2023.02.21
Vízimadár-védelmi Szakosztály

A 2023-as téli Vonuló Vízimadár Monitoring eredményei

2023-ban is január közepén szervezte meg az MME Vízimadár-védelmi Szakosztály a tél közepi szinkronszámlálást. A tavaly sikeresen zárult esemény után célul tűztük ki, hogy a jövőben további önkéntesek és területek bevonásával kiszélesítsük a monitoring tevékenységet hazánkban. 

2023-ban is január közepén szervezte meg az MME Vízimadár-védelmi Szakosztály a tél közepi szinkronszámlálást. A tavaly sikeresen zárult esemény után célul tűztük ki, hogy a jövőben további önkéntesek és területek bevonásával kiszélesítsük a monitoring tevékenységet hazánkban. 2023-ban január 13. és 16. között összesen 191 megfigyelő 408 518 vízimadarat figyelt meg 480 2,5X2,5 km-es UTM négyzetben, ami jóval felülmúlta a tavalyi évben elért eredményeket (1. táblázat). A felmérésekbe az MME önkéntesei mellett bekapcsolódtak a nemzeti park igazgatóságok munkatársai 

A négy nap során 74 vízimadárfaj egyedei kerültek távcső elé (2. táblázat).

Természetvédelmi szempontból kiemelt prioritást élvező, fokozottan védett fajok példányainak megfigyelésére is sor került, mint a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus – 1673 pld.), a kis lilik (Anser erythropus – 17 pld.), a vörösnyakú lúd (Branta ruficollis – 27 pld.) és a cigányréce (Aythya nyroca – 8 pld.). Ritkább, szórványosan előforduló madarak közül a felmérések során sikerült megfigyelni kis hattyút (Cygnus columbianus – 3 pld.), csüllőt (Rissa tridactyla – 1 pld.), jegesrécét (Clangula hyemalis – 4 pld.), apácaludat (Branta leucopsis – 3 pld.) és füles vöcsköt (Podiceps auritus – 2 pld.).


1. táblázat. 2022. ás 2023. január közepi VVM összehasonlítása

2. táblázat. A január közepi VVM során a fent említett területeken megfigyelt vizes élőhelyeken jellemző madárfajok és összes egyedszámuk (az egyedszámok csökkenő sorrendjében)

1.térkép. A felmért területek eloszlása

A jövőben is szeretettel várjuk új felmérők csatlakozását az egyesület VVM programjához. ( vvsz@mme.hu)

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden résztvevőnek az adatgyűjtésben nyújtott segítségét!

Megfigyelők: Agócs Péter, Albert András , Antoni Gyula, Bálint Gábor, Balogh Gábor, Bárdos Tibor, Bártol István, Berdó József, Berecz Tibor, Berényi Zsombor, Béres István, Bessenyei László, Bodics Dániel, Bodó János, Bodor Ádám, Borza Sándos, Bozó László, Bozsaky Bonifác, Bruckner Attila, Bukor Zoltán, Búzás Előd, Császár Zsolt, Cseh Judit, Cser Szilárd, Cserép György, Cserepes Miklós, Csesznik Bence, Csibrány Balázs, Csitneki Balázs, Csonka István, Danku János, Dányi Ádám, Demeter Iván, Dénes János, Druzsbaczky Ildikó, Ecsedi Zoltán, Emri Tamás, Fatér Imre, Fehér József, Fejes Éva, Fenyves Ervin, Flesch Márton dr., Forintos Nikolett, Forintos Viktor, Gál Lajos, Gaszler Péter, Gilányi Gábor, Görögh Zoltán, Gyömbér Zsolt, Győrig Előd, Gyukics Gellén, Gyuricza András, Hajdú Tamás, Halmos Gergő dr., Heincz Miklós dr., Hencz Alexandra Júlia, Horváth Gábor, Horváth Márton dr., Horváth Tibor, Hugyecz Angéla, Jóna Zoltán, Jordán Mária, Juhász Lilla, Juhász Tibor, K. Szabó Attila, Kagyerják Pál, Kajtár Bence, Kaposvári Marcell, Karcza Zsolt, Kasza Ferenc dr., Kasztner Lilla, Katona József, Kazi Róbert, Kecskés József, Kelemen András dr., Kepes Zsolt, Kern Rolland, Kis István Péter, Kis Márton, Kis-Rózsa Valentina, Kiss Ádám, Kiss Orsolya dr., Klébert Antal, Kókai Ákos, Kókai Károly dr., Kókai Szabolcs, Koleszár Sándor, Konyhás Sándor, Korom István, Kosztolányi László, Kovács Gergely Károly, Kozma László, Krempf István ifj., Kun Zoltán, Lajter Edina, Láng Katalin, László Csaba, Lelkes András, Lovászi Péter, Magyari Máté, Maknics Katalin, Marosi Beáta, Meiszterics Zoltán, Mester Béla dr., Mészáros Csaba, Móczár Balázs, Molnár Géza, Molnár László, Molnár Márton, Molnár Máté, Molnár Melinda, Monoki Ákos, Nagy Miklós, Nagy Sándor András, Nagy Tamás, Németh Zoltán dr., Németvári Nóra, Nyáry Zsigmond, Oláh János, Omajtényi Imre, Oroszi Zoltán, Pálfy Andrea Anna, Pálinkás Andor, Pálinkás Csaba János, Papp Sándor, Paráda Zsolt, Pigniczki Csaba dr., Pitó Andor, Polgár Márta, Polyák Ferenc, Pongrácz Ádám, Práger Csaba, Preiszner Bálint, Prommer Mátyás, Puskás József, Rimóczi Árpád, Rottenhoffer István, Sári Gergő, Schmidt András, Schneidler Viktor, Sebe Krisztina dr., Selmeczi Kovács Ádám, Simay Gábor, Simon Orsolya, Sipos Tibor, Somogyi Balázs, Sprenczné Kovács Anett, Szabó Ferenc, Szabó Gitta, Szabóné Balázs Beáta, Szász Bence, Szász Benedek, Szász Előd, Szatóri János, Szelényi Balázs, Szelle Ernő, Szentirmai István dr., Szentmihályi Gábor, Szép Tibor dr., Szilágyi Alexandra, Szilágyi Attila, Szinai Péter, Szokács Krisztián, Takács Péter, Takó Miléna, Tamás Ádám, Tar István, Tar János, Tari Klaudia, Tarné Kerekes Erzsébet, Tihanyi Gábor, Timon Dávid, Tislér Péter, Tokody Béla dr., Tóth Csaba dr., Tőgye János, Turny Zoltán, Vámos Csenge, Varga Péter ifj., Vasas András, Vásony Petra, Vass Roland, Vassné Tóth Brigitta, Vasuta Gábor ifj., Végvári Zsolt, Vetró Gábor, Vigné Priznicz Tünde, Viszló Levente, Zalai Tamás, Zöld Barna Mihály, Zvara Gábor

Szász Előd

MME VVSZ