és alapos célzott keresés ellenére sem sikerült fészkelését kimutatni. Az uhu, a rétisas és a parlagi sas fészkelőállománya a hetvenes években egyaránt csupán néhány költőpárból állt, majd növekedésnek indult. Az utóbbi két csúcsragadozó közül a rétisas hazai költőállománya napjainkban háromszáz pár feletti, míg a parlagi sas költőállománya kétszáz pár feletti, ezzel szemben az uhu költőállománya adataink alapján a száz költőpárat sem éri el. Bár mindhárom faj Magyarországon általában 1-3 fiókát nevel, az uhu állománynövekedése még annak ellenére is rendkívül lassú ütemű a nagytestű sasokéhoz képest, hogy a nyolcvanas években több mint száz repatriált példánnyal próbálták növelni az akkori költőpárok számát! Ez is bizonyítja, hogy egy érzékeny fajról van szó, melynek védelme napjainkban is körültekintést és figyelmet igényel!

 
Költőhely közelében középfeszültségű tartóoszlopon
fennakadt uhu teteme 2017 nyarán. (fotó: Petrovics Zoltán)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2008-ban megállapodást írt alá a három hazai áramszolgáltató vállalattal (E.On, ELMŰ-ÉMÁSZ, DÉMÁSZ) a védett madarakat érő áramütés és vezetéknek ütközés által okozott természetvédelmi kár lehető legkisebb mértékre való csökkentése kapcsán (Akadálymentes Égbolt Megállapodás), így reméljük, hogy a jövőben a kompetens szolgáltatók tovább folytatják a régi, elavult és veszélyes konstrukciók cseréjét az ún. madárbarát oszlopfejekre! Az uhu hazai védelme kapcsán is ez az egyik legfontosabb teendő!

Schwartz Vince
uhu fajmegőrzési koordinátor
MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály

 

Kapcsolódó hírek

Vadludak a Tatai Öreg-tavon (Fotó: Csonka Péter)

Idén immáron XVII. alkalommal várjuk a madárbarátokat a Tatai Öreg-tó partjára, a télköszöntő Tatai Vadlúd Sokadalomra. HA A LUDAK ELJÖTTEK A MESSZI ÉSZAKRÓL, MI IS KIMOZDULHATUNK!

MAVIR Zrt., a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Földművelésügyi Minisztérium és a Herman Ottó Intézet nemzetközi konferenciát szervezett a hazai madárvédelmi törekvések valamint az Élőhelyvédelmi Irányelv hatályba lépésének és a LIFE pályázati alap elindításának 25 éves évfordulója alkalmával.

A cikk frissült: 2017.11.04.  A november nem csak azért izgalmas, mert újra kezdődik a madáretetési szezon és lehet figyelni, hogy milyen fajok érkeznek az etetőre, hanem azért is, mert a darvak még itt vannak és a ludak is már megérkeztek északról. Madarásszanak velünk novemberben is, ez a cikk segít, hogy mikor, milyen programjai vannak az MME-nek országszerte.