2016.01.11
Bükki Helyi Csoport

Évzáró madárgyűrűzés és "mini bagolyles" Miskolcon

Ahogy kezdtük, úgy zártuk a 2015-ös évet: énekesmadarak gyűrűzése és telelő erdei fülesbaglyok távcsöves megfigyelése.

Viszonylag gyors mozgásuk és kis termetük miatt az énekesmadarak kézből történő megfigyelésének lehetősége még mindig ugyanakkora vonzerő az érdeklődők számára. Ezt a programon résztvevők száma is igazolja, kb. 45 fő látogatta meg évzáró programunkat a Miskolci Egyetem parkjában. Két felállított háló segítségével 9 madárfaj összesen 78 egyedét sikerült megfognunk rövid idő alatt. A fajok, csak felsorolásszinten: csuszka, rövidkarmú fakusz, kék-, szén-, barát- és fenyvescinege, csíz, zöldike és tengelic. A gyűrűzés közben a néhány tíz méterre, az egyetem épülete előtti fákon nappalozó erdei fülesbaglyokat is meg lehetett figyelni, igaz, ezúttal nem ez volt a „bagolyles” fő helyszíne.


Gyűrűzés (Fotó: Sallai István)


Önkéntesek (Fotó: Sallai István)

A rövid, csapatépítő beszélgetéssel telt ebéd után egy, már kisebb létszámú csapat sétált át a Hét vezér tér környékére, hogy az ott található nagyobb erdei fülesbagoly csapatot megnézze. A fenyő és nyírfákon összesen 22 egyed pihent. (Érdemes odafigyelni! Egyes helyeken az erdei fülesbaglyok közé a nálunk sokkal ritkább réti fülesbaglyok egy-egy képviselője is betársulhat, ez értékes adatot jelent.)


Nappalozó erdei fülesbaglyok (Fotó: Kóródy Eszter)


Erdei fülesbagoly (Fotó: Godó Laura)

A megjelenteknek köszönjük a részvételt és szeretettel várjuk idén is a régi- és új madárbarátokat programjainkon!

 

Godó Laura
2016.01.11.