2018.03.26
Bükki Helyi Csoport

"Kezdő madarász vagyok" képzés Egerben

A Bükki Helyi Csoport kétnapos képzést hirdet "Kezdő madarász vagyok!" címmel Egerben, amely tavaly a budapesti érdeklődők körében nagy sikert aratott.

A madarász alapképzés célja, hogy a laikus madárkedvelők számára olyan tudásanyag megszerzését tegye lehetővé, melynek birtokában bárki sikerélményekkel vághasson bele a madármegfigyelésbe, az etetők és itatók madarainak meghatározásába.

Kik vehetnek részt a képzésen?
14 éves kortól bárki, MME tagságtól függetlenül. A részvételnek nem feltétele az előzetes madártani ismeret, távcső vagy madárhatározó megléte.

A képzés időpontja:
2018. május 5. (szombat) – elmélet,
2018. május 6. (vasárnap) – gyakorlat terepen (Eső esetén egy héttel később, május 12-én szombaton).
 
Ki tartja a képzést?
A kétnapos képzés házigazdái Hák Flóra és Golen Gerhárd, akik főként a fokozottan védett szalakóták és az odúlakó madarak védelmével foglalkoznak, de emellett az egri és Eger környéki madarász élet, programok, előadások szervezői, kivitelezői. A második, terepi napon együtt és kétfős csoportokban fogjuk gyakorolni az előző alkalommal elsajátított ismereteket az Érsekkertben. Terveink szerint a terepi napon csatlakozni fog még hozzánk más madarász kolléga is.
 
A képzés helye és a résztevők száma:
Az elméleti képzés helye a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 104-es számú tanterme (3300 Eger, Bartók Béla tér 6.).
A gyakorlati képzés, a terepi nap helyszíne az egri Érsekkert, ahol a mesterséges odúk kihelyezése, ellenőrzése csoportunk feladata, emellett pedig részben a téli madáretetésé is. Az Érsekkert odúlakó madaraink, énekeseink, valamint az etetőre járó fajok paradicsoma, így itt elsajátíthatjuk kertünk vendégeinek meghatározását, és az odúk lakóival is találkozhatunk.
 
A részvevők száma korlátozott, 20 fő.
 
A képzés programja
 
I. (elméleti) nap - 09:00-15:00:
Résztvevők bemutatkozása, a képzési tematika ismertetése,
Kik is azok a madarászok: Miért éppen a madarak, a madarászat típusai, a hazai madártan és az MME,
Hogyan kezdjek bele: Felszerelések, ruházat, biztonság, etika, megfigyelések rögzítése,
Ismerkedés a madarakkal: Életmód, testfelépítés, földrajzi elterjedés, előfordulás
Ismerkedés a madárhatározóval: Madártest részei, jelek, szimbólumok, fogalmak, az elterjedési térkép, A keresett faj megtalálásának titka, a határozó felépítése, rendszertan, határozási alaptechnikák, közös gyakorlás.
Az elméleti napon természetesen szüneteket is tartunk majd, és az előadásokat bemutató anyagokkal tesszük színesebbé.
 
II. (terepi) nap - 09:00-15:00:
Vezetett madármegfigyelés a képzés résztvevőivel, 
Az érsekkerti odútelep egy részének leellenőrzése, ismerkedés az odúk lakóival,
Az Érsekkert madarainak megismerése „szemmel és füllel” egyaránt, 
Közös madarászat, közös gyakorlás, 
Egyéni/csoportos feladatok megoldása.
 
A képzés ára:
MME tagok számára (érvényes tagkártyával rendelkezők) 10 000 Ft/képzés (2 nap).
Nem tagok számára 12 000 Ft+Áfa= 15 240 Ft/ képzés (2 nap).
A tagság a képzésre jelentkezéssel párhuzamosan is elindítható, így az érdeklődő a kedvezményes tagi árat veheti igénybe!
 
A jelentkezés módja
•    E-mailben május 2-ig a bukk@mme.hu címen.
•    Lemondás esetén befizetett képzési díjat sajnos nem áll módunkban visszafizetni.
•    Csak olyan jelentkezést áll módunkban elfogadni, ami a teljes képzés két napjára szól.
•    A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk fogadni, amennyiben határidő előtt betelik a létszám, a jelentkezéseket lezárjuk!
 
A képzési díjat előre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egri épületében (Eger, Sánc utca 6.) van lehetőség befizetni, telefonos egyeztetés után (06 20 358 5986)!
 
 
Várjuk Egerben a kezdő madarászokat!