2019.02.22

Madarak és Fák Napja Országos Verseny 2019

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Madarak és Fák Napja alkalmából országos versenyt hirdet az általános iskolai felső tagozatos tanulók számára. Frissítve: 2019.03.08.

Mi a Madarak és Fák Napja?

A Madarak és Fák Napja egy több mint száz éves hagyomány Magyarországon, melyet minden év május 10-én ünneplünk. A hagyomány célja, hogy felhívja a társadalom, különösen az ifjúság figyelmét az őket körülvevő élővilágra és a természetvédelem fontosságára. Az első Madarak és Fák napját a kor neves ornitológusa, Chernel István szervezte 1902-ben. Bár több mint száz év telt el, a természetvédelem fontossága azóta sem veszített jelentőségéből.

A verseny célja:

A Madarak és Fák Napja Országos Verseny célja, hogy versenylehetőséget biztosítson azoknak a természet iránt érdeklődő, általános iskolai felső tagozatos tanulóknak, akik az iskolai órákon, szakkörökön, erdei iskolákban és természetjárás során szerzett tudásukat szeretnék összemérni az ország más részein élő diákokkal.

Kik jelentkezhetnek?

A versenyre 10-14 éves – általános 5-8. osztályos – tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezését várjuk, akik az iskolájukhoz legközelebb eső területi fordulóra jelentkezhetnek. A területi fordulón iskolánként maximum két csapat vehet részt, egy iskolából csak egy területi helyszínre lehet jelentkezni. A versenyen történő részvétel ingyenes.

A verseny menete:

A jelentkező csapatok először egy területi fordulón versenyeznek az adott térségből jelentkező többi indulóval. A verseny írásbeli feladatokból és madárhang felismerésből áll. A területi forduló időpontja: 2019. április 5. 10 óra. A verseny kezdő időpontjától egyes területi helyszíneken eltérhetnek, erről a területi koordinátornál érdemes érdeklődni! TERÜLETI KOORDINÁTOROK ELÉRHETŐSÉGEI ITT >>

A területi fordulókon első helyezést elérő csapatok jutnak tovább az országos döntőbe. Az országos döntő helyszíne és időpontja: 2019 május 10. 10.00 óra, Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont Felsőtárkány.

Az országos döntőben résztvevő tanulóknak és kísérőiknek a szervezők meleg ebédet biztosítanak.

Jelentkezés:

A csapatok a területi fordulóra az adott régió területi koordinátoránál jelentkezhetnek. Jelentkezéskor kérjük feltüntetni a csapattagok nevét és osztályát, a várost és az iskola nevét is. Az egyes területi fordulók helyszíneit és a koordinátorok elérhetőségét tartalmazó táblázat [ide kattintva] érhető el. A jelentkezés határideje: 2019. március 11.

A területi forduló tematikája:

A területi forduló feladatai az alábbi témákat fogják érinteni:

A 2019-es év madara: a gólyatöcs (Himantopus himantopus). Ajánlott forrás: az MME weboldalának Tudástára és egyéb vonatkozó cikke.

A 2019-es év fája: a sajmeggy (Prunus mahaleb). Ajánlott forrás: a Természet BÚVÁR 2019. évi 1. számának vonatkozó cikke.

A 2019-es év kétéltűje: a foltos szalamandra (Salamandra salamandra) Ajánlott forrás: az MME weboldalának Tudástára és egyéb vonatkozó cikke

Kiemelt madárcsoport: a szalonkafélék, lilefélék és gulipánfélék
A területi forduló feladatai a következő 10 fajt fogják érinteni: bíbic, erdei szalonka, füstös cankó, gulipán, ezüstlile, nagy goda, billegetőcankó, kőforgató,kis lile, nagy póling. Ajánlott forrás: az MME weboldal Tudástárának szalonkafélék, lilefélék és gulipánfélék vonatkozó részei.

Területismeret: a Bükki Nemzeti Park
A területi forduló feladatai a Bükki Nemzeti Park három tájvédelmi körzetét (Lázbérci Tájvédelmi Körzet, Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet, Mátrai Tájvédelmi Körzet) fogják érinteni. Ajánlott forrás: a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság weboldalának vonatkozó részei: Lázbérci Tájvédelmi Körzet, Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet, Mátrai Tájvédelmi Körzet

Madárhang felismerés
A madárhang felismerésben a következő 25 faj hangjai fognak szerepelni: nagy lilik, macskabagoly, bölömbika, egerészölyv, fürj, daru, bíbic, erdei szalonka, balkáni gerle, gólyatöcs, kuvik, lappantyú, búbos banka, gyurgyalag, zöldküllő, mezei pacsirta, házi rozsdafarkú, nagy fakopáncs, nádirigó, csilpcsalpfüzike, szarka, vetési varjú, sárgarigó, siketfajd, sordély (hangok elérhetősége itt>>)

Az egyes madárfajok hangjait a faj nevére kattintva lehet meghallgatni. A hangfájlok letöltésére a lejátszási oldal bal felső sarkában, a 8 karakteres kód melletti kis emblémára kattintva van lehetőség.

Az országos döntő tematikája:
Az országos döntő feladatai a területi forduló tematikája mellett az alábbi témákat fogják érinteni:

Kiemelt madárcsoport: a szalonkafélék, lilefélék, gulipánfélék
Az országos döntő feladatai az alábbi fajokat is érintik: aranylile, parti lile, széki lile, kis póling, sárszalonka, erdei cankó, piroslábú cankó, pajzsos cankó, havasi partfutó, sarki partfutó. Ajánlott forrás: az MME weboldal Tudástárának szalonkafélék, lilefélék és gulipánfélék vonatkozó részei.

Területismeret: a Bükki Nemzeti Park
Az országos döntő feladatai a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Területit is érintik.
Ajánlott forrás: a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság weboldalának vonatkozó része.

Madárhang felismerés
A madárhang felismerésben a következő 25 faj hangjai is szerepelni fognak:bakcsó, vörös vércse, guvat, nagy póling, szerecsensirály, pajzsoscankó, kakukk, erdei fülesbagoly, gyöngybagoly, fekete harkály, füsti fecske, fülemüle, fenyőrigó, feketerigó, billegetőcankó, nádi tücsökmadár, széncinege, barkóscinege, rétisas, fakó keselyű, holló, házi veréb, gulipán, zöldike, citromsármány (hangok elérhetősége itt>>)

Köszönetnyilvánítás:
Az országos döntő helyszínének biztosításáért a Bükkii Nemzeti Park Igazgatóságot illeti köszönet!

A főszervező elérhetőségei:
Bálint Dénes Tamás
tel.: +36 20 265 56 38
e-mail: balint.denes@mme.hu