2020.12.15
Baranya Megyei Csoport

Gyöngybaglyok: megdőlt egy szakállas rekord- Beszámoló Baranyából

Az enyhe tél kedvező volt a gyöngybaglyok számára. Elhullott példányokról az év első három hónapjában csak elvétve kaptunk hírt. Az állomány jó kondícióban vészelte át a telet, s részben ennek is köszönhető, hogy a szülőmadarak sok fiókát neveltek fel.

A templomtornyokba kihelyezett 158 költőládából idén 98 db-ot (62,0%) foglaltak el a madarak. Összesen 89 pár gyöngybagoly, 15 pár macskabagoly és 3 pár vörös vércse költését regisztráltuk. A macskabaglyok fiókáinak kirepülése után ezúttal 6 költőládát foglaltak el a gyöngybaglyok is, míg 3 helyen egyidejűleg költöttek a vörös vércsékkel (vércsék: külső rekesz, gyöngybaglyok: belső rekesz).

A fészkelő gyöngybaglyok száma a tavalyihoz képest 17 párral (+23,6%) nőtt. A párok 37,1%-a költött kétszer, ami nagyon jó aránynak számít. Mivel az első költések viszonylag korán kezdődtek, az újból költésbe kezdő párok zöme már szeptember végére kireptette fiókáit.

A rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően tudjuk, hogy a baglyok az első költések során átlagosan 6,6 db, a második költések esetében pedig 8,1 db tojást raktak. A kelési siker az első költéseknél 81,9%-os, a második költéseknél 89,3%-os volt. A kikelt fiókák 88,7%-a, ill. 86,3%-a repült ki. A sikeres költéseknek köszönhetően 572 fióka hagyta el a költőládákat, s ezzel megdőlt a 2002. évi rekord. Akkor 95 ládában költöttek gyöngybaglyok, és összesen 547 fiókát neveltek fel.

Az ellenőrzések során érdekes jelenséggel találkoztunk a bezedeki római katolikus templom tornyába kihelyezett költőládában. Az első költés alkalmával a gyöngybaglyok csak 4 tojást raktak, és a kikelt 4 fióka sikeresen ki is repült. A második költés esetében már 10 tojásból állt a fészekalj, de a kelési fázis végén történt ellenőrzéskor csak 4 kikelt fiókát találtunk, 6 tojásról pedig azt gondoltuk, hogy bezápultak. A fiókák gyűrűzését három héttel később végeztük, amikor nem kis meglepetésünkre még újabb 4 frissen kelt fióka lapult az anyányi testvéreik mellett. Ezek gyűrűzésére egy hónappal később került sor.

Az esetre nehéz magyarázatot találni, de legvalószínűbbnek látszik, hogy a tojó a második költés során először 4 tojást rakhatott, majd megszakadt a tojásrakás folyamata, ami kb. 20-22 nappal később folytatódott. Ez a tojásrakási fázis már olyan harmadik költésnek is felfogható, ami folyamatában egybeesik a másodikkal.

A macskabaglyok költései közül 13 volt sikeres, és összesen 43 fióka repült ki. A vörös vércsék viszont idén sem neveltek fel fiókákat. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyöngybaglyok és a vércsék a tojásrakási fázisban még elviselik egymás közelségét, később viszont már kevésbé tolerálják egymás jelenlétét. A fészkelőhely iránti versengésben eddig mindig a vércsék húzták a rövidebbet.

Az idei évet összegezve elmondható, hogy a baglyok kimagaslóan jó költési eredményeket produkáltak. Védelmi programunk 1987-es kezdetek óta most már 6370 gyöngybagolyfióka (1537 költés) és 856 macskabagoly-fióka (334 költés) repült ki a költőládákból.