35 éve ismertem meg őt, és nyugodtam állítom, hogy a szakmai kapcsolatokon kívül nagyon közeli barátság is fűzött össze minket. Számtalanszor jártuk együtt hortobágyi pusztákat, mocsarakat, halastavakat, hogy gyönyörködjünk a tájban, a gazdag madárvilágban. Együtt fotóztuk a csíkosfejű nádiposzátát, a havasi liléket, a pásztormadarakat és még számos más Hortobágyra jellemző ikonikus madarat. Nehezen lehetett őt kimozdítani a Hortobágyról, de nekem sikerült rávennem egy közös norvégiai és dobrudzsai madarászásra. Ugyanis Gábor egész életét a madarak és szeretett hortobágyi puszta védelmének és kutatásának szentelte, minden nap távollétet áldozatnak tekintett. Csupán egyetlen munkahelye volt, a Hortobágyi Nemzeti Park, ahonnan 37 szolgálat után ment nyugdíjba, de a pusztától nem tudott megválni, hiszen továbbra is minden szabadidejét ott töltötte. A fényképezőgép és a távcső elmaradhatatlan kellékek voltak nála, hogy ne csak megfigyelje, hanem dokumentálja is a látottakat. Közel 600 madártani publikáció, több természetvédelmi témájú könyv, számtalan fotópublikáció jelzi kitartó, példamutató és áldozatos munkáját. Hatalmas szakkönyvtáránál csak közel 40 éves megfigyeléseit összegző, rajzokkal és fotókkal illusztrált madarásznaplói csodálatosabbak, melyek 116 kötetben őrzi a hortobágyi megfigyeléseit. Gábor halála óriási veszteség a családnak, a magyar természetvédelemnek, az MME-nek, a hazai madártani kutatásoknak, valamint nekünk, akik tiszteltük Őt hihetetlen szakmai tudásáért és álhatatosságáért, de hatalmas veszteség a Hortobágynak is, amelynek legjobb ismerője és fáradhatatlan védelmezője volt. Nyugodjon békében! Emlékét a nagyok között kegyelettel megőrizzük!
                    

Egy régi, és igaz barátja: Dr. Kalotás Zsolt