Budapesti Helyi Csoport

Élőhelykezelés a Tétényi-fennsíkon

-
,

Magyarország

Ismét elérkeztünk a februári hónaphoz, ami hagyományszerűen immár több mint egy évtizede a Tétényi-fennsík élőhelykezelés hónapja. A program töretlenségének megőrzését biztosítva a XXII. kerületi Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesülettel és BKM FŐKERT-el közösen ismét megszervezzük ezt az eseményt, amire minél több segítő kezet várunk idén is.

 

A soron következő akciót 2024. február 17-re (szombatra) tervezzük.
Szervezőként mi már reggel 8-ra kiérünk a területre, az esemény pedig a szokásokhoz híven 9-kor kezdődik. Ekkorra várunk Benneteket a csatolt térképen bejelölt „találkozóhelyen”, a Szoborparknál (Memento park). Innen kb. 10 perces sétával érünk majd át a munkaterületre, ahol elsősorban gallyhordás lesz a fő feladatunk (Ezt is jelöltük a térképen). Erre azért van szükség, mert az itteni fajgazdag gyepek a korábbi emberi beavatkozások következtében cserjésedni kezdtek, a folyamat pedig a védendő réteket és azok élővilágát közvetlenül veszélyezteti. Természetesen nem haragszunk a bokrokra, azoknak csak egy részét távolítjuk el, hogy az eredeti, mozaikos élőhelyegyüttes ismét kialakulhasson.

A program során madárgyűrűzési bemutatóval is készülünk, amire várhatóan 12-13 óra között fogunk sort keríteni.

Szerszámokról, védőkesztyűkről, hordáshoz szükséges ponyvákról, némi teáról, kávéról stb. a hagyományokhoz híven most is gondoskodni fogunk, tőletek elsősorban a lelkesedést várjuk.
Amennyiben valaki saját kesztyűvel és kéziszerszámmal (metszőolló, ágvágó olló stb.) készülne, természetesen annak is nagyon örülünk.

Mindenkit sok szeretettel várunk!

Az élőhelykezelés helyszíne (Forrás: Google Earth)
Az élőhelykezelés helyszíne (Forrás: Google Earth)