2018.01.19
Budapesti Helyi Csoport

Évkezdet Pilismaróton

2018. január 13. napján az első túránk a Pilismaróti-öbölbe vezetett. 30 fős kis csapatunk a szobi-révnél találkozott, innen indultunk fel a szigetcsúcsig, amely tulajdonképpen az öböl bejárata is. Az enyhe télnek köszönhetően most nem volt befagyva az öböl és viszonylag kevés vízimadár volt a vízen, mint a megszokott mennyiség ilyenkor.

Az öblöt sok vízimadár keresi fel táplálék és pihenőhely reményében a téli időszakban, illetve azért mert szélvédettebb mint nagy Duna és ezáltal viszonylag nyugodtabb is a vize. Már a révtől rengeteg érdekes vízimadárfajt sikerült megfigyelnünk. Többek között rengeteg nagy és kis bukó csapat is előkerült, több tucat szép hím madarak figyeltünk meg. A legérdekesebb faj egy örvös bukó hím volt, ami a legritkább hármójuk közül. Mindhárom faj a messzi skandináv tájakról és balti állomok területéről érkezik hozzánk telelni, bár a nagy bukó két évtizede rendszeres, de ritka költőfajjá vált a Dunakanyarban.

A több száz szárcsa között egy fiatal hím hegyi récét vettünk észre, sajnos más ritka téli tengeri récefaj nem került elő valószínűleg a viszonylag enyhe télnek köszönhetően. Az öböl bejáratánál, ahol a Duna befolyik az öbölbe, egy jó negyven példányos csapat kontyos réce úszkált, valamint számos kercerécével is találkoztunk, és egy újabb nagy bukó csapat is előkerült.

A túra során négy vöcsök fajt sikerült megfigyelni, a gyakori búbos- és kis vöcskök mellett, két példány feketenyakú vöcsök és egy példány vörösnyakú vöcsköt is láttunk, de sajnos ilyenkor nem a megszokott szép színes nászruhában, hanem a kifakult téli nyugalmi ruhában mutatkoztak a madarak.

Énekesmadarakból még a túra elején feltűnt egy húsz-harminc példányból álló citromsármány csapat, egy nagyobb fenyőpinty csapat, valamint egy kisebb fenyőrigó csapat. A legszebb egy szép hím kis fakopáncs volt, amely a folyót kísérő galériaerdőben örvendeztetett meg minket. Később egy rétisas is átrepült, amelyet csak páran a túravezetők láttak.

A rövid gyalogtúra után többen átvezettünk Esztergomba a Bazilikához, ahol már egy hónapja két ritka hajnalmadár telel az épületen. Sajnos nekünk nem lett meg a madár, de később hallottuk, hogy több lelkes társunknak sikerült megfigyelnie mindkét példányt a főbejárat feletti oszlopcsarnokon.

Igazán jól sikerült az első madarászkirándulásunk, több ritkán megfigyelhető vízimadár faj került szemünk elé.

Várunk Titeket következő madarásztúránkon sok szeretettel, amely a Felsőrákosi-rétekre szervezett madárgyűrűzés lesz február második szombatján!

Szöveg: Berényi Zsombor


Az öböl mellett (Fotó: Berényi Zsombor)


Megfigyelők (Fotó: Mecseki Attila)


Kercerécék, balra egy gácsér, jobbra két tojó (Fotó: Mecseki Attila)


Kerceréce hím udvarlás közben (Fotó: Mecseki Attila)


Hím nagy bukó (balra) és hím kontyos réce (jobbra) (Fotó: Mecseki Attila)


Három fős nagy bukó csapat, jobbra a tojó (Fotó: Mecseki Attila)


Tojó kontyos récék (Fotó: Mecseki Attila)


Téli vendég a fenyőpinty (Fotó: Mecseki Attila)