2019.10.28
Csongrád Megyei Helyi Csoport

VIII. FEHÉRTAVI DARVADOZÁS

Idén immáron 8. alkalommal kerül megrendezésre a Fehértavi Darvadozás, a madárvonulás Dél-alföldi ünnepe. A darvak látványos vonulás köré szerveződő ökoturisztikai fesztivál több helyszínen várja a természet iránt érdeklődőket. Ezek egyike a szegedi Fehér-tó mellellett található Szalakóta Látogatóközpont, ahol is az MME Csongrád Megyei Helyi Csoportja készül számos remek programmal.  

Az európai darunépesség egyik legjelentősebb vonulási útvonala Magyarország keleti felén húzódik keresztül. A százezres madártömeg őszi pihenőhelyéül néhány háborítatlan, természetvédelmi oltalom alatt álló vizes élőhely szolgál.
Az októberben még nagyrészt a Hortobágyon erőt gyűjtő darvak vonuló tömegei novemberre érik el a Kiskunsági Nemzeti Park Tisza-völgyi tájegységét. A térség daruvonulásban betöltött szerepét jól jellemzi, hogy az ezredforduló utáni évektől már tízezres nagyságrendben időznek itt a darvak. A legutóbbi évek monitoring adatai szerint az őszi vonulás során a Szegedi Fehér-tavon tartózkodó darvak létszáma november közepére elérheti akár az 50-70 ezres egyedszámot is. 


Fotó: Tokody Béla

 

A CSONGRÁD MEGYEI HELYI CSOPORT PROGRAMJAI:


7:00-12:00  - MADÁRGYŰRŰZÉSI BEMUTATÓ – Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
08:00  - TÚRA A MADÁRBARÁT KERTBEN - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
09:00  - TANÖSVÉNY TÚRA  - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
10:00  - TÚRA A MADÁRBARÁT KERTBEN - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
11:00  - TANÖSVÉNY TÚRA  - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
12:00  - TÚRA A MADÁRBARÁT KERTBEN - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)
13:00  - TANÖSVÉNY TÚRA (1,5 km) - Indulás: Szalakóta Látogatóközpont (Ikerház-FOT)

TOVÁBBI PROGRAMOK:
- JÁTSZÓHÁZ GYERMEKEKNEK TEMATIKUS GYEREKJÁTÉKOKKAL
- VETÉLKEDŐ
- FILMVETÍTÉS: ÓRÁNKÉNT INDULÓ FILMEK A DARVAKRÓL

 

HELYSZÍN: SZALAKÓTA LÁTOGATÓKÖZPONT (Ikerház-FOT)
SEGÍTSÉG A MEGKÖZELÍTÉSHEZ:
https://www.google.hu/maps/place/MME+Feh%C3%A9r-tavi+Ornitol%C3%B3giai+T%C3%A1bor/@46.3541058,20.0901739,14z/data=!4m5!3m4!1s0x0:0xd402683ae7dd9d19!8m2!3d46.3472127!4d20.1045138

IDŐPONT: NOVEMBER 9. SZOMBAT

 


Fotó: Tokody Béla