2017.02.24
Budapesti Helyi Csoport

Élőhelykezelési akció a Homoktövis Természetvédelmi Területen

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja 19. alkalommal szervezi meg “Homoktövis-élőhelykezelés” elnevezésű akcióját Újpesten, a Megyeri-híd pesti hídfőjének közelében. A természetvédelmi program időpontja: 2017. március 4. (szombat).

A szervezők már reggel 8 körül a helyszínen lesznek, de az akcióban részt vevők elég ha 9:15-kor érkeznek.
A területen található értékes homokgyepek összesen 22 védett növényfajnak adnak otthont, melyből a Homoktövis cserje vadon csak ezen az egy helyen él Magyarországon, nem beszélve a számtalan védett gerinctelen és gerinces állatfaj jelenlétéről. Ezek élőhelyét nagyban veszélyezteti a tájidegen fásszárúak térhódítása, melyek visszaszorítása és a Magyarországon egyedülálló természetes életközösség megóvása a legfontosabb feladat.
Tömegközlekedéssel legkönnyebben a 104-es busszal lehet elérni a helyi védettségű területet. Érdemes Újpest Központnál, az Újpesti Áruház oldalában lévő buszmegállónál felszállni a járatra, mely kb. 15 perc alatt éri el a területet. Hétvégén a 104-es busz csak fél óránként közlekedik, ezért érdemes Újpest központhoz kb. 8:30-kor megérkezni, ugyanis a busz kb. 8:41-kor érinti a fentebb említett megállót. A busszal a “Vízművek” megállóig kell eljönni, mely a régi és új 2-es út elágazása utáni második megálló. Más megközelítésben: a Megyeri-híd előtti megálló. A következő – Ezred utcai – állomás már a Megyeri-híd után van, ezért ha valaki esetleg túlmegy a megadott helyszínen, vissza kell sétálni néhány száz métert. A menetrend INNEN letölthető:
A “Vízművek” megállótól ki lesz táblázva az érintett helyszín. Amennyiben autóval szeretne valaki érkezni, akkor a Váci út végénél a régi és új 2-es út elágazásától, a régi 2-en Dunakeszi felé kell jönni kb. 500 métert. Itt az út jobb oldalán található két óriásplakát és egy fém sorompó, ami a terület bejáratát zárja le. A sorompó a kezelés idején nyitva lesz, ezért mindenki biztonsággal beparkolhat a földút lezárt szakaszára.
Ahogy azt a résztvevők korábban megszokhatták, a szervezők madárgyűrűzési bemutatóval és étellel, itallal is készülni fognak, de a megjelenők létszámát lehetetlen előre megbecsülni, így a biztonság kedvéért mindenki készüljön némi saját élelemmel is. A munkához szükséges eszközöket – kesztyű, kézi és gépi szerszámok stb. – helyi csoportunk biztosítani fogja, de akinek lehetősége van rá hozzon munkáskesztyűt, illetve kézifűrészt, vagy ágvágó ollót, mert ezekből minden darabra nagy szükség lesz. Idén továbbra is elsősorban a gallyak kihordásán lesz a hangsúly ezért az ágak mozgatásához szükség lesz ponyvákra és hevederekre is, hogy kötegelve lehessen szállítmányozni a faanyagot. Természetesen ezekből is lesz jó néhány darab.
FONTOS! A közösségi szolgálatra érkező diákcsoportokat csak abban az esetben tudjuk fogadni, ha az értük felelősséget vállaló tanár is velük tart a rendezvényre! Egy csoport maximum 15 fős lehet! Közösségi szolgálatos részvételhez március 2-áig lehet regisztrálni Kincses Lászlónál a kincses.laszlo@mme.hu címen!
Egyénileg érkező 18 év alatti diákokat csak szülői felügyelettel tudunk fogadni!
A munka elején mindenki munka- és balesetvédelmi eligazítást kap, amelyet adataival és aláírásával kell elfogadnia.
A program végrehajtását a természetvédelmi vagyonkezelést ellátó Fővárosi Önkormányzat természetvédelmi engedélye teszi lehetővé.

A projektet a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapja támogatja!
A lebonyolításban a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságához tartozó Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársai is közreműködnek!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


                                                   Üdvözlettel,

Az MME Budapesti Helyi Csoport vezetősége