Emlékezetes X. Tatai Vadlúd Sokadalom - és nem csak a libák miatt

November utolsó szombatján immáron X. alkalommal rendeztük meg a Vadlúd Sokadalmat Tatán. Az idei jubileumi rendezvény nem csak a libák és a sok ezer érdeklődő, de a reggeli sarkvidéki idő miatt is emlékezetesen alakult - erről olvashat fotós, videós beszámolónkban.


Az MME központi irodai stábjával szokás szerint már péntek dél körül megérkeztünk Tatára. Elfoglaltuk a szállást a törzshelyünket jelenő Öreg-tó Hotelben, majd terepszemlére mentünk a tópartra. A helyi szervezést végző kollégák és önkéntesek az utolsó simításokat végezték a rendezvény helyszínen, és épült a nagy rendezvénysátor is. Ekkor még nem sejtettük, hogy ennek mekkora szerepe lesz a következő napon.


Az időjárás fantasztikus volt, sütött a nap és a hőmérséklet is 10 C° körül alakult, így neki kellett vetkőznünk, miközben az egyesületi molinót - a reggeli kipakolást megkönnyítendő - tartórudakra szereltük.


A kissé megkésett ebédet követően nagy várakozással vártuk a libák esti behúzását, ami végül meglehetős csalódást okozott, mert amint az az alábbi videó összeállításban is látható, a ködössé, borulttá váló időben esti sötétségben érkeztek meg a madarak a tóra.   


 
A szokásos esti madarász előadások és a vacsora előtt vidám biliárd partival
szórakoztattuk magunkat és az érkező madarász kollégákat, barátokat
(Fotó: MME archívum / Szász Péter). 
 

 

Kemény reggel
A kora hajnali kitelepüléskor az előző napitól eltérő, sarkvidéki körülmények fogadtak bennünket a szállodából kilépve, pedig itt még nem is ért bennünket az a viharos erejű szél, ami a tóparton újabb meglepetéseket okozott. A libák kihúzását mi nem is láthattuk, mert az MME sátra a viharban megsemmisült, ami miatt a központi rendezvénysátorban kellett berendeznünk az MME bolti és infopultját.

A hó már csak befejezte, amit a szél elkezdet - az MME rendezvénysátra
több évi szolgálat után gyakorlatilag megsemmisült.


A sarkvidéki időjárású délelőtt folyamán a nagysátor vált
a rendezvény központjává, ....


... ahova a nehézségek közepette is vidám központi irodai stáb
(Ács László, az MME Természetbarátok bolt vezetője
kedvenc fekete rigós sapkájában) végül beköltözött
(Fotók: MME archívum / Orbán Zoltán).


Szükséghelyzetben szükségmegoldások: az MME
molinó kihelyezése helyszínen talált anyagok
segítségével (Fotó: MME archívum (Szász Péter)


A sarkvidéki kezdésről készült felvételek hátterében hallható
süvítő szél jól érzékelteti a körülményeket.
 

 

Napközben normalizálódó körülmények
Délelőtt lassan javultak az időjárási körülmények: a havazás megszűnt, némileg a hőmérséklet is emelkedett és dél felé az erős szél is csillapodott. A folyamatosan érkező vendégeket változatos programkínálat, mindenekelőtt pedig teleszkópok várták, ahol nemzeti parki őrök és madarász önkéntesek mutatták be a tó madárvilágát.

A szélvédett központi rendezvénysátorban a sok embernek és a gáz
fűtőegységeknek köszönhetően egy kicsit melegebb volt, mint kint
(Fotó: MME archívum / Orbán Zoltán).


Itt zajlottak az előadások, többek között
elhangzott egy az MME ...


... Madárbarát kert programjáról is (Fotók: MME archívum / Szász Péter).


Kora délutánra kisütött a Nap, és ennek hatására egyre többen érkeztek
a tóparti sétányra, ...


... így az esti szürkület előtt már legalább hatezren vártuk a
a madarak behúzását.


Amint az a felvételekből is látszik, "javuló" időjárási körülményekről csak
a reggeli viharhoz képest beszélhettünk. Ennek ellenére is mintegy
tízezren vettek részt az egész napos programon.

 

Szép esti behúzás
A viharos szél és a havat hozó frontfelhőzet átvonulásának köszönhetően délutánra szikrázóan tiszta, napos idő köszöntött ránk. Ez mindenkit reménykedéssel töltött el azzal kapcsolatban, hogy szép esti libahúzásban lesz részünk. A nap süllyedésével mind többen és többen lettünk, a sétányon már el sem fértünk, többen a tó kavicsos partján vártuk a madarakat.


Az emberek a ludakra várva beszélgettek, a tavon pihenő sirályokat és
récéket távcsövezték, a gyerekek pedig játszottak, fogócskáztak.
Aztán valaki megszólalt, hogy - Jönnek!, és ezzel el is kezdődött
a videón is megörökített, jó egy óra hosszat tartó madár fesztivál
(Szöveg, fotók és videók: MME archívum / Orbán Zoltán).

 

 

Kapcsolódó oldal



Köszönjük a szervezők munkáját és
a résztvevők kitartását!




 
 


 

Kapcsolódó hírek

Az első alkalommal tavaly megszervezett program idén újból életre kel, ezúttal azonban 19 helyszínen. Nézd meg, hogy lakóhelyed, vagy ha éppen kirándulsz valamerre, ahhoz legközelebb hol van helyszíne rendezvényünknek és csatlakozz az éjszakai lepkészethez.

2023. augusztus 31. – szeptember 3. Hortobágy. Szervezők: MME Ritkaságvadász Szakosztály, Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

természetlesen

A tavaly útjára indított TermészetLesen adatgyűjtő program moduljai közül három jelenleg is aktív, s ennek apropóján a felmérésekhez kedvet érző önkénteseknek elindítunk egy két hónapos kihívást.