2019.10.30
Budapesti Helyi Csoport

14 éve a Homoktövis élőhelyének megőrzéséért!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja pontosan 14 évvel ezelőtt kezdte meg hosszú távú élőhelyrekonstrukciós programját a Homoktövis cserje újpesti élőhelyén. Ma már általánosan elfogadott tény, hogy e védett növényfajnak hazánkban ez az utolsóként megmaradt, őshonosnak tekinthető állománya. A többi jelenlegi magyarországi lelőhelyére tudatos telepítéssel került, vagyis ha a homoktövis természetes előfordulást biztosítani szeretnénk hazánkban, az ma már kizárólag Budapest IV. kerületében lehetséges.

Az értékes élőhely azonban nemcsak a homoktövis miatt különleges, ugyanis ezen az élőhelyen ma még nagy számban előfordul a fokozottan védett csikófark, vagy a homoki kikerics, de állatvilágában is rendkívül sok a védett faj.
Ennek az unikális hazai védett területnek a megmentésére szövetkeztünk 2006-ban a Fővárosi Önkormányzattal, melyben nagyon sok segítséget nyújtott és nyújt a Főkert Nonprofit Zrt., a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata, valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete.
Az évek során több mint 2000 önkéntes, valamint egyetemi terepgyakorlatok keretében további 1000 egyetemista vett részt törekvéseink megvalósításában és az itteni értékes homoki gyepek megóvásában.
A 2019. október 26-ra szervezett őszi akciónk felhívásai nyomán összesen 60 önkéntes jelent meg a helyszínen reggel 9 órára, de a nap folyamán még többen is csatlakoztak a munkákhoz. A terület rövid bemutatását követően terepbejárás következett, ahol a szervezők élőben is megmutatták a végzendő feladatokat. Helyi csoportunk a hét elejétől végzett előkészületeket az akciónapra, így az önkéntesekre elsősorban a lekaszált gyepeken a kaszálék összegyűjtése, illetve sarjak kihordása várt, de több helyen meglévő fásszárú sarjtelepeket is visszaszorítottunk és lehullott ágakat is eltávolítottunk a gyepekről, mert a terület fennmaradása szempontjából rendkívül fontos a humuszban szegény állapotok fenntartása.
A munkálatok egészen délután ½ 5-ig tartottak, melyet igyekeztünk kellemesebbé tenni folyamatosan készülő szendvicsekkel és madárgyűrűzési bemutatóval. A kihelyezett hálókba összesen több mint 70 madár került, melyek között meggyvágó, közép fakopáncs, csuszka és néhány közönségkedvenc őszapó is akadt. A visszafogások között van egy olyan széncinege, amelyet 2017. október 28-án gyűrűzött Sarlós Dávid adult madárként, tehát az a példány már legalább 4. évét tölti a Homoktövisen.
A nap végére ismét nyugtázhattuk, hogy sikerült még tovább nyitnunk a homoki gyepeket, melyek fennmaradási esélyei így tovább erősödtek.
Köszönjük minden szervezőnek és résztvevőnek az áldozatos munkát, különös tekintettel a folyamatos étel- és ital-utánpótlást Vantsó Erzsébetnek, Antók Julinak és csapatának, valamint a gyűrűzési bemutatót Kocsi Attilának és segítőinek.
A munkálatokat tovább folytatjuk 2020-ban is, mindenkit szeretettel látunk jövő év márciusának elején a soron következő Homoktövis élőhelykezelésen.


A kaszálék összegyűjtése (Fotó: Kincses László)


A munka eredménye (Fotó: Kincses László)


A terület képe a 14 éve munka után (Fotó: Kincses László)


Madárgyűrűzési bemutató Kocsi Attila segítségével (Fotó: Kincses László)


A munka szünetében... (Fotó: Kincses László)