2022.01.27
Budapesti Helyi Csoport

Új odútelep létesült Budapesten

A Budapest szívében található Fiumei úti sírkert korábban számos programunknak biztosított helyszínt, nyugalma és nagy zöldfelülete sok énekesmadár számára kiváló élőhelyként szolgál.

A Nemzeti Örökség Intézetével (NÖRI) 2021 decemberében együttműködési megállapodást kötöttünk, amelynek keretében 25 db újrahasznosított, saját gyártású B típusú  odút helyezett ki Markó Gergely önkéntes, akitől az együttműködés ötlete is származik. A fészkelő madarak segítése mellett a telelő madarakról sem feledkeztünk meg. Számukra egy nagy méretű önetetőt telepítettünk a temetőbe. Terveink szerint a következő években odúellenőrző túra és téli madárgyűrűzési bemutatók keretében lehetőségünk lesz testközelből is bemutatni a terület madárvilágát.

Köszönjük a segítséget Cságola Erikának, Kelenik Bálintnak, Markó Gergelynek, Juhász Imrének és Bárdos Imrének. Köszönettel tartozunk a NÖRI dolgozóinak a lehetőségért és a segítségért!


Kihelyezés előtt (Fotó: Cságola Erika)


Az odúkat már januárban érdemes kihelyezni, ugyanis a tél vége felé már kezdik foglalni a madarak! (Fotó: Cságola Erika)


Célszerű harkályvédő fémlemezt is a bejárat köré felszögezni! (Fotó: Cságola Erika)


A kihelyezett önetető....


.... amit azon nyomban fel is töltöttünk (Fotó: Lendvai Csaba)