Fecskéink "szuper hímekből" álló első előőrsei hazaindultak a homok és a víz sivatagán keresztül

Amint arról a 2010. év madarairól írott cikksorozatunkban beszámoltunk, a vonulásra készülő fecskéink eddig két nagy felkészülési eseményen vannak túl: vedléssel lecserélték az elhasználódott repülőtollaikat, majd a Száhel-övezetben vonulási zsírtartalékot halmoznak fel. Ez után következik a legnagyobb erőpróba.

A vonulás időzítése - a "szuper hímek" az elsők  
A vonulás többnyire nem egy rövid időintervallumú esemény, hanem egy adott faj azonos állományán belül is akár egy-másfél hónapig elhúzódó folyamat. A madárgyűrűzésre is épülő hazai és nemzetközi kutatások kiderítették, hogy a fecskéink (és sok más faj) esetében a költőterületekre először a legjobb "minőségű", többnyire 2-3 éves hímek érkeznek meg.

A tojók arra törekednek, hogy a legkiválóbb kvalitású hímek termékenyítsék meg őket. Ezek a példányok az egyes fajokra jellemző tulajdonságok tekintetében nagyobbak, erősebbek, színesebbek, hangosabbak, agresszívabbak, jobb a kondíciójuk - egyszóval letéteményesei annak, hogy a faj pillanatnyilag rendelkezésre álló legjobb genetikai állományát örökítsék át.

Az új tudományterületnek számító viselkedésökológiai eddigi vizsgálatai ennek a nemek között zajló meggyőzési-kiválasztási "játéknak" elképesztő megnyilvánulásait írták már eddig is le. Több faj, például az erdei szürkebegy és a házi veréb tojói folyamatosan párosodnak a kegyeikért egymással vetélkedő hímekkel, mivel mindig jöhet egy rátermettebb, tehát jobb génállományú apajelölt. Ha a tojó magától nem teszi meg, az új "legjobb" hím csipkedéssel készteti a tojót arra, hogy kiürítse a legutóbbi hím eltárolt ivarsejtjeit az ivarszervéből. Ez a jelenség gyakran az ember számára felfoghatatlanul gyorsan, a másodperc töredéke alatt játszódik le, ezért például az erdei szürkebegyeknél csak azt követően derült rá fény, hogy a madarakról a modern, nagy sebességű kamerákkal készült felvételeket lelassították a kutatók.

A házi veréb hímek "minőségét" a fekete begyfolt mérete (minél nagyobb, annál jobb) egyértelműen jelzi a tojóknak.

A legkorábban - akár már március közepén - megérkező füsti fecskék "szuper" hímjeinek faroktollai az átlagnál hosszabbak, farokvillájuk nagyobb és szimmetrikusabb, így egyértelműen jelzik a tojóknak az apajelöltek genetikai értékét.

A füsti fecske hímek szélső faroktollainak hossza, a farokvilla mérete és szimmetriája egyértelmű jelzés a tojók számára a kiválasztáshoz. A képen látható madár egy szokatlanul vöröses színárnyalatú egyed, ami akár a faj egy mediterrán alfaja is lehet (Fotó: Németh András).

A legerősebb, leggyorsabb vonulásra képes, ezért legkorábban érkező hímek konkurensek nélkül foglalhatnak területet, ami elengedhetetlen a szaporodási felkészüléséhez, a megfelelő szintű nemihormon-kiválasztáshoz. A vizsgálatok igazolták, hogy ezeknek a korábban érkező madaraknak a költési sikere magasabb, mint a későbbieké. A tojók esetében a sebességnél, a korai érkezésnél fontosabb, hogy a lehető legjobb kondícióban érjenek haza, ezért ők a vonulás későbbi hullámait alkotják. Mindazonáltal a tavaszi vonulás jóval gyorsabb folyamat, mint az őszi, mert a madarakat nagyobb sebességre késztetik a hosszabbodó nappalok-rövidülő éjszakák (ez működteti a sokat emlegetett biológiai órát) hatására kiválasztódó nemi hormonok, a közeledő szaporodási időszak kényszerítő ereje.

A madárvonulás időzítése mellett számos egyéb érdekességről is olvashat  a
Magyar madárvonulási atlaszban >>

Az első feladat - túlélni a Szaharát
A friss szárny- és farokevező tollazatú, és reményeink szerint elegendő zsírtartalékkal rendelkező fecskék az elkövetkező két hónapban folyamatosan indulnak északra, az európai költőterületek felé. Ebben a több ezer kilométeres utazásban nem sok "lötyögős" szakasz van, a madaraknak minden erejükre, és rengeteg szerencsére is szükségük van a sikeres átkeléshez. A Szahara feletti első résztáv talán a legnehezebb:

A Szaharában ritka a szabad felületű víz, ráadásul az oázis-tavak és víznyerők vize gyakran ihatatlanul sós (Siwa-oázis, Nyugat-Egyiptom).

Hatalmas távolságok
A globális klímaváltozás, és a rossz életkörülmények között élő, ugyanakkor folyamatosan növekvő helyi népesség helytelen agrárgazdálkodása miatt (a homokmegkötő növényzetet lelegelik a kecskék, főzéshez és fűtéshez eltüzelik az emberek) a Szahara folyamatosan dél felé terjeszkedik, így ma már egyes helyeken 1.500 km széles. A kis számú oázis képtelen ellátni a rövid idő alatt átrepülő több száz milliós vonulómadár-tömeget, és az egész kontinensen csak a kelet-afrikai vándorlók életét könnyíti meg egy sivatagi "zöld folyosó" - a Nílus.

Az Európánál nagyobb területű Szaharában végtelennek tűnnek a távolságok, amit az emberek számára ...

... még az ilyen "kiépített" út menti pihenők is alig tesznek leküzdhetővé (Bir Nus [Félúti forrás] autós büfé a nyugat-egyiptomi Siwa-oázis felé). Az ehhez hasonló helyek oázist jelentenek a helyi állatok és a vonuló madarak számára is.

Hőség és erős szelek
Bár ilyenkor a Szaharában is tél vége van, a napi hőmérsékleti maximumok már ilyenkor is elérhetik az 50 Cº-ot, ami ellen a legjobb védekezés, ha a madarak a lehető leggyorsabban átkelnek rajta. Csakhogy az ezer kilométert meghaladó távolság leküzdéséhez a legjobb esetben is két-három napra van szükség, miközben a madaraknak pihenniük is kell. A hőség mellett a sivatagi klíma másik jellemző és figyelembe veendő hatása a folyamatosan erős-viharos szél. A téli és tavaszi időszakban a jellemző szélirány az északi, így a madaraknak szinte folyamatosan széllel szemben kell repülniük, ami többletenergia-felhasználást igényel. Az alkalmanként délire forduló szélirányban sincs sok köszönet, mert ilyenkor a sivatag belseje felől érkező szél olyan forró, mintha kemencéből jönne (ilyenkor érhetik el Európát a szaharai homokfelhők, ilyenkor eshet a vörös homoktól "piros hó", ezek okoznak télen szokatlanul meleg napokat). Akár nappal, akár éjjel vonulnak a madarak, nehézségekkel mindig számítaniuk kell:

• Éjszaka kedvező a hőmérséklet, többnyire a szél is elül és a csillagok segítségével tájékozódni is lehet, ilyenkor viszont a nappali forróságban kell pihenniük a madaraknak. Ehhez a többségüknek le kell szállnia a növényzet és árnyék nélküli talajra, sziklapárkányokra, ahol a viharos szél hordja a homokot, a kősivatagos részeken még apróbb szemű, még kellemetlenebb port. A nappali pihenés egyik előnye, hogy a sivatagi ragadozók többsége ilyenkor elrejtőzik, így nem fenyegetik az átvonulókat.
  

• A nappal vonulók aktív mozgás közben vannak kitéve a hőségnek és a viharos szeleknek, viszont éjszaka a hűvös és szélcsendes idő kellemesebb körülményei között pihenhetnek. Ugyanakkor növényzet hiányában a talajon pihenni kényszerülő kisebb testű madarakat ragadozók: pókok, skorpiók, nagyobb gyíkok, kígyók, baglyok, cickányok, patkányok, rókák, vadmacskák, sünök, szerválok, karakálok, hiénák, sakálok, menyétek fenyegetik. 

A sivatag központi része többnyire kopár, ahol van valami növényzet, az jobbára alacsony és szigetszerű. Ez a "bokor" 15 cm magas, ami alatt még egy kisebb madár is alig talál árnyékot.

A sivatagi nap erejét szemlélteti ez a bogár kitinpáncél is, ami az állat életében fekete volt, de a napsugárzás teljesen kifakította (Nagy Dűnetenger Siwától délre, Egyiptom).

Ez a mi éti csigánkhoz hasonlító sivatagi faj a napsugárzás ellen hófehér házzal védekezik (Líbiai-sivatag, Egyiptom).

A sivatagban nappal szinte mindig fúj az erős vagy viharos szél, ezért alakulnak ki a sokszor több száz méter magas mozgó homodombok. A szél miatt csak napfelkelte után néhány órán keresztül lehet nyomokat (a képen bogárnyom) keresni, mielőtt az erős légmozgás elsimítaná ezeket.

A sivatag mélye felől érkező viharok forrók, a homoknál is apróbb portól fullasztóak, és néha elég erősek ahhoz, hogy elérjék Európát - ilyenkor eshet pirosas színű hó nálunk (porvihar Marsa-Matruh-ban, Egyiptomban).

A skorpiók nem csak jellemző éjszakai ragadozói a sivatagnak, de maguk is táplálékot jelentenek sok hüllő-, madár- és emlősfajnak, viszont életmódjuk miatt csak éjjel lehet rájuk eredményesen vadászni (Líbiai sivatag, Egyiptom).

A szarvasvipera nem csak a sivatagi agámát, de akár a homokra leszálló kistestű madarakat is zsákmányul tudja ejteni.

Víz- és táplálékhiány
A közhiedelemmel ellentétben a sivatagokban van víz és élelem, csak ehhez nagyon nehéz hozzáférni: a növények többnyire aprók, szigetszerűen és alacsony sűrűségben fordulnak elő; a zsákmányállatok rejtőzködnek és többnyire éjszakai életmódot folytatnak; szabad felszínű vízlelőhelyek (tavak, folyók) alig fordulnak elő, a víz többnyire mély víznyelőkben, kutakban, és nem utolsó sorban a növények és állatok testében - nehezen megszerezhetően - van jelen.

A sivatagban rengeteg állat él, de nappalra többnyire rejtekhelyre húzódnak, mint ez az éjszaka aktív farkaspók-faj ...

... ebben a föld alatti üregben, melynek bejáratát pókfonalból és növényi szárból álló bejáratmagasító cső védi a szél hordta portól.

A nappal aktív fajok, mint ez a kép közepén keresendő kavicsutánzó sáska, ...

... olyan tökéletes álcával és rejtőzködő viselkedéssel (alig mozog, és még a csápját is vízszintesen tartja, hogy az erős szél ne lobogtathassa) rendelkeznek, hogy megtalálni csak akkor lehet őket, ...

... ha az ember néhány centivel a talaj fölé hajolva tudatosan keresi ezeket az állatokat (Líbiai-sivatag, Egyiptom).

Konkurencia
Február-márciusban a sivatagban már tavasz van, a bennszülött madarak ilyenkor költeni kezdenek, így az átvonulónak osztozniuk kell ezekkel a sivatagi körülményekben jártasabb egyedekkel a meglévő szűkös táplálékbázison.    

A tavasz a sivatagban is a virágok megjelenését jelenti, ...

... csak ezek a változatos formájú fajok ..

... nagyon aprók, ...

... így védekeznek a viharos szél és a túlzott párologtatás ellen (Líbiai-sivatag, Egyiptom).

A sivatagi tavasz másik jele, hogy a helyi madárfajok költeni kezdenek, így az itt átvonulóknak táplálkozási konkurensekkel is számolniuk kell. A képeken a Magyarországon is fészkelő, ...

... de nálunk nem vonuló búbospacsirták (a sárga jelölés a madarak távcsöves azonosítását szolgálja)...

... talajkéreg-darabokkal "kövezett", a szél ellen megtámasztott és lesúlyozott fészkei láthatók a Líbiai-sivatag egyiptomi részén 2000. tavaszán.

Az ember közelségének előnyei és veszélyei is vannak
A Szaharában észak felé haladva, a Földközi-tenger partvidékéhez közeledve, több oázisban is megpihenhetnek a szerencsésen idetaláló madarak. Az oázisok nem feltétlenül "egy tavacska és néhány pálma" típusú menedékek, vannak köztük 40 km széles, 240 km hosszúak is. Ezeken a helyeken minden megvan, amire a fecskéknek szüksége van: ivóvíz, árnyékot és menedéket egyaránt biztosító nádas és egyéb növényzet, repülő rovarok. De az ember közelében - különösen Észak-Afrikában és a mediterráneum egyes részein - illegális vadászat és madárbefogás is fenyegeti a madarakat.  

Az oázisok nem csak az embereknek, de a vonuló madaraknak is menedéket nyújtanak. Ie. 332-331-ben ezen a helyen jósolták meg Nagy Sándornak, hogy ő lesz a világ ura. A hódító már évezredek óta halott, de a vonuló madarak azóta is megpihennek ezen a helyen (Siwa-oázis, Egyiptom).

A Siwa-oázisban tucatjával vannak ilyen úszómedence méretű, akár 15 m mély ciszternák. Itt törnek felszínre a források, melyek vize élteti az embereket és a pálmakerteket. Ezek a hatalmas vízfelületek arra is alkalmasak, hogy az akrobatikus fecskék felettük elrepülve  inni tudjanak belőlük.

Más kontinens, más ország, más kultúra, eltérő felfogás a természet, a környezet védelméről és a biztonságról. Ezek az emberek sokhorgos felszereléssel horgásznak Kairó közepén az egyik Nílus-hídról, miközben alattuk a zsinórok és a horgok között nyitott turista hajók jönnek-mennek!

Az ember közelségnek árnyoldalai is vannak. Az ilyen tizenéves pásztorfiúk reggeltől-estig legeltetik a család kecskéit a pusztaságban. ...

... Unalmukban, és ha húst akarnak enni, ...

... a területre leszálló, holtfáradt vonuló madarakra vadásznak (Líbiai-sivatag, Egyiptom).

Kitömött dorcas gazellák egy utcai árus pultján ...

... Marsa-Matruh városában, a Földközi-tenger déli partján (Egyiptom).

A második feladat - átkelni a Földközi-tenger "köves gázlóin"
A Földközi-tenger déli partvidékét elérő madarak a vándorút legnehezebb részét maguk mögött tudhatják, itt megállhatnak néhány napra pihenni, inni és táplálkozni, pótolni az elégetett zsírtartalékokat, mielőtt folytatnák útjukat a tengeren keresztül. A tengerek és óceánok felett a legnagyobb probléma számukra, hogy vihar esetén nem tudnak leszállni a vízre, így mindenképpen repülniük kell tovább vagy elpusztulnak. Segítség viszont számukra az, hogy a Földközi-tenger szigetei (ezek alkotják a mediterrán tenger nagy léptékű köves gázlóit) között csak néhány száz km-es távolságokat kell leküzdeniük. Az európai partvidéket sikeresen elérő fáradt vándorok a további útjukat folyamatosan a szárazföld felett tudják megtenni, ahol folyamatosan tudnak táplálkozni és pihenni. 

Az Egyiptom nyugati részén vonuló fecskéink elrepülnek Marsa-Matruh városának földközi-tengeri partvidéke felett is, amit a helyiek Rommel beach-nek hívnak a II. világháború híres német parancsnokáról, akinek bunkerrendszere ezek alatt a sziklák alatt volt.

A Földközi-tenger "köves gázlóin" átrepülő fecskéink egy része a görög partoknál éri el az európai kontinenst, ...

... innen lassabb tempóban, táplálkozva és pihenve is már csak néhány nap eljutni a magyarországi költőterületekre.

Kapcsolódó cikkek, oldalak

• A 2010. év madarai a fecskék >>
  
• Fecskevédelmi eszközök >>
  
• Fecskefigyelő események >>
  
• Világújdonság! - Az MME támogató partnereket keres a geolokátoros fecskekutatáshoz a fecskevédelmi évben >>
  
• Fecskéink mostanában fejezik be a vedlést az afrikai telelőterületeken >>
  
• Repülő „zsírraktárak” - hazakészülő fecskéink vonulási zsírtartalékot halmoznak fel a Szahara déli peremén >>
  

Orbán Zoltán