2020.08.27
Fejér Megyei Helyi Csoport

Madárbarát gimnázium, madárbarát diákok

Az Abai Atilla Király Gimnázium területén Fenyvesi Lászlóval, a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezeti nevelőjével, az MME önkéntesével és az iskola tanulóival közösen fejlesztjük az iskola madárbarát kertjét.

Az Abai Atilla Király Gimnázium vezetése az egyesület önkénteseivel ezen programokon keresztül biztosítja a mai korban egyre inkább elengedhetetlen környezeti nevelést. Szeretnénk kialakítani, egy olyan környezettudatos látásmódot a diákokban, dolgozókban és a szülőkben egyaránt, mely mentén még hosszú évszázadokig élhető marad bolygónk. Ezen gondolkozásmód elérésének fő eszköze a megismerés, melyben a nyitott tanterem az egyik segítségünk, az iskolát a szabadba, a természetet pedig az iskolába visszük, mindezt a gimnázium udvarán. Másik segítségünk pedig az emberekhez legközelebb merészkedő vadállatok a madarak.


Fenyvesi László madárgyűrűzőbemutatót tart a tanulóknak.

Szakavatatlan szem számára sokszor gondozatlannak tűnő kert valójában a madarak számára paradicsom, a diákok számára pedig egy olyan terület, ahol testközelből figyelhetik meg, illetve tapasztalhatják meg a természet szépségét és bölcsességét. Programjainkon szeretnénk rávilágítani, hogy egyes növények milyen haszonnal bírnak egy-egy madárfaj megtelepítésére, vagy éppen milyen céllal termesztették őket a régi kor emberei. Az iskola területén lévő növényzet élőhelyet, táplálékot, illetve menedéket biztosít a madárvilág számára. Ez a tapasztalat alapú tanulás sokkal hatékonyabb, mintha iskolapadban, könyvekből kéne a diákoknak az ökoszisztémáról tanulni. Saját bőrükön keresztül tapasztalhatják meg, hogy cselekedeteiknek hatása van környezetünkre.

A program keretén belül, a költési időszak végeztével a meglévő odúkat kitakarítjuk, illetve újabbakat helyeztünk el (idén: 5db „B”, 2 db „C”, egy „D”, valamint egy Kuvik odút). Idén először függönyhálókat húztunk ki, így madárgyűrűzésre is sor kerülhetett, eljegyzések születtek a diákok és természet között. A költési időszak végeztével lehetőségünk nyílt a karbantartási munkálatokra is, szülők, diákok és tanáraik megritkították az itt található akácost.


Karbantartási munkálatok.

A következő évek szabadban töltött biológia óráin pedig majd a diákok saját szemükkel figyelhetik meg a tananyagot, esetleg részesei lehetnek egy-egy fióka kikelésének is. Hisszük, hogy egyesületünk és az iskola közös munkájával, a diákság ráismer környezetünk szépségeire, és igyekszik majd azt megóvni a következő generációk számára. Ezen tapasztalatokon keresztül szeretnénk az abai gimnázium diákságát rávezetni az egyszerű jelmondatra. Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!

Köszönjük a munkálatokban részt vevő diákok, szülők, tanárok segítségét!