2015.05.19

Nyugati áramlat – vonuló kék vércsék Nyugat-Európában

A falcoproject.eu szakemberei a LIFE Nature alap támogatásával egy évtizede kutatják, merre és miként vonulnak a kék vércsék európai költőterületük és délnyugat-afrikai telelőterületük között.

Az őszi vonulási mintázatról már sok minden kiderült (Fehérvári et al 2015aFehérvári et al 2015b), de a költőterületre való visszatérést most figyelhetjük először „élőben”.

A műholdas jeladóval felszerelt és a www.satellitetracking.eu oldalon keresztül közvetített vércsék mindenki számára meghökkentő viselkedése látható a napokban. Miközben az első hullámban érkező madarak már a költőterületen vannak és fészket foglalnak, a jelölt kék vércsék és társaik hetekre Nyugat-Afrikában „ragadtak”. Az „Adai” névvel azonosított hím ugyan átkelt a Szaharán, de mindezt a vártnál sokkal később és nyugatabbra tette.

Eközben marokkói, tenerifei, portugál és spanyol megfigyelők folyamatosan küldik az információkat, hogy sorra észlelik a náluk korábban csak nagyon ritkán felbukkanó kék vércséket.    

Antonio Gutierrez barátunk az alábbi adatokat gyűjtötte össze az elmúlt két hét kivételes megfigyeléseiből:


Fiatal pacsirtát tépő kék vércse, Kelet-Marokkó, 2015. május 13.
(Fotó: Karim Rousselon).

 


Pihenő kék vércsék , Lanzarote, Tias Golf Course, Kanári-szigetek 2015. május 15.
(Fotó: Francisco Javier Garcia Vargas).

 

  • … és további mintegy 40 példány a tenerifei repülőtéren május 16-17-én , ahol állítólag három repülőgéppel ütközött, elütött madarat is találtak.


Kimerült vércsék a tenerifei reptéren, 2015. május 16.
(Fotó: Juan Sagradia).

 

  • Az Ibériai-félszigeten is megjelentek a kék vércsék: legalább 40 példányt észleltek Portugália déli részén (Algarve régió).
     
  • Számunkra kiemelten érdekes, hogy a spanyol Galíciában megfigyelt 9 kék vércse között lencsevégre került egy Kárpát-medencéből származó példány is.


A képen látható narancs VA0 gyűrűt viselő kék vércse tojót a Milvus csoport
szakemberei (Marton Attila, Daróczi J. Szilárd, Nagy Attila) gyűrűzték 2014-ben
fiókaként Szentmártonban (Arad megye) – Fotó: Ramses Pérez 2015. május 15.

 

Korábban is utaltak megfigyelések arra, hogy a kék vércsék hurokvonulást végeznek, azaz nyugatabbi útvonalon térnek vissza Afrikából, mint ahogy a telelőterületre vonulnak. A jelenséget magyarázhatja, hogy a Szaharában a talajszinten az északkeleti passzátszelek dominálnak. A vércsék pedig, hogy ne kelljen széllel szembe repülniük, az észak felé tartó útjukon nyugatabbra sodródnak.

Nyugat-Európában korábban is voltak tavaszi kék vércse beáramlások.  Az 1998-as, 2002-es és 2007-es években is jelentek meg kék vércsék Spanyolország déli és keleti partvidékén, Franciaországban, a Benelux-államokban vagy Németországban. A projektjeink keretében gyűrűzött madarak kerültek meg Mallorcán és Hollandiában is. A mostanihoz hasonló tömeges, Európa legnyugatabbi partvidékét, sőt a Kanári-szigeteket is érintő kék vércse megjelenésről azonban eddig nem voltak információink.

 

Palatitz Péter -  falcoproject.eu

A ”Kék vércse védelme a Kárpát-medencében” (LIFE11 NAT/HU/000926)
programot az Európai Unió LIFE alapja támogatja.

A ”Kék vércse védelme a Kárpát-medencében” (LIFE11 NAT/HU/000926) program
partnerei: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (projekt koordinátor),
a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság,
a Magyar Természettudományi Múzeum, a Raptor Protection of Slovakia és a
The State Nature Conservancy of the Slovak Republic

www.falcoproject.eu