2023.02.20
Budapesti Helyi Csoport

Madárgyűrűzési bemutató a Felsőrákosi-rétek Természetvédelmi Területen

Tíz éve üzemeltetünk madáretetőt a kőbányai Felsőrákosi-réteken. A 2014-óta védett terület 100 hektárja nagyon értékes élőhelyeket foglal magába, nagyon sok madárfaj költ, vonul és telel itt. Hagyománynak számít, hogy februárban madárgyűrűzési bemutatót szervezünk, ami idén sem maradhatott el.

A kellemes, napos időben kilencvenen érkeztek a Túzok utca bejárátához, ahonnan néhány perces séta vezetett a madárgyűrűzési bemutató helyszinére. Sarlós Dávid és segítői már madarakkal várták az érdeklődő csapatot, amelyhez további lelkes résztvevők is érkeztek. Aki ezt a tavaszias szombatot velünk töltötte, láthatott testközelből meggyvágókat, tengelicet, zöldikéket, nagy fakopáncsot és az elmaradhatatlan kék és széncinegéket. A felettünk repkedő madarakat se hanyagoltuk el, nagy számban mozogtak a fákon fenyőrigók, szóltak a kis fakopáncsok, átrepült egy fekete harkály, a ragadozókat pedig egy karvaly, egy héja és egy egerészölyv képviselte.

Köszönjük önkénteseinknek, hogy ma is segítették a program sikeres megvalósítását!

 


Madárgyűrűzési bemutató (Fotó: Lendvai Csaba)

 


Meggyvágó szép tartással (Fotó: Lendvai Csaba)

 


Kék cinege (Fotó: Frekot Erika)

 


Mezei veréb (Fotó: Frekot Erika)

 


Nagy fakopáncs (Fotó: Lendvai Csaba)