Az MME a fajvédelmi és Natura 2000 programjaival is képviseltette magát a XXII. FeHoVa-n

XXII. alkalommal szervezték meg a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítást Budapesten 2015. február 12-15. között, a HUNGEXPO Vásárközpontban. A FeHoVa-n a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is képviseltette magát.

Az MME standja a XII. FeHoVa-n (Fotó: Orbán Zoltán).


Az MME főállású munkatársai és önkéntesei a rendezvény mind a négy napján egész nap várták az érdeklődő kiállításlátogatókat, akik:

  • A HELICON parlagisas-védelmi LIFE+ program keretében a ragadozómadarakat érintő mérgezéses esetekről és egyéb bűncselekményekről kaphattak információkat.
  • A kékvércse-védelmi LIFE+ program kapcsán a faj és a vetési varjak védelmével ismerkedhettek meg.
  • Első alkalommal találkozhatak a nagy nyilvánosság előtt a tavaly ősszel indult szalakótavédelmi LIFE+ programmal.
  • A Svájci-Magyar Együttműködési Program finanszírozásával megvalósuló SH/4/8 regisztrációs számú projekt Natura 2000 területek fenntartási terveinek elkészítését végzi. Ezeken a területeken a vadgazdálkodókkal való kapcsolat kiemelt fontosságú, hiszen a vadgazdálkodással együtt megoldhatók olyan természetvédelmi feladatok, mint például a földön fészkelő veszélyeztetett madarak költési sikerét befolyásoló fészekpredátorok (szőrmés ragadozók, vaddisznó) állományának szabályozása vagy az erdei vadhatás optimális szinten tartása.A projekt végrehajtása abba a fázisba érkezett, amikor a készülő fenntartási tervek az érintettek - hangsúlyosan a FeHoVa látogatóközönségének számító vadászok, horgászok és természetjárók - figyelmére és véleményére számítanak.
  • Végül, de nem utolsó sorban tájékoztatuk az érdeklődőket a szintén a Svájci-Magyar Együttműködési Program finanszírozásával megvalósuló SH/4/10 regisztrációs számú projektről, ami a Natura 2000 területekhez kapcsolódó ismeretterjesztési és szemléletformáló feladatokat látja el a lakossági, a gazdálkodói, pedagógusi, óvodás és általános iskolai célcsoportokat megszólítva.

 

A standunkon nem csak beszélgetni lehetett az MME szakembereivel és önkénteseivel, de az érdeklődők itt juthattak hozzá az egyes projektek szakmai és ismeretterjesztő kiadványaival is.

 

Orbán Zoltán

 

Svájci program logó
A "Fenntartható természetvédelem magyarországi Natura 2000 területeken" című, SH/4/8,
és az "Égig érő tanterem" című, SH/4/10 regisztrációs számú projekt a
Svájci Hozzájárulási Program támogatásával valósul meg.

 


Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az
Európai Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).
A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros
Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az
Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a
Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.
www.parlagisas.hu

 

A ”Kék vércse védelme a Kárpát-medencében” (LIFE11 NAT/HU/000926) programot az
Európai Unió LIFE alapja támogatja. A program partnerei:
a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (projekt koordinátor),
a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság,
a Magyar Természettudományi Múzeum, a Raptor Protection of Slovakia és a
The State Nature Conservancy of the Slovak Republic

www.falcoproject.eu

 


"A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081)" programot az
Európai Unió LIFE alapja támogatja. A projektben az MME partnerei:
a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság,
a DALERD - Délalföldi Erdészeti Zrt., a MILVUS Csoport (Románia) és a
Szatmárnémeti Környezetvédelmi Ügynökség (Románia)
www.rollerproject.eu

 

Kapcsolódó hírek

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) „Év madara” rajzpályázatot hirdet óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás és felnőtt kategóriákban!

Fotó: Simay Gábor

A VVM felmérések első eseménye most januárban lesz, az év első hóközepi felmérésével, mely egybe esik az európai télközepi számlálással. Az idei első hóközepi számlálást január 13. és 16. között kell elvégezni.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület  (MME) 1979-ben indította el az "Év madara" akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. Ezt követően indult el hasonló céllal az Év hüllője / Év kétéltűje (évenként váltakozva) program 2012-ben, majd az Év lepkéje 2023-ban.