A puszták és mezőgazdasági területek madarai – a Borsodi-Mezőség

A Kis Hortobágy (Borsodi-Mezőség)

Hazánk harmadik legnagyobb pusztája a Kis Hortobágy, változatos élőhelyekkel, a Tisza jobb partja mellett.  Az óriási kiterjedésű puszták és vizes élőhelyek növény- és állatvilágának ritkaságai egyelőre kevéssé ismertek a madármegfigyelők előtt. Több mint 240 madárfajt mutattak ki ezen a területen eddig; szalakóták, vöcskök, gémek, ragadozók, vízi madarak és énekesek kavalkádja vár minket e területen. A mai puszta képe a folyamszabályozás és az itt honos legeltető állattartás, a pásztorkodó ember együttes hatásaként alakult ki. A Bükk hegység közelsége alkalmassá teszi kombinált túrák szervezését is, lehetőséget adva, hogy minél jobban megismerhessük az ország egyik kiemelkedő madármegfigyelő helyeit. Az itt található tájvédelmi körzet 1989-ben alakult, ma már 1800 km2 védett területet foglal magába.

Megfigyelésre a legjobb időszak tavasztól őszig tart. 3-6-10 órás túrákat ajánlunk az itt élő madárvilág megismerésére a vendégek igényéhez igazodva előre egyeztetett napon.

A Kis Hortobágyon az alábbi túrákat szervezzük:

1., Kis Hortobágy - egy kevésbé ismert gyöngyszem

Dátum egyeztetéssel: április, május, június, július, augusztus, szeptember.

A túra jellege: saját autós és gyalog. Időtartama: 3 óra, 6 óra, 10 óra. Létszám: 1-12 fő. Találkozás: Mezőkövesd, időpont egyeztetéssel. Részvételi díj: 3 órás túra 10 000 Ft, 6 órás túra 20 000 Ft, 10 órás túra 30 000 Ft. Túravezető Balázsi Péter vagy Szabó Attila.

Kiemelt téma: szalakóta, parlagi sas, kerecsensólyom, és sok más faj

2., Színes madárvilág - mintha a trópusokon lennénk

Dátum egyeztetéssel: május, június, július, augusztus. A túra jellege: saját autós és gyalog. Időtartama: 3 óra vagy 6 óra. Létszám: 1-12 fő. Találkozás: Egerszalók vagy Tard, időpont egyeztetéssel. Részvételi díj: 3 órás túra 10 000 Ft, 6 órás túra 20 000 Ft. Túravezető Balázsi Péter vagy Szabó Attila.

Kiemelt téma: szalakóta, gyurgyalag, kék vércse, búbos banka

 

Jelentkezés és további információ

Fatér Imre, MME öko-túra vezető és szervező
Mobil szám: +36 30 445 68 56
E-mail cím: birding@mme.hu

 

 

Minden túrát igyekszünk úgy szervezni, hogy az adott évszakban a lehető legjobb helyeket látogassuk meg, annak érdekében, hogy minél több ismerettel és élményekkel feltöltődve távozzanak vendégeink. Arra is van lehetőség, hogy túránk során megismerhesse egyesületünk a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi munkáját.

 

A pusztát átszelő földúton haladva betekintést nyerhetünk a legeltető állattartás, és a pusztai háziállatok életébe. A Kis Hortobágy "szívén" áthaladva gyakorta szemünk elé kerül a traverzeken ücsörgő kerecsensólyom, a légtérben magasan keringő, vagy éppen a talajon táplálkozó parlagi sas, a gyepek és szántók felett imbolyogva repülő hamvas rétihéja, vagy gyakoribb rokona a barna rétihéja. Késő ősszel kékes rétihéják érkeznek és enyhe teleken ki is tartanak egészen tavaszig, sokat vadászva - alacsonyan a föld fölött rágcsálók után kutatva. Öreg, odvas, fészkelést biztosító fűzfák közelében, egy-egy alkalmas kiülőhelyen találkozhatunk a színpompás szalakótával. A levegőt gyakran szelik át gyurgyalag csapatok; ez hazánk egyik legszebb madara. Átnyaraló darvak kisebb csapatai is élnek ezen a vidéken. Ősszel viszont akár több ezer is megfigyelhető közülük.
 

 
Nagy kócsag
(Fotó: Máté Bence)


Látogatást tehetünk a közeli vizes élőhelyeken is, mely a költő és vonuló vízimadarak kedvelt pihenő- és táplálkozó helye. A madármegfigyelő toronyból bepillantást nyerhetünk az itteni sokszínű madárvilág mindennapjaiba.  Récék, vöcskök, gémek, kócsagok és parti madarak kavalkádja vár bennünket. Több ezres madártömeg lármájától hangos a puszta, mikor a térség ura a rétisas is megérkezik kedvelt táplálkozó helyére. Vizesebb években gyakran távcsövünk elé kerül a rejtett életet élő fekete gólya kisebb-nagyobb csapatai is.

A Kis Hortobágy számos emlősfajnak is otthont ad. Gyakori itt az őz, mezei nyúl, a róka és a borz.  Előfordul itt a rövid füvű gyepeken az ürge és helyenként az aranysakál is. Az utóbbi idők egyetlen biztos csíkos szöcskeegér populációja él itt. Jelentős a terület lepke- és szitakötő faunája és számos ritkasággal büszkélkedhet növényvilága is.
A legelőkön szürke marha gulya és a köztük elvegyülő bivalyok látványa emlékezetes élményt nyújt. Ez az ősi fajta segít az itteni élőhelyek fenntartásában. Igény esetén ezek is megtekinthetők.

A Kis Hortobágyot már ősidők óta használták az emberek. Az itt élő emberek néhány ősi foglalkozást tekinthetjük meg, mint a kosárfonás, a hálókészítés, a gyékényszövés, valamint a hagyományos halászat fortélyait, ha erre igény van.

Általános információk:

Ajánlott a réteges, minden időjárási viszonynak megfelelő öltözködés, bakancs vagy túracipő, esetleg gumicsizma. Ivóvízről, ennivalóról és minden további személyes szükségletről mindenki maga gondoskodik. Ha tudnak, hozzanak magukkal kézitávcsövet, fényképezőgépet, esetleg állványos teleszkópot. Korlátozott számban a túra ideje alatt biztosítani tudunk kézitávcsövet és nagy nagyítású állványos teleszkóp használatot. A túra alatt a gyalog megtett távolság nem kimerítő, de képesnek kell lenni akár nagyobb távolságok megtételére is. Ha szükséges, meg tudjuk szervezni az igény szerinti szállást és ellátást a vendégek számára.

Ajánlott szálláslehetőség: Tardi vendégház. Tel.: 70/321-48-68

Megjegyzés:

A túrák kombinálhatóak más területek meglátogatásával. Ez lehetséges egy napon belül, vagy akár több napon keresztül is. Ekkor egyedi árat állapítunk meg.

Természetvédelmi kérdések:

A legfontosabb veszélyeztető tényezők közé tartozik a legelő állatállomány csökkenése, a pusztai vizek elvezetése, a gépesített betakarítás és az illegális vadászat, aminek az elmúlt években több túzok és kerecsensólyom is áldozatául esett. Az MME Bükki HCs aktív védelmi intézkedéseket tesz a térség ragadozómadár- és szalakóta állomány védelmének érdekében.

Kék vércse pár
(Fotó: Lóki Csaba)


Minősítő fajok:

  • kanalas gém (Platalea leucorodia)
  • kék vércse (Falco vespertinus)
  • kerecsensólyom (Falco cherrug)
  • fogoly (Perdix perdix)
  • daru (Grus grus)
  • túzok (Otis tarda)
  • szalakóta (Coracias garrulus)
  • kis őrgébics (Lanius minor)


Bövebben a Borsodi - mezőségről.


 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

 

     Egyéni és céges adományozás >>

 

     Köszönjük!