Soproni Helyi Csoport

A madarak családfája - Soproni TIT - Breuer György Madártani és Természetvédelmi Szabadegyetem előadása

,

Magyarország

Előadó:  Homor Péter biológus, könyvtáros,
Széchenyi István Városi 
Könyvtár, Sopron 

Helyszín:  NYME  Roth  Gyula  Gyakorló  Szakközépiskola  és  Kollégium díszterme,
Sopron Lackner K. u. 7. 

Témavázlat:   Az  előadás  célja  a  madarak  nagyobb  csoportjainak  (a rendeknek) leszármazási viszonyait tükröző rendszertan bemutatása. 
A  fajok  biológiai  sokfélesége,  a  díszes  tollazat  és  a  repülés képessége mindannyiunk fantáziáját megragadja, nem véletlen, hogy a biológusok körében is népszerű, sokat tanulmányozott állatcsoport. 
A több mint tízezer fajt számláló madarak osztályán belül a rokonsági viszonyok  mégis  erősen  vitatottak.  Az  elmúlt  negyed  század  során azonban  születtek  olyan  eredmények,  amelyekben  egyetértés mutatkozik  a  kutatók  között.  Ezek  főleg  azoknak  a  madárrendek azonosítását jelentik, amelyek legkorábban különültek el a madarak evolúciója  során,  így  a  többi  madárcsoport  távolabbi  rokonai.  Az előadásban  emellett  röviden  kitérek  az  élővilág  rendszerezésének általános  elveire  és  arra  is,  milyen  meglepetésekkel  szolgálhat,  ha tovább  vájkálunk  a  madarak  több  mint  60  millió  évet  felölelő múltjában.