2009.07.30

Elindultak a fiatal kerecsenek


A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az MME és a szlovákiai RPS szakemberei az idei évben felhelyezték az utolsó műholdas jeladókat a kiválasztott fiatal kerecsensólymokra. A program egyik célja a fiatal madarak kóborlásainak, vonulásának, és a rájuk leselkedő veszélyek feltérképezése.

 

Az elmúlt két évben összesen már összesen 29 fiatal kerecsenre került jeladó, és ezek igen értékes adatokkal szolgáltak. Kiderült például, hogy a kárpát-medencei fiatal kerecsenek akár Kazahsztánig is eljuthatnak nyári kóborlásaik alkalmával, és ismertté vált, hogy a Mediterráneum európai része igen fontos telelőterülete a magyar kerecseneknek. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a madarak különleges teljesítményekre is képesek: Viera, egy szlovákiai madár 1100 kilométert tett meg a Földközi-tenger felett, Montenegró és Líbia felett, minden probléma nélkül.

 
 Jeladót kap a kerecsensólyom
Fotó: Kovács Attila

 

Az előző évekhez képest, a 2009-ben felszerelt fiatalok hamarabb, és nagyobb számban vágtak neki a világnak. Az idén jelölt 10 madár fele már elhagyta a Kárpát-medencét. Négy madár keletre, Ukrajna, és Oroszország felé vette az irányt, ami nem váratlan, hiszen a kerecsensólyom alapvetően egy pusztai faj. Egy nyugat-magyarországi madár viszont érdekes módon Észak-Olaszországban van már, 30 kilométerre a svájci határtól. Ilyen irányú mozgásra, az évnek ebben a szakában még nem volt példa a program évei alatt.

Sok kérdésre még nincs válasz, így azt sem tudjuk, idén miért kezdtek ilyen „erősen” a fiatalok – talán a pocokgradáció összeomlása az oka, talán más. Jelenleg még az információgyűjtés és elemzés folyik, amelynek végén remélhetőleg erre a kérdésre is megkapjuk a választ.

Addig is érdemes nyomon követni madaraink útját a www.kerecsensolyom.mme.hu/hu/gmap oldalon!

 


 Háttéranyagok

A kerecsensólyom
A kerecsensólyom (Falco cherrug Gray, 1834) nagytestű sólyomfaj, legközelebbi rokona az északi sólyom (Falco rusticolus). Barna színű, ölyvnagyságú, azonban annál karcsúbb, így kisebbnek tűnő ragadozó madár.

A kerecsensólyom a nyílt térségek lakója, a Közép-Európától Mongóliáig húzódó sztyeppzóna jellegzetes ragadozómadár-faja. Tipikus élőhelyei Európában a síkvidéki erdős-sztyeppek, mezőgazdasági területek, hegylábi sík vidékek. Elsősorban a ligetes erdőkkel, fasorokkal, ürgés legelőkkel tarkított élőhelyeket kedveli. A kerecsensólyom, más sólyomfélékhez hasonlóan, nem épít fészket. Elsősorban egerészölyv, holló, varjú, esetenként parlagi sas, rétisas, ritkán fehér gólya, szürkegém és kormorán elhagyott fészkeit foglalja el. A tojó általában március közepén vagy végén rakja le 3-5 tojásból álló fészekalját. A kotlás 32 napig tart. A kis fiókákat a tojó eteti, a hím által hordott táplálékkal. Hat hét után röpképessé válnak a fiatalok és elhagyják a fészket, de további 2-3 hétig az öreg sólymok vadászni tanítják őket. Egy éves korában a tojó már ivarérett, a hímek két éves korukban állnak párba. A párok életük végéig összetartanak.
A kerecsensólyom legkedveltebb táplálékállata az ürge, ha csak teheti, ezt zsákmányolja, de a galambot is fogyaszt.
Európában a fiatal madarak egy része délre vonul ősszel, az ivarérett madarak egész évben a fészkelőterületen maradnak. A közép-európai kerecsenek vonulási útvonalai és a telelőterületei kevéssé ismertek. Eddig mindössze három magyar gyűrűs kerecsensólyom került meg Líbiából, egy Görögországból, illetve egyet Máltán lőttek le.

A kerecsensólyom világállományát 6-8ezer párra teszik, de a Kárpát-medence kivételével mindenhol csökken az állomány. Különösen fontos ezért az európai állomány 40%-át kitevő magyar-szlovák populáció megőrzése. Hazánkban a kerecsensólyom fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 1.000.000 forint. A faj nemzetközi szinten is a legmagasabb védettségi kategóriába tartozik.  

A faj európai állományának hatékonyabb védelme érdekében, az érintett európai országok egy akciótervet állítottak össze, amely az Európai Unió kerecsensólyomra irányuló fajvédelmi tevékenységét is meghatározza.


Bővebb információk a www.kerecsensolyom.mme.hu honlapon találhatók.



 

„A kerecsensólyom (Falco cherrug) védelme a Kárpát-medencében” magyar-szlovák LIFE – Nature projekt (LIFE NAT/HU/00096)

    
    A projekt célja a kerecsensólyom magyar és szlovák populációjának megerősítése. A faj teljes európai állományát jelenleg 450 párra becsülik. Fenti két ország a teljes európai állomány mintegy 40%-ának ad otthont, ezért a Kárpát-medencei populáció megőrzése kulcsfontosságú a faj európai jövőjének szempontjából.
    
    A projekt kedvezményezettje a Bükki Nemzeti Park, de még további tizenhat partner – köztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – vesz rész a program végrehajtásában Magyarországon és Szlovákiában.
    
    A populáció csökkenésének jelenleg feltételezett okai: a természetes fészkelőhelyek eltűnése, a táplálkozó területek és a táplálékforrások csökkenése vagy megszűnése, az áramütés és lelövés miatt megnőtt mortalitás, a költési siker csökkenése a természetes fészkek elhasználódása miatt, emberi zavarás és növekvő mortalitás a vonulási útvonalakon és telelőhelyeken.
    
    A projekt célja: a vonulás során az állományt ért hatások felderítése, az állományt veszélyeztető tényezők hatásának értékelése, az állomány stabilizálódásának elősegítése rövidtávon, és a projekt tevékenységeinek eredményeképpen, a kerecsensólyom-állomány növekedésének elősegítése hosszú távon.  



    
    Tevékenységek és módszerek


    A kerecsensólyom-védelmi LIFE-Nature program több elemből tevődik össze, amelyek egyenként is jelentősek a faj megőrzését tekintve.
    - Fészkelőhelyek biztosítása - A projekt a fészkelőhelyek védelmén, új fészkelőhelyek megteremtésén, és a potenciális fészkelőhelyeken, a kerecsensólymok számára kihelyezett műfészkekkel segíti elő a faj megerősödését.
    - A mezőgazdasági támogatási rendszer és az ahhoz kapcsolódó élőhely kezelések hatásának vizsgálata  - a potenciális táplálékforrásra azzal a céllal, hogy a mezőgazgasági támogatási rendszerben minél jobban érvényesüljön a faj számára előnyös gazdálkodás támogatása
    -  A legfontosabb táplálék az ürge biztosítása – A projekt során javaslat készül az ürge-barát területkezelésre az SPA területeken, valamint az agrár-környezetvédelmi programok megfelelő irányú módosítására. Emellett az ürge (Spermatophilus citellus), mint a kerecsensólyom egyik fő tápláléka, visszatelepítésre kerül Natura 2000 területeken a potenciális kerecsensólyom-élőhelyekre.
    - Elektromos vezetékek szigetelése – A mortalitást csökkentő tevékenységek közül a legfontosabb a veszélyes távvezeték-oszlopok szigetelése a fészkelőhelyek és a táplálkozóterületek közelében.
    - Fészekőrzés – A zavarás és a fészekkilövések megakadályozása érdekében sor kerül a veszélyeztetett fészkek őrzésére.
    - A vonulás során az állományt ért hatások felderítése– Az állomány változásának és a vonulás közben jelentkező mortalitás jobb megértéséhez a projekt során műholdas jeladók és nemzetközi levelezőlista segítségével térképezzük fel a vonulási utakat és a telelőterületeket.
    - A környezetvédelmi tudatosság növelése – A program során felkeressük a különböző érdekcsoportokat (gazdálkodók, vadgazdák és politikai döntéshozók helyi és országos szinten), információs táblákat állítunk fel annak érdekében, hogy támogatást szerezzünk az érdekcsoportoktól a védelmi programhoz.  
    - Monitoring – Egységes monitoring-rendszer kerül megszervezésre, amely pontos információkat szolgáltat mind a kerecsensólyom, mind az ürge állományának változásairól.
    - Erőforrások, lehetőségek fejlesztése – A védelmi tevékenységek végrehajtásához szükséges emberi és technikai erőforrások értékelése és fejlesztése szintén a projekt részét képezi.
    - Gyűrűzés - A gyűrűzés, mint a populációdinamikai és vonulás-kutatások hagyományos eleme, szintén része a programnak. A projekt során a fiatal madarakra ornitológiai és úgynevezett PIT (Passive Integrated Transponder) gyűrű kerül.
    
    Várt eredmények


    A projekt eredményeképpen a kerecsensólyom életfeltételei jelentősen javulnak a Kárpát-medencében. Azt várjuk, hogy a projekt végén, 2010-ben, a kerecsensólymok száma eléri a 180 párt Magyarországon és a 35 párt Szlovákiában és 2020-ra az állomány nagysága eléri Magyarországon a 210, illetve a Szlovákiában a 40 párt.