2018.12.20
Budapesti Helyi Csoport

Havas program az Óbudai-szigeten

Utolsó előtti idei programunk az Óbudai-szigetre vezetett. Intenzív havazás fogadott minket fél 9 körül

A szombati munkanap és téliesre forduló idő miatt mindössze 20 fő érkezett a programra. Először a szigeten kihelyezett etetők forgalmát vettük szemügyre. Az első három etetőn elsősorban cinegék mozogtak kis számban. A második előtt egy fa tövében a zöld küllő keresett táplálékot, így hosszasan meg tudtuk figyelni. Az erős havazás nem könnyítette meg a dolgunkat, de a madűrgyűrűző ponton sikerrel jártak önkénteseink, így a kék és széncinegék mellett tengelicet, erdei pintyet és egy közép fakopáncsot is sikerült meggyűrűzniük. Természetesen a legjobb pillanatban érkeztünk a 4. etető elé felállított hálókhoz, ahol az érdeklődők megtekinthették a madarakat és sok érdekes információt hallhattak. A túra végén kinéztünk a szigetcsúcshoz, de vízimadarak csak nagyon kis számban voltak jelen, néhány kercerécét sikerült mindössze megfigyelni a tőkés récék mellett. 
Köszönjük segítőink munkáját, azaz Jaksa Biankának a gyűrűzést, Juhász Ádámnak és Schrodt Olivérnek a hálóállítást és a közremüködést, illetve Bárdos Imrének és csapatának az etetők feltöltését!


A találkozó (Fotó: Mecseki Attila)


Zöld küllő megfigyelése a zord időjárásban (Fotó: Mecseki Attila)


Kék cinege (Fotó: Mecseki Attila)


Erdei pinty (Fotó: Mecseki Attila)


Tengelic (Fotó: Mecseki Attila)


Közép fakopáncs (Fotó: Mecseki Attila)