Nem csökken, de egyre sérülékenyebb a magyarországi fehérgólya-állomány

A 2014/2015. évi 7. Nemzetközi Fehérgólya-felmérési Akció keretében 2014-ben került sor az újabb, immáron a 13. hazai „gólyanépszámlálásra”, melynek idei adatokkal kiegészített összesítése most készült el.

A fészkelő fehérgólya-állomány területi eloszlása Magyarországon a 2014. évi felmérés adatai alapján (Forrás: MME Monitoring Központ).


A magyarországi állomány változásait 1941 óta követik a kutatók. Az akkor 15-16 ezer páros létszám az 1960-as évek végére harmadára csökkent a táplálkozóhelyek és hagyományos fészekrakóhelyek (nádtetők, széles kémények) fogyatkozása miatt. Az akkoriban elterjedő villanyoszlopokra átköltöző gólyaállomány stabilizálódott, az elmúlt közel fél évszázadban 5000 pár körül ingadozott. Az elterjedés súlypontja azonban megváltozott, mert a Dunántúlon, az Északi-középhegységben, az erdősített és a nagyrészt felszántott sík vidékeken csökken az állomány, az Alföld többi részén nő.

A magyarországi fehérgólya-állomány változása járásonként 1994-2014 között (Forrás: MME Monitoring Központ).
A magyarországi fehérgólya-állomány változása járásonként 1994-2014 között
(Forrás: MME Monitoring Központ).

 

Az MME által szervezett cenzus során 8574 fészket és 2272 üres, fészekanyag nélküli gólyafészek-magasítót jelentettek a „leltározásban” résztvevő természetvédők. Ennek alapján az ország 2014. évi gólyaállománya 4950 fészkelőpárra volt tehető. Ennek 40 %-a az ország északkeleti megyéiben,  Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban költött. A legkevesebb gólya Komárom-Esztergom, Nógrád és Heves megyében él. Az átlagos fiókaszám 2,55 volt (a sikeres fészkelőpárokra kalkulált adat 3,0), ami az átlagosnál jobb eredménynek számít. 2015-ben a tavalyinál 10 %-kal kevesebb pár foglalt fészket és az átlagos fiókaszám is csak 2,2 körül volt. Ehhez hasonló ingadozást tapasztaltak már a szakemberek korábban is: a gyengébb eredmény oka a tavaszi vonulás során tapasztalt kedvezőtlen időjárás és a kis fiókák megfázását, pusztulását okozó kora nyári esőzés lehet.

Az állománycsökkenés hátterében álló okok óvatosságra intenek a jövőt illetően. A faj fő táplálkozóhelyéül szolgáló, hazánk egyik legértékesebb élőhelytípusát jelentő gyepek kiterjedése 1941 óta harmadával, félmillió hektárral, a szántóké pedig közel egymillió hektárral csökkent. Ugyanakkor a fehér gólyák által elkerült erdős területek nagysága ebben az időszakban megkétszereződött, egymillióról mintegy kétmillió hektárra, és a szakmapolitikai célkitűzések között a további erdősítés szerepel. Ugyancsak megduplázódott a beépített területek nagysága. Vagyis a földhasználat az ország egyharmadán a faj számára kedvezőtlen irányba változott. Sajnos a ma már tényként kezelt kedvezőtlen éghajlati változások ellenére sem változott lényegesen a vízgazdálkodás. Az évtizedekkel ezelőtt kizárólag belvíz-elvezetési céllal létrehozott sík vidéki csatornarendszerek üzemeltetése általában mellőzi a vízmegőrzési célokat, de magukon a csatornákon is igen kevés a vízvisszatartásra alkalmas műtárgy és a vízmegőrzésre alkalmas terület. Pedig a vizes élőhelyek ilyen módon történő lerontása és a szárazodás nem csak a természetes és természetközeli gyepek állapotát rontja, csökkentve ezzel a gólyák és más fajok élőhelyét, de a mezőgazdaságban a belvízkároknál nagyobb termésmennyiség-csökkenést okozhat. Az erdők kiterjedésének növekedése nem csak a nyílt területeket kedvelő fajok (a fehér gólyán kívül a túzok vagy a darvak) eltűnése miatt kedvezőtlen hatású. Az itt jellemző növényzetnél nagyobb vízigényű faállományok ugyanis a talajvízszint csökkenéséhez is hozzájárulnak az arra érzékeny területeken.

Ugyan az európai fehérgólya-állomány az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt és Magyarországon is állandó nagyságú, a fenti tények alapján a faj rendszeres felmérését továbbra is folytatni kell, és szükség esetén megfelelő intézkedéseket kell hozni az elvesző fészekrakóhelyek pótlására és a táplálkozóhelyek megőrzésére, helyreállítására. Ugyancsak figyelemmel kell követni az agrártámogatások hatását az élőhelyek minőségére.

A részletes beszámoló itt töthető le >>

 

Lovászi Péter – Nagy Károly – Lendvai Csaba

 

Kapcsolódó hírek

Szibériai szürkebegy / Siberian Accentor - Hirtshals, Denmark 11.21.2016. (Fotó: Orbán Zoltán).

Még három hét sem telt el az új évből (és alig több mint egy hónap a legutóbbi új fajtól), máris egy újabbal bővült hazánk madárfajlistája azzal, hogy a Szentendrei-szigeten egy szibériai szürkebegyet sikerült megfigyelni. A dolog külön pikantériája az a mód, ahogy a madár megkerült ...

Madáretető (Fotó: Orbán Zoltán).

Az elmúlt hetekben számos alkalommal futott be ez a kérdés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) az ország egész területéről. A beszámolók szerint azokon a helyeken is, ahol évek, évtizedek óta folyik téli etetés, gyakran a szokott madárlétszám töredékét tapasztalják a madárbarátok, az újonnan létesült etetők pedig sokszor konganak az ürességtől.

Aktív jeladós fehér gólyáink 2017 januárjában (Forrás: jeladosmadarak.mme.hu).

A 2016/2017-es telelési időszak már eddig is sok érdekes adattal szolgált jeladós fehér gólyáink életéről. Miközben néhány kockázatot vállaló madár velünk együtt, itthon fagyoskodik a régen látott hidegben, két példány a Dél-Afrikai Köztársaságig repült, ami légvonalban is több mint 8000 km-es odautat jelent!