Nem mind mérges, ami fekete: 2020-ban az Év hüllője a keresztes vipera!

A fagyok éppen csak elmúltak, és a márciusi napsugarak melegíteni kezdik a saspáfrány ősszel elszáradt avarját. Az apró, még levéltelen égerfák alig-alig adnak árnyékot. Csak egy-egy apró kora tavaszi virág nyílik, zöld levelek még annyira sem mutatkoznak. Csigává tekeredve zömök, fekete kígyó bújik meg az ekkorra már szinte teljesen csupasz szederindák között. Bőre sáros az olvadó hótól beázott pocokjárat falától. Parázsló íriszét, fekete hosszanti hasítású pupilláját elfedi a fényét vesztett felhám alatt felgyülemlett kékesfehér vedlési folyadék. Szeme így észrevehetetlenül mozdul meg, ahogyan a ragadozót követi vele. Ő maga továbbra is mozdulatlan. Bízik abban, hogy nem vették észre. De ahogy a ragadozó közelebb ér, elszakad a cérna. Hirtelen, mint a rugó, hatalmasat szisszenve nekilódul, és heves fújtatások közepette araszolni kezd a legközelebbi bokor töve felé. Néhány másodperc, és nyomtalanul eltűnik a száraz fűavar rejtette üregben. Aznap már nem is merészkedik elő.

Nőstény keresztes vipera Belső-Somogyból. A fekete pigmentek alatt feldereng a cikk-cakk-mintázat is.

A keresztes viperaVipera berus (Linnaeus, 1758) a tavasz első napsugaraival ébred téli kényszerpihenőjéből. Először a hímek bújnak elő, és azon nyomban igyekeznek hőmérsékletüket minél magasabbra tornászni. Olykor túlságosan is exponálják magukat, a hótól lelapított, elszürkült növényzet kevés takarást biztosít nekik. De ilyenkor a biztonság háttérbe szorul. Az első napok melegében kezdenek a hímek spermiumai érni, és régi felhámot is le kell vedleni, ami ugyancsak hosszadalmas, jó pár napig tartó folyamat. A verseny bizony nagy. Hímek sokasága készül, hogy az 1-2 héttel később előbújó nőstényekért megküzdjön. Aki előbb végez e különös fiziológiai versenyben, annak van nagyobb esélye időben nászba lendülni. A régi és új felhámot elválasztó kékes nyirokfolyadék felszívódik, épp csak annyi marad, hogy a „kígyóingből”, mint valami harisnyából a vipera könnyedén kibújjon. Az új ruha azonban maga a tökély. Színei nem is lehetnének élénkebbek, és mintha vakszolva lenne, úgy siklik a növényzetben. Az ekkorra már előbújó nőstények még nem vedlenek, hanem feromonjaikkal jelzik, hogy párosodásra készek. A hímek hamar felkutatják őket, gyakran többen készek ugyanarra a nőstényre tekeredni, de a párosodás jogát el kell dönteni. A vetélytársak egymásnak feszülnek, testüket egymásba fűzik, fejüket magasba emelik, és hatalmasakat taszítanak egymáson. Kívülről olykor heves, olykor harmonikus táncnak tűnik a küzdelem. Innen az elnevezés: „kígyók tánca”. A kisebb vagy kevésbé kitartó előbb-utóbb megfutamodik, és a győztes nemzi az új nemzedéket.

Tipikus színezetű hím keresztes vipera a lengyelországi Beszkidekből. Mintázatuk az első tavaszi vedlést követően a legélénkebb.

Tipikus színezetű hím keresztes vipera a lengyelországi Beszkidekből. Mintázatuk az első tavaszi vedlést követően a legélénkebb.

Viperafészek?

Kevés hüllőnél ismerünk ivadékgondozást, a keresztes viperánál sem fordul elő. Mégis honnan jöhet a viperafészek elnevezés? A viperák jelentős hányada ún. álelevenszülő. Tojásaikat nem rakják le, hanem azok a nőstény testében fejlődnek ki. Jelenlegi elméletek szerint e szaporodási módnak hűvös éghajlaton van nagy előnye, ott fejlődhetett ki. A nőstény ugyanis aktív helyváltoztatással maga választhatja ki az embriók fejlődéséhez optimális hőmérsékletet. A növények takarásában éppen megszületett kis viperák anyjuk jelenlétében valóban olybá tűnnek, mintha fészekaljat képeznének. Az utolsó ivadék világrajövetelét követően azonban a nőstény magukra hagyja őket, ők pedig szétszélednek, hogy teljesen önálló életet kezdjenek. A tavaszi párosodást hónapokkal követően, nyár közepétől ősz elejéig jön világra az 5-15 alig 15-20 centiméteres viperagyerek.

Tipikus színezetű nőstény keresztes vipera a lengyelországi Beszkidekből. A nőstények színezete inkább a rejtőzködést szolgálja. 

Viperás tájaink

Sok tévhit kering arról, hogy Magyarországon milyen viperák és hol találhatók meg. Két faj fordul elő nálunk, a rákosi vipera és a keresztes vipera. Homoki vipera (Vipera ammodytes) a mai Magyarországon nem él! A rákosi vipera – Vipera ursinii rakosiensis (Méhely, 1893) két tájunkon, a Duna-Tisza közén és a Hanságban fordul elő. A keresztes vipera megtalálható a Zemplénben, Szatmári- és a Beregi-síkon, valamint Belső-Somogyban és Dél-Zalában.

Élőhelyeik elsősorban az erdőszegélyek, cserjés foltok peremei. Belső-Somogy.

Ugyan nálunk csak szigetszerűen fordul elő, a keresztes vipera az egyik, ha nem a legnagyobb elterjedésű hüllő a földön: Nyugat-Európától egészen a Távol-Keletig elterjedt, északon a sarkkörön túl, szinte a Mikulás otthonáig hatol. Elsősorban domb és síkvidéki erdőszegélyeken, sokszor vizes, mocsaras élőhelyeken él, de megtalálható magas hegyvidékeken is, mint a Kárpátok.

Élőhelyeik elsősorban az erdőszegélyek, cserjés foltok peremei. Beszkidek, Lengyelország.

Kamuflázs vagy figyelmeztető mintázat?

A keresztes vipera nem nő nagyra, a 60-80 cm már hosszúnak számít. Bár az általános közvélekedés szerint vaskos, kurta kígyó, az esetek nagy hányadában ez egyáltalán nincs így. Gyakran igen karcsú, és a feje is csak alig különül el a nyaktól. Farka azonban hirtelen elvékonyodó. A hímek alapszíne szürke, vagy hamvasszürke, fekete cikk-cakk-mintázattal, de előfordulnak sárgás vagy éppen vöröses árnyalatú példányok is. A nőstények barnásak, és a hátszalagjuk is barna. Főként az idősebb példányok szeme parázsvörös lehet, pupillájuk nappali fényben függőlegesen hasított, ez Magyarországon egyértelműen megkülönbözteti őket a siklóktól. Itthon azonban előfordulnak koromfekete példányai is, a sík és dombvidéki vizes élőhelyek közelében, Somogyban, Zalában és a Beregben. Van, hogy az egész kígyó éjfekete vörös szemekkel, sokuknál az ajakpikkelyek azért fehérek.

Egyes hímek koromfeketék lehetnek.

Mások fehér ajakpikkelyekkel pózolnak.

A fekete szín oka nem teljesen ismert, és mivel Skandináviában többnyire a nőstények feketék, azt gondolták, hogy ez segíti őket a gyorsabb felmelegedésben, és az utódok fejlődéséhez szükséges optimális hőmérséklet biztosításában. Nálunk azonban a hímek azok, amelyek feketébbek. A cikk-cakk-mintázat viszont egyszerre több célt is szolgálhat. 1. A jellegzetes „viperamintázat” figyelmeztető lehet a ragadozók számára, 2. A nyugalomban lévő kígyó testének kontúrjait feloldja a sűrű aljnövényzetben, így elrejti őt a ragadozók szeme elől, a 3. alapja egy optikai csalódás, a flikker-fúziós hatás (flicker-fusion effect). E hatás jól ismert a hagyományos celluloid filmszalagok vetítési elve révén: ha a hajszálnyit különböző képkockák kellő gyakorisággal váltanak a szemünk előtt, akkor az agyunk az egymás után következő eltéréseket folyamatos mozgásként érzékeli. Ha tehát egy nőstényeket aktívan kereső hím viperát ragadozó lep meg, az hirtelen nekirugaszkodással nagy sebességre vált, aminek nyomán a cikk-cakk-minta olyan gyorsasággal halad el a ragadozó látómezejében, hogy a kígyó egyszínűnek látszik. Ha azonban hirtelen megtorpan, a veszélyt jelentő mintázat hirtelen szembe ötlik, zavart keltve a támadóban. Ez a mechanizmus a nőstényeknél is működhet. Úgy tűnik, hazánkban vannak kígyók, amelyek igyekeznek a viperákra hajazni, és ezzel távol tartani maguktól bizonyos ragadozókat. A rézsikló mintázata például emlékeztet a viperákéra, a belső-somogyi vízisiklók viszont maguk is feketék, akár az ugyanott élő viperák.

A rézsiklót mintázata és kissé vaskosabb testalkata miatt gyakran nézik viperának.

Fekete víziksikló Boronkán. Messziről nem nehéz összetéveszteni a fekete viperákkal.

Budapesten élnek fekete kockás siklók is, de természetesen őket már csak a lelőhelyük alapján sem téveszthetjük össze a viperákkal.

Melanisztikus kockás sikló hasoldalán a mintázat azért megmaradt.

Melanisztikus kockás sikló jellegzetes hasoldali mintázattal.

Ha tehát valakiben él az a tévhit, hogy minden fekete kígyó veszélyes, megnyugtatjuk, hogy a Magyarorszagon előforduló fekete, vagy feketének tűnő kígyók többsége ártalmatlan sikló. De a viperáéhoz hasonló mintázatot viselő kockás és rézsiklóktól se ijedjünk meg! Ha bizonytalanok vagyunk a faji azonosságukat illetően,  csak hagyjuk őket békén. 

Lesben állva

A keresztes vipera ragadozó. Zsákmányát elsősorban kisemlősök képezik, de fogyaszt békákat, gyíkokat és madarakat is. Általában lesben várja meg áldozatát, és villámgyorsan lecsap rá. Maráskor, a nyugalmi állapotban a szájpadlásra felfekvő méregfogak a bicska pengéjéhez hasonlóan kinyílnak, és az áldozat testébe mélyednek. A tarkó két oldalán található méregmirigyeket körbeölelő izmok összehúzódnak, és a mérget egy csatornán keresztül a cső formájú méregfogba préselik. A cső nyílása a méregfog vége előtt, elöl helyezkedik el, ezen keresztül jut a méreg az áldozat szöveteibe. A viperák nagyon jó anyag- és energiahasznosítók. Skandináv megfigyelések alapján évente 7-10 zsákmányállattal is beérik, bár ennél nálunk valószínűleg többet esznek. Mindenesetre ez az oka annak, hogy a viperapopulációk többnyire nagyon nagy egyedsűrűségűek. Kevés bevételből sok vipera. És bár méreg ide, méreg oda, sok, különösen madárragadozó számára biztosítanak bőséges táplálékot.

Halálos koktél

Még mintegy 40 évvel ezelőtt, a keresztes vipera neve szinte szinonimája volt a halálos veszélynek. Ma érdekes módon egyre inkább terjed az a tévhit, hogy a hazai viperák mérge alig okoz nagyobb galibát, mint egy méhcsípés. Ez még az emberre valóban különösebb veszélyt nem jelentő rákosi vipera mérge esetén sem igaz, de a keresztes vipera marása szerencsétlen esetben, és megfelelő orvosi ellátás hiányában bizony előidézhet életveszélyes állapotot. Még ma is keveset tudunk a mérgeskígyók mérgeinek pontos összetevőiről és hatásairól, és ez igaz a keresztes vipera esetében is. A méreg a zsákmány hatékony, villámgyors elejtését célozza, ezért rendkívül összetett, sokféle hatásmechanizmussal bíró, és evolúciósan igen gyorsan, földrajzilag is változó koktélról van szó. Csak a közelmúltban derült fény arra, hogy a keringési rendszert károsító haemotoxinok mellett egyes hazai populációkban előfordulnak idegrendszeri tüneteket is okozó méregkomponensek. Mindemellett a viperák mérge a méhekéhez hasonlóan súlyos allergiás reakciót is kiválthatnak, amely ugyancsak életveszélyes állapothoz vezethet. A viperák tehát mindent a szemnek, semmit a kéznek állatok! Soha ne nyúljunk hozzájuk! Ez maga a természetvédelmi törvény sem engedi meg.

Ki a veszélyeztetettebb, mi vagy a viperák?

A viperáktól sokan rettegnek. Kétségtelen, hogy rendelkeznek olyan fegyverrel, amellyel szemben adott esetben nagyon védtelennek érezzük magunkat. Ez igaz is lehet olyan országokban, ahol nyüzsögnek a veszélyes mérgeskígyók, és ahol igen nehéz elkerülni a velük való a tragikus kimenetelű találkozást. Nálunk azonban a keresztes vipera nagyon ritkán kerül a szem elé, akkor is már csak a farka végét látjuk, mert hanyatt-homlok menekül előlünk. Ha valamilyen végtelen balszerencse okán mégis belenyúlunk, akkor is a hazai egészségügy maradéktalanul gyógyítani tudja a mérgezést. A marások azonban többnyire nem balszerencséből fakadnak, hanem emberi felelőtlenségből. Sokan úgy gondolják, hogy majd ők megmutatják, hogyan kell egy ilyen állatot megfogni, és mások előtt hencegnek vakmerőségükkel. Van azonban egy igen egyszerű szabály, amit ha betartunk, senkinek sem esik bántódása: ha viperával találkozunk, három lépés távolságra kerüljük ki, és hagyjuk, hogy menjen a dolgára!

A keresztes viperát itthon és Európa más részein is elsősorban az élőhelyeinek eltűnése veszélyezteti. A növényzetet átalakítjuk, a kaszálókat beszántjuk. A baj a bajban, hogy sok helyen az egykori virágos, bokros erdőszegélyeket olyan özönnövények lepik el, és teszik élhetetlenné a keresztes viperák számára, mint az aranyvessző, a selyemkóró vagy az akác. Mindezt tetézi a klímaváltozás, amelynek a viperáinkra gyakorolt pontos hatását még nem ismerjük, de a szakirodalom már tele van figyelmeztető eredménnyel a klímaváltozás hüllőkre gyakorolt hatásáról. Az MME KHVSZ vezetésével ma zajlik a keresztes vipera hazai állományainak monitorozása. Az adatok még nem engednek meg messze menő következtetéseket, de az észlelések száma bizonyos populációkban csökkent az elmúlt évtizedekben. Az elkövetkezendő években szükség lesz ezeken a helyeken kidolgozni olyan erdőművelési gyakorlatokat, amelyek segíthetik a viperákat. Mert ha valaki közelebbről megismeri őket, hamar rájön, hogy az élővilág legizgalmasabb állatai közé tartoznak, nagyon fontos ökológiai szerepet töltenek be, és ráadásul még szépek is.

A keresztes vipera Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

 

írta: Babocsay Gergely, MME KHVSZ