2019.09.30
Budapesti Helyi Csoport

Élőhelytakarítást végeztünk a Szilas-tónál

A Budapesti Helyi Csoport életében az elmúlt években szokássá vált, hogy a szeptember végén esedékes Takarítási Világnap alkalmából elmegyünk egy védett budapesti területre, ahol megpróbáljuk minél több szeméttől megszabadítani az adott élőhelyet. Ennek több haszna is van: egyrészt az erdők, gyepek és vizes élőhelyek így ismét jobb állapotba kerülhetnek és alkalmasabb feltételeket teremthetnek az itt élő növény, és állatfajoknak, másrészt olyan közösségkovácsoló programot jelentenek, ahol közösen tehetünk valami hasznosat. Éppen ezért igyekszünk ezeket az eseményeket évről-évre megszervezni, melynek idén egy különleges apropója is volt.

5 év után ismét új védett területekkel gazdagodott fővárosunk, egyikük a X. kerületben található Felsőrákosi-tó, míg a másik a XV. kerületi Szilas-tó Természetvédelmi Terület. Ez utóbbi, közel 25 ha-os kiterjedéssel olyan komplex élőhelyet véd, ahol egyaránt megtalálhatók számos orchideafajnak otthont adó erdők, valamint vizes élőhelyek és nádasok. Az évtizedes elhanyagoltság azonban azt eredményezte, hogy a terület lényegében illegális szemétlerakóhellyé változott, ám az oltalom kimondása után már lehetőségünk nyílt, hogy ennek az áldatlan állapotnak gátat szabjunk.

A 2019. július 1-én bekövetkező védetté nyilvánítás után pár héttel tagtársunk, Morandíni Viktor, valamint a Celanese Hungary Kft. munkatársai segítségével már 13 m3 szeméttől sikeresen megszabadítottuk az erdő egy részét, melyből láthattuk, hogy az állapotok sokkal rosszabbak mint vártuk. Ez sarkallt arra minket, hogy az idei szemétszedő akciónknak is ez legyen a helyszíne, mellyel egyben ráirányíthattuk a figyelmet az új természetvédelmi területre.

Felhívásaink nyomán reggel 9:15-ig több mint 70 önkéntes jelent meg a meghirdetett találkozási ponton, majd egy rövid sétát és eligazítást követően kb. 9:40-kor meg is kezdődhetett a munka. Bár a szervezés során kaptunk olyan észrevételeket, hogy a terület nem is szemetes, erre rögtön rácáfoltunk azzal, hogy már az első órában 6 m3 szemetet szedtek össze a lelkes résztvevők. Napközben még csatlakoztak hozzánk páran, sőt a programról nem értesülő helyi kirándulók közül is beálltak páran segíteni. A több mint 80 fősre duzzadt csapat kb. du 4 óráig folytatta a takarítást. Bár időközben folyamatosan csökkent a létszám, még így is 45(!) m3 illegálisan kihelyezett hulladék került ki a területről (Ez nagyjából 180 darab lakossági kuka befogadóképességével egyenértékű mennyiség!). A mennyiség örömteli és egyben aggasztó is volt. Egyrészt nagyon örültünk, hogy ennyivel kevesebb szemét terheli a területet, másrészt a mennyiséget látva megdöbbentünk, hogy embertársaink egy része milyen felelőtlen.

A nap végére a védett élőhelynek kb. a feléig jutottunk el, a tóhoz közeli területekre sajnos már nem jutott idő, így még biztosan szervezünk ide akciókat a későbbiekben is.

Minden önkéntesünknek nagyon köszönjük a közreműködést és a segítséget, néhány szervezetet azonban kiemelten is meg szeretnénk itt említeni:

·         Kiemelt köszönet illeti a Főkert Nonprofit Zrt.-t, hogy gépjárműivel és a szemét elhelyezésével kapcsolatosan egész nap segítségünkre volt.

·         Köszönjük a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) természetvédelmi őrszolgálatának, hogy a helyszín biztosításával, valamint a szemét egy részének elszállításával hozzájárult az akció eredményességéhez.

·         Köszönetünket fejezzük ki a Rákosmenti Mezei Őrszolgálatnak, amiért a szemét elszállításhoz rendelkezésre bocsájtott egy nagyméretű utánfutót, amivel sokkal hatékonyabbá válhatott a munka.

·         Végül, de nem utolsó sorban köszönetet érdemel a Corvinus Egyetem tanárainak csapata, akik az egyetemen belül széles körben hirdették az akciónapot és a toborzással hatékonyan hozzájárultak az önkéntesek létszámának növeléséhez.
 


11 óráig már 6m3 szemét gyűlt össze, melyet a Főkert Nonprofit Zrt. segítségével gyorsan el is szállítottunk (Fotó: Bajor Zoltán)


Napközben gyorsabban gyűltek a megtöltött zsákok, mint ahogy az elszállítást sikerült megoldani. Koradélután már látszódott, hogy nagyon nagy mennyiség fog összegyűlni (Fotó: Bajor Zoltán)


12 órakor készült, teli zsákokkal tarkított csendélet a védett erdő menti sétaút széléről. (Fotó: Bajor Zoltán)


A munkálatokban nagyon sok segítséget kaptunk a FÖRI Természetvédelmi őrszolgálatától (Fotó: Bajor Zoltán)


Az egyik legbizarrabb találásunk egy használt pelenkákkal teli kerekes kiskocsi volt. (Fotó: Bajor Zoltán)


Az utolsó szállítmányt este 8 óra után, már teljes sötétségben gyűjtöttük be a területről. (Fotó: Bajor Zoltán)