2016.12.22

Az olimpiai előkészületek miatt veszélybe kerülhetnek a hármashatárhegyi ürgék

Az ország ürgeállománya vészesen csökken az utóbbi évtizedekben. Különösen a legeltetés felhagyása miatt bekövetkezett élőhelyvesztés következtében. 


Forrás: NBmR, készítette Dr. Váczi Olivér.

Az ürgék ma már elszigetelt foltszerű élőhelyekre szorultak be, amik közül kiemelkedő jelentősége van a repülőtereknek.

Ezért is támogatja az Európai Unió LIFE programja több mint 2 millió Euróval azt „A veszélyeztetett kerecsensólyom és a parlagi sas zsákmány forrásának biztosítása” pályázatot, amely elsősorban az ürge állomány megóvását hivatott biztosítani.

Ezért is különösen megdöbbentő, hogy a faj egyik ilyen kulcsfontosságú élőhelyét, a Hármashatárhegyi Repülőteret és környékét nézték ki a vágyálomként élő 2024. évi olimpia egyik helyszínéül, ahol néhánynapos verseny érdekében készülnek az élőhelyet egy montain bike pályával tönkretenni. Látható, hogy a tervezett pálya teljes hosszában Natura 2000, illetve nemzeti védettségű területen menne, ahol jelenleg még él egy jelentősebb ürge populáció. 


Forrás: NBmR, készítette Dr. Váczi Olivér.

A repülőtér hosszú évtizedeken keresztül biztosította az ideális élőhelyet az ürgék számára.


Forrás: Fortepan.

1959-ben még nagyon sok ürge nyüzsgött a területen. 


Forrás: Fortepan.

1968-ban is még ideális állapotok voltak a területen az ürgék számára.


Forrás: Fortepan.

Még 1988-ban is kedvező élőhelyi feltételek voltak a területen.

Sajnos a repülőtér rendeltetésszerű használatának kikényszerített szüneteltetése is kedvezőtlenül érinti az ürgéket, de a tervezett pályaépítés, ami több tonna kő és faanyag beépítését jelenti nagy valószínűséggel ennek a fontos élőhelynek a teljes tönkretételét jelenti, és így az - egyébként is fokozottan veszélyeztetett- ürgeállomány egy fontos szigetének a felszámolásával is egyenlő.

El kellene gondolkodni azon, hogy nemzeti, természeti értékeinket szabad-e feláldozni egy bizonytalan kimenetelű párnapos rendezvény oltárán?

 

Fidlóczky József