Hajdú-bihari hétvége a barna ásóbéka jegyében

Az MME Hajdú-Bihar-megyei Helyi Csoportja 2013. április 6-án kétéltűekkel - kiemelten a barna ásóbékával  – kapcsolatos programokat szervez. Hajdúböszörményben egy felszámolandó kubikgödörnél végezzük a munkálatokat.

Már évek óta zajló természetvédelmi akcióba kapcsolódhatnak be az érdeklődők a hajdúsági városban. A program során jó eséllyel a barna ásóbéka mellett zöld varangyokkal  és vöröshasú unkákkal  is találkozhatnak, részt vehetnek a mentésben és sok hasznos információra tehetnek szert a hazai kétéltűekről és hüllőkről, a fajok védelméről.

Barna ásóbéka (Fotó: Németh András)
Barna ásóbéka
(Fotó: Németh András)

Ezt követően rövid, távcsöves, szakvezetéses madármegfigyelő séta következik a  Csordalegelőn, ahol szabadon engedhetjük a mentett kétéltűeket.

Találkozó szombaton 10:30-kor Hajdúböszörményben, a Tesco parkolójában.

A program megközelítőleg 2,5 órát vesz igénybe.


Várjuk szeretettel az érdeklődőket!

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!

 


Koczka András
MME Területi Iroda vezető

 

A fenti képen barna ásóbéka látható
(Fotó: Németh András)