2022.12.28
Budapesti Helyi Csoport

Vércsevédelem a Felső-Kiskunságban

2022-ben is folytattuk intenzív vércsevédelmi munkákat a Felső-Kiskunságban. Az egyre szaporodó kék vércsék mellett a vörös vércse állomány továbbra is stabilnak tekinthető. Tapasztalataink szerint a vörös és kék vércsék számára ez a vidék nagyon kedvező, de a fészkelési lehetőségek limitáltak.

A kisebb számban megtalálható kék vércsék egyre többfelé jelennek meg és a költéseik sikeressége is szépen növekszik. A költésre alkalmas vetési varjú telepek száma örvendetes módon növekszik, de továbbra is szükséges, hogy fészkelő ládákkal segítsük az állomány megerősödését. Az első kék vércsék számára megfelelő odútelepeket közel 10 éve helyeztük ki önkéntesek segítségével. A korábbi években költő 8-10 páros állomány idén ismét emelkedett és új helyen is találtunk költést. A varjútelepeken további párok is költenek, de ezek esetében nincs pontos adatunk, mivel ezek ellenőrzése sok esetben nem kivitelezhető komoly zavarás nélkül. Néhány magányosan költő párról is volt tudomásunk. Fontos megemlíteni, hogy a kék vércse telepesen költő faj, amelynek bizonyítottan nagyobb költési sikeressége „közösségben”, mint szoliter módon.

 


Adult tojó kék vércse (Fotó: Lendvai Csaba)

Az idei évben újabb telepeket is létesítettünk Bugyi határában. Ezekben elsősorban vörös vércsék telepedtek meg, de 2 pár csóka is "használatba vette" őket.

 


Tollasodó vörös vércse fióka (Fotó: Lendvai Csaba)

A 2022-es terepszezonban összesen 115 ládát ellenőriztünk, amelyben 42 pár vörös vércse és 18-20 pár kék vércse költött. Az eredmények szerint 3-4 kék vércse fióka volt fészkenként, a vörös vércsék 2-5 fiókát neveltek. A vizsgált területen a szoliter vércseládákat jelentős részben foglalták vörös vércsék. Amikor lehetőség nyílt rá, akkor gallyfészkeket is ellenőriztünk. Kék és vörös vércse is használt természetes költőhelyeket az idei évben is.
Érdekességek is akadtak, ugyanis két vércseládában szalakóta, háromban pedig csóka fogott költésbe. Ez is mutatja, hogy jó táplálkozóhelyeken hiány van a költőodúból.

 


Kék vércse fiókák költúládában (Fotó: Lendvai Csaba)

Egy érdekes esettel is találkoztunk a gallyfészkek ellenőrzésekor. A terepi munka során azt vettük észre, hogy egy feltehetően kifejltett kis őrgébics fióka  ki akar repülni a fészekből, de nem sikerül neki. Azt feltételeztük, hogy bálamadzagba tekeredhetett a lába, és képtelen elhagyni a fészket emiatt. A madárhoz feljutva beigazolódott, amire gondoltunk. A gyűrűző sikeresen kiszabadította, a madzagot sikerült eltávolítani. A madár szerencsére teljesen egészséges volt, így el tudtuk engedni.

 


Fészekben "ragadt" kis őrgébics mentés után (Fotó: Lendvai Csaba)

Az őszi-téli időszak a karbantartásokról szól. A leesett vagy elöregedett ládákat cserélni fogjuk, ahol javításra van szükség, azt helyben megtesszük.
A színes gyűrűs jelölések folytatódtak, amelyekből már értékes megkerülések is származtak.
A 2022-es fenntartási munkákban köszönet illeti Bárdos Imrét, Juhász Imrét és Ócsai Pétert!
A felmérésekben és a gyűrűzésben nyújtott segítséget: Csortos Csaba, Karcza Zsolt, Kenéz Attila, Lukács Kata, Ozogány Kata, Ócsai Péter, Sarlós Dávid, Spilák Csaba