2016.03.07
Bükki Helyi Csoport

A tavalyi évről...

Beszámoló az MME 34. számú Bükki Helyi Csoportjának 2015. évéről, munkáiról!

A beszámoló elején köszönjük mindazok munkáját, akik a múlt évben szervezőként vagy önkéntesként társultak az egyesülethez és segítették a programjaink, feladataink kivitelezését! A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság folyamatos együttműködését, segítségét és a közös programok szervezését külön köszönjük!

Pár pontban, bejegyzésben számolunk be az elmúlt évünkről: 

1.    Környezeti nevelés: 

Legfontosabb feladataink közé tartozik a természet védelmén túl e tevékenység társadalmi támogatottságának növelése, a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozás. Az évben 11 programot tartottunk óvodásoknak Miskolcon és Egerben („madarászovi’), valamint 23 előadást, programot szerveztünk iskolásoknak is („madarászsuli”, vagy erdei iskola keretében ). A témák mindig változóak voltak, télen a madáretetés élte „szezonját”, ezen kívül bemutató madárgyűrűzéseket is tartottunk.


Erdei iskolai foglakozás Jávorkúton (Fotó: Fülpes László)

Az odúellenőrzések, odútakarítások alatt is sokat tanulhatnak a kicsik, de a felnőttek számára is érdekes lehet a madarak fiókáival, vagy hátrahagyott fészekmaradványaival való találkozás. Csoportunk felelős több énekesmadár-odútelepért is (pl. Egerben, Szilvásváradon, Szarvaskőn, Miskolcon, Varbón, Szendrőben), ezek karbantartása a mi feladatunk. Tavasszal – kora nyáron ellenőrizzük milyen fajok költenek az odúkban (nagyrészt „A” és „B” típusú odúkról beszélünk most, tehát elsődlegesen cinegék, verebek foglalják), ősszel pedig kitakarítjuk a hátrahagyott fészekanyagot, piszkot. 

Tavasszal több intézménytől is kaptunk meghívást a Madarak és Fák Napja programok lebonyolításában, így végül 8 helyszínen tartottunk foglalkozást, pl. Miskolc-Tapolcán, Miskolcon és Emődön. Márciusban Egerben bonyolítottuk le a Pro Vértes által koordinált országos „Madarak és Fák Napja verseny” területi, heves megyei fordulóját. 


Cinegék (Fotó: Kucseráné Dániel Tímea)


Madarak és Fák Napja verseny területi forduló (Fotó: Golen Gerhárd)

Júliusban az egri Eszterházy Károly Főiskola szervezésében gyerekeket erdei iskoláztattunk a Mátrában, Parádfürdőn. Az egy hét alatt többek közt madarakkal kapcsolatos foglalkozásokat is tartottunk a tábor lakóinak, részt vettünk velük bemutató gyűrűzésen, valamint terepen és előadásokon is ismerkedhettek a munkáinkkal.


Erdei iskola a Mátrában (Fotó: Leskó Gabriella)

2.    Fajvédelem

A helyi csoport életében kiemelkedő szerepe van a különböző fajvédelmi akcióknak is. 2015-ben foglalkoztunk hamvas rétihéja (Circus pygargus) állományfelméréssel a Borsodi-síkon Turny Zoltán és Seres Mihály Nándor vezetésével, ezen kívül ragadozószinkronokra a téli sasszinkronon túl többször is kiültünk. A csoport parlagisas-fészekőrzésen (Aquila heliaca) is részt vett a Mátrai Tájvédelmi Körzetben a Helicon LIFE keretein belül. 


A hamvas rétihéjás csapat májusban (Fotó: Godó Laura)


A hamvas rétihéjás csapat júniusban (Fotó: Godó Laura)

A szalakótavédelmi (Coracias garrulus) LIFE-ban 2014-től szerepet kapott a Bükki Helyi Csoport, ugyanis kb. 260 mesterséges „D” típusú odú ellenőrzéséért felelünk – melyek száma a jövőben gyarapodni fog. A szalakóták szezonja alatt 2 gyűrűzővel és 9 emberrel dolgoztunk, a Hevesi-síkon, a Borsodi-síkon, a Kesznyétenen, a Bükkalján és a Mátrai Tájvédelmi Körzetben. Összességében – a fiókák számát tekintve sikeres volt az év, viszont a nyest komoly predációs nyomást jelentett.

A földön fészkelő sirály fajok védelmében élőhely rekonstrukciót végeztünk a nyékládházi tavak szigetein. Mindezek mellett részt vettünk a kunszentmiklósi Kuvikvédelmi Konferencián, hol megalapoztuk, a jövőben milyen eszközökkel és vállalásokkal fogjuk segíteni e kistestű bagolyfajunk védelmét.


Szalakóta gyűrűzés a Borsodi-mezőségen (Fotó: Golen Gerhárd)


Növényzettől megtisztított sziget (fotó: Somoskői Péter)

3.    Év fajai programok: 

Az év madara a búbosbanka volt. A témában több iskolában tartottunk előadást, valamint nyáron bankamegfigyelő túrát is hirdettünk. Meghirdettük az „Év madara” rajzpályázatunkat is, melynek témája a búbosbanka fiókái voltak. A felhívásra 250 pályamű érkezett, általános iskolásoktól és középiskolásoktól. A résztvevők a legkülönbözőbb módokkal fejezték ki a kreatívságukat, kaptunk festményeket, rajzokat, de ragasztott és égetett agyag műveket is. A rajzpályázatot az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kara támogatta. 


Év madara rajzkiállítás (Fotó: Golen Gerhárd)

Az év emlősének, az ürgének a megfigyelésére ürgés túrát is tartottunk egybekötve a búbosbankával, Kleszó András természetvédelmi őr vezetésével. 

Kétéltűink védelmének érdekében meghirdettük az „Év tava” pályázatunkat is. A kiírás célja volt, hogy minél többen létesítsenek kerti tavakat, a meglévőeket pedig a lehető legtermészetesebb módon tartsák fenn. Több hónapon keresztül vártuk a jelentkezők fotódokumentációit, melyeket a zsűri végül értékelt, s a nyertes Varga Erika tava lett Emődről.


A Kerti tó pályázat „nyertes” tava (Fotó: Varga Erika)

4.    Madármegfigyelő túrák, terepi madarászat:

Mivel a helyi csoport tagjai részt vesznek az MMM (Mindennapi Madaraink Monitoringja), valamint a MAP (Madáratlasz Program) felmérésein is, így terepi madarászatokat is szerveztünk. Emellett természetvédelmi őrök; Seres Nándor és Kleszó András vezetésével madármegfigyelő túrákat is tartottunk (Darumegfigyelő túra, Márton napi „lúdtalpaló” túra a Borsodi-mezőségen). A Bükkalja nyár végén, ősz elején látványos a ragadozómadár-vonulás tekintetében, azonban ezt a programunkat tavaly kétszer is majdnem teljesen elmosta az eső…


MMM felmérés mezőgazdasági területen (Fotó: Somoskői Péter)


MMM felmérés mezőgazdasági területen II. (Fotó: Somoskői Péter)


Madármegfigyelő túra a Borsodi-mezőségen (Fotó: Ujhelyi Sándor)

5.    Fülemülék éjszakája: 

Két helyszínen rendeztünk Fülemülék Éjszakája programot májussal. Miskolc-Tapolcán madárgyűrűzéssel egybekötött „fülemülehallgatáson” vehettek részt az érdeklődők. Szintén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Cserépfalun bonyolítottuk le a rendezvény második állomását, ahol túrával egybekötött programot tartottunk. Az évben az egri összejövetel sajnos elmaradt, idén Felsőtárkányon fogjuk a programot pótolni.


Vajon mi kerül ki a zsákból? (Fotó Sallai István)

6.    Európai Madármegfigyelő Napok: 

A 2015-ös évben ezen a hétvégén 8 programot tartottunk: Szőlőskén Fitala Csaba -, Egerszalókon Balázsi Péter -, Miskolc-Tapolcán és Hejőpapin Somoskői Péter -, Gelejen Szabó Attila -, és Kazincbarcikán Ölveczki Gyula vezetésével. A megfigyelések alatt Egerszalókon bemutató gyűrűzést is tartottunk. 

Ritka feljegyzett fajoknak számítottak működési területünkön a fakó rétihéja (Circus macrourus) hím megfigyelése Tiszabábolnán, a kis lilik (Anser erythropus) Hejőpapin, a közép fakopáncs (Leiopicus medius) a Miskolc-Tapolcai Parkban, a léprigó (Turdus viscivorus) Szőlőskén és a hantmadár (Oenanthe oenanthe) Szentistvánon. 


Csuszka az Európai Madármegfigyelő Napokon Egerszalókon (Fotó: Golen Gerhárd)

7.    Gólya Road Show: 

Gólyáink visszatértének és fiókanevelésének függvényében választjuk ki mi is a meggyűrűzni kívánt fészkeket. Idén 11 fészek fiókái lettek meggyűrűzve Tiszadorogmán, Miskolcon, Egerszalókon, Egerszóláton és Füzesabonyban az ÉMÁSZ segítségével, valamint Somoskői Péter, Fitala Csaba, Seres Nándor, Tóth Péter és Kilián Endre közbenjárásával. Tiszadorogmán a gyerekeknek feladatlapokat is készítettünk, melyeket a program végére töltöttek ki. 


Érdeklődők a gólyagyűrűzés egyik helyszínén (Fotó: Sallai István)


Gólya Road Show Tiszadorogmán (Fotó: Montvai Ágnes)

8.    Bemutató madárgyűrűzések: 

Az évben 44 alkalommal tartottunk valamilyen formában bemutató madárgyűrűzést a Bükki HCS működési területén; például Egerszalókon, Miskolcon, Miskolc-Tapolcán, Felsőtárkányon, Jávorkúton. Gyűrűzői vizsgával rendelkező tagjaink; Somoskői Péter, Balázsi Péter, Ölveczki Gyula,  Fitala Csaba és Jónás Bianka vezették a bemutatókat.


Bianka Felsőtárkányban gyűrűzött (Fotó: Hák Flóra)


Gyula Felsőtárkányban (Fotó: Tarjáni Stella)

A Szalakóta LIFE pályázat keretein belül a Borsodi-mezőségen szalakóta bemutató-gyűrűzést is tartottunk, 2 odú fiókáit gyűrűztük meg.


Szalakóta gyűrűzés Szentistván körzetében (Fotó: Golen Gerhárd)

9.    Gyűrűző táborok: 

A tavalyi évben 4 helyszínen szerveztünk gyűrűzőtáborokat; októberben és augusztusban Szalonnán, júliusban Tiszalúcon Somoskői Péter vezetésével, valamint ősszel Szőlőskén, Fitala Csaba táborvezetésével. A gyűrűzőtáborok hangulata és élményei felejthetetlenek, nemcsak a kicsik számára nyújtanak élményeket hanem tanulási lehetőség madarászok számára is. A legnagyobb érdekesség a 2015. július 27-én megfogott karmazsinpirók volt Tiszalúcon, mely a 15. regisztrált gyűrűzési adat volt az országban. 


A tiszalúci tábor első csapata (Fotó: Sallai István)


Óvodás csoport Szöllőskén (Fotó: Golen Gerhárd)

10.    Madarász körök 

A munkák összehangolásához és a közösség fenntartásához a programok szervezésén és kivitelezésén túl a madarász körök is elengedhetetlen jelentőséggel bírnak. Miskolcon minden hónap utolsó péntekén összegyűlik a társaság, hogy megbeszélje a hónap történéseit, olykor vendégelőadók meghívásával fűszerezve. Egerben decemberben tartottunk év végi madarászkört, ahol fajvédelmi programokról hallhattak előadást a jelenlévők.


Madarászkör Egerben: Előadás a Parlagisas védelmi LIFE-ról (Fotó: Bozóki Tamás)


Madarászkör Miskolcon (Fotó: Somoskői Péter)

11.    Szakmai gyakornokok, szakdolgozatok: 

Mivel helyi csoportunk tudományos kutatásokban és munkákban is részt vesz, így fogadjuk elkötelezett szakmai gyakornokok és szakdolgozat írók jelentkezését is. 2015-ben az Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Karával álltunk kapcsolatban, s egy szakdolgozat született Szitta Tamás külső konzulensségével. 

2015-ben tartott közösségi programjaink számszerűsítve: 

127 db, ebből: 

-    „Fülemülék éjszakája” rendezvény: 2 db,
-    „Európai Madármegfigyelő Napok” rendezvény: 8 db,
-    „Madarak és Fák Napja” rendezvény: 8 db,
-    „Év fajai” programok: 6 db, 
-    „Gólya Road Show” rendezvény: 11,
-    MME standok, megjelenések más rendezvényeken: 12 db, 
-    Megfigyelések, felmérések (szakmai programok): 10 db
-    Madarász túra ( közösségi programként) : 6 db
-    Fajvédelem, élőhely védelem  5 db
-    Szakmai konferencia előadás : 3 db
-    Környezeti nevelés (óvoda, iskola, erdei iskola) : 34 db
-    Közösségi programok (gyűrűzések, táborok, madarász kör): 22 db.


Madarászat Borsodi-mezőségen (Fotó: Godó Laura)

Kiemelten köszönjük a munkátokat és a segítségeteket

Aranyosi Éva (TV EGER), Balázsi Péter, Bartók Krisztián, Bereczki Dániel, Bereczki Dánielné, Békési Eszter, Belső Angéla, Bihariné Papp Gyöngyi, Bozóki Tamás, Bánrévi Dániel, Básti Edina, Csrefkó Tamás, Deák Gábor, Dobák András, Domboróczki Gábor, Dudás Péter ifj., Engel Éva, Enyedi Róbert, Farkas Szabolcs, Fekete Judit, Fitala Csaba, Godó Laura, Golen Gerhárd, Győrfy Hunor, Horváth Ildikó, Horváth Márton dr., Hencz Péter, Ignácz Dávid, Jaskó Szilvia, Judák Tamás, Jónás Bianka, Katona Gergely, Kelemen Tamás, Kerékgyártó Kiss Orsolya, Kilián Endre és családja, Kleszó András, Korompai Tamás, Koscsó János, Kovács Csilla, Kozma Attila, a Kucsera család, Kurti Gábor, a Lehocky család (Mályi Madármentő Állomás), Leskó Gabriella, Magos Gábor, Mészáros György, Nemes Krisztián, Novák Richárd, Ölveczki Gyula, Pongrácz Ádám, Porkoláb Péter, Porkoláb-Császári Izabella, Porteleki Szilvia, Pásztor Zoltán, Pénzesné Kónya Erika dr., Rohlicsek Judit (FM 7), Sallai István, Sasvári János, Sándor Csaba, Seres Mihály Nándor, Szemán László, Széles Eszter, Sándor-Szitta Imola, Tarjáni Stella, Dr. Tóth László, Tóth Péter, Turny Zoltán, Vargáné Kárpáti Ildikó, Zilahiné Stolc Mária, Zákány Albert

A Bükki Helyi Csoport tisztségviselői 2015-ben: 

Elnök: Szitta Tamás
Alelnök: Somoskői Péter
Titkár: Hák Flóra
Titkárhelyettes: Korompainé Szitta Emese

Érdekes fotók 2015-ből: 


„Fekete”rigó Cserépfalun (Fotó: Szitta Tamás)


Parlagisas-szalakóta gyűrűzés (Fotó: Horváth Márton)


Fakó keselyűk a Hevesi-síkon (Fotó: Horváth Márton)


Hím karmazsinpirók a tiszalúci gyűrűzőtáborban (Fotó: Porteleki Szilvia)


Gyíkot emésztő szalakóta fióka (Fotó: Golen Gerhárd)


Kirepülés előtti holló fiókák a januári sasszinkronon (Fotó: Leskó Gabriella)


Harkály a hálóban - a dióval együtt amit a táborból csent el.. (Fotó: Katona Gergely)


Nagy pele a gyűrűzőtáborban (Fotó: Hák Flóra)

Közösségi oldal: www.facebook.com/mmebukkihcs
Tagtársaink mondták: www.mme.hu/bukki-helyi-csoport/aktiv-tagok-mondtak-0

Godó Laura, Hák Flóra, Somoskői Péter
2016.03.07.