Nem csökken, de egyre sérülékenyebb a magyarországi fehérgólya-állomány

A 2014/2015. évi 7. Nemzetközi Fehérgólya-felmérési Akció keretében 2014-ben került sor az újabb, immáron a 13. hazai „gólyanépszámlálásra”, melynek idei adatokkal kiegészített összesítése most készült el.

A fészkelő fehérgólya-állomány területi eloszlása Magyarországon a 2014. évi felmérés adatai alapján (Forrás: MME Monitoring Központ).


A magyarországi állomány változásait 1941 óta követik a kutatók. Az akkor 15-16 ezer páros létszám az 1960-as évek végére harmadára csökkent a táplálkozóhelyek és hagyományos fészekrakóhelyek (nádtetők, széles kémények) fogyatkozása miatt. Az akkoriban elterjedő villanyoszlopokra átköltöző gólyaállomány stabilizálódott, az elmúlt közel fél évszázadban 5000 pár körül ingadozott. Az elterjedés súlypontja azonban megváltozott, mert a Dunántúlon, az Északi-középhegységben, az erdősített és a nagyrészt felszántott sík vidékeken csökken az állomány, az Alföld többi részén nő.

A magyarországi fehérgólya-állomány változása járásonként 1994-2014 között (Forrás: MME Monitoring Központ).
A magyarországi fehérgólya-állomány változása járásonként 1994-2014 között
(Forrás: MME Monitoring Központ).

 

Az MME által szervezett cenzus során 8574 fészket és 2272 üres, fészekanyag nélküli gólyafészek-magasítót jelentettek a „leltározásban” résztvevő természetvédők. Ennek alapján az ország 2014. évi gólyaállománya 4950 fészkelőpárra volt tehető. Ennek 40 %-a az ország északkeleti megyéiben,  Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban költött. A legkevesebb gólya Komárom-Esztergom, Nógrád és Heves megyében él. Az átlagos fiókaszám 2,55 volt (a sikeres fészkelőpárokra kalkulált adat 3,0), ami az átlagosnál jobb eredménynek számít. 2015-ben a tavalyinál 10 %-kal kevesebb pár foglalt fészket és az átlagos fiókaszám is csak 2,2 körül volt. Ehhez hasonló ingadozást tapasztaltak már a szakemberek korábban is: a gyengébb eredmény oka a tavaszi vonulás során tapasztalt kedvezőtlen időjárás és a kis fiókák megfázását, pusztulását okozó kora nyári esőzés lehet.

Az állománycsökkenés hátterében álló okok óvatosságra intenek a jövőt illetően. A faj fő táplálkozóhelyéül szolgáló, hazánk egyik legértékesebb élőhelytípusát jelentő gyepek kiterjedése 1941 óta harmadával, félmillió hektárral, a szántóké pedig közel egymillió hektárral csökkent. Ugyanakkor a fehér gólyák által elkerült erdős területek nagysága ebben az időszakban megkétszereződött, egymillióról mintegy kétmillió hektárra, és a szakmapolitikai célkitűzések között a további erdősítés szerepel. Ugyancsak megduplázódott a beépített területek nagysága. Vagyis a földhasználat az ország egyharmadán a faj számára kedvezőtlen irányba változott. Sajnos a ma már tényként kezelt kedvezőtlen éghajlati változások ellenére sem változott lényegesen a vízgazdálkodás. Az évtizedekkel ezelőtt kizárólag belvíz-elvezetési céllal létrehozott sík vidéki csatornarendszerek üzemeltetése általában mellőzi a vízmegőrzési célokat, de magukon a csatornákon is igen kevés a vízvisszatartásra alkalmas műtárgy és a vízmegőrzésre alkalmas terület. Pedig a vizes élőhelyek ilyen módon történő lerontása és a szárazodás nem csak a természetes és természetközeli gyepek állapotát rontja, csökkentve ezzel a gólyák és más fajok élőhelyét, de a mezőgazdaságban a belvízkároknál nagyobb termésmennyiség-csökkenést okozhat. Az erdők kiterjedésének növekedése nem csak a nyílt területeket kedvelő fajok (a fehér gólyán kívül a túzok vagy a darvak) eltűnése miatt kedvezőtlen hatású. Az itt jellemző növényzetnél nagyobb vízigényű faállományok ugyanis a talajvízszint csökkenéséhez is hozzájárulnak az arra érzékeny területeken.

Ugyan az európai fehérgólya-állomány az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt és Magyarországon is állandó nagyságú, a fenti tények alapján a faj rendszeres felmérését továbbra is folytatni kell, és szükség esetén megfelelő intézkedéseket kell hozni az elvesző fészekrakóhelyek pótlására és a táplálkozóhelyek megőrzésére, helyreállítására. Ugyancsak figyelemmel kell követni az agrártámogatások hatását az élőhelyek minőségére.

A részletes beszámoló itt töthető le >>

 

Lovászi Péter – Nagy Károly – Lendvai Csaba

 

Kapcsolódó hírek

Gólyacsapat szedeget a frissen kaszált gyepen (Fotó: Papp Ferenc)

Már javában tart a rétek kaszálása az Ipoly partján, ez a terített asztal kifejezetten vonzza a ragadozó életmódot folytató madarakat. Megjelennek ilyenkor a békászó sasok, ölyvek, csókák és vetésivarjú-csapatok. De van egy látványosabb sereg, mégpedig a tucatszámra szedegető fehér gólyák. Köztük olyan illusztris vendégekkel, mint „Január” vagy „Halász” csemetéje. Utóbbi pedig...

Első költésből származó, már közel önálló barátposzáta-fióka. Az ilyen korú fiatalokat egyre ritkábban etetik a másodköltésbe kezdő szülők (Fotó: Orbán Zoltán).

Június az énekesmadarak költési időszakának közepe, amikor március-áprilishoz képest több tízmillió fiókával emelkedik a hazai madárlétszám. Ennek ellenére a vakáció beköszöntekor nagyon el tud csendesedni a kert, a park, mintha eltűnnének a madarak. Rövid cikkünkben annak járunk utána, hogy mi okozza ezt a furcsának tűnő helyzetet.

Gyurgyalagok (Fotó: Lóki Csaba)

Számos megkeresést kapott Egyesületünk a múlt héten történt feltételezett természetkárosítás kapcsán, mely egy Dunakeszinél történt gyurgyalag élőhelyet érintett.