2006.11.29

Halálos függönyök

Nemrégiben újabb túzok esett áldozatul a magas- és középfeszültségű vezetékeknek a Biharban. A Püspökladány, Sárrétudvari és Biharnagybajom határában húzódó vezetékszakasz három év leforgása alatt, a harmadik bihari túzokot pusztította el. Az első ismertté vált áldozat 3 éve éppen egy zoológia ritkaság, egy részlegesen albínó kakas volt.


Fotó: Motkó Béla

A jól repülő, ám rosszul navigáló, nagy testű madarak esetében, az egyik legjelentősebb veszélyforrás az elektromos vezeték, amely észrevehetetlen, vékony pókhálóként, gyakran épp a repülési magasságukban feszül. Ilyenkor a túzokok nem áramütéstől, hanem az ütközés okozta sérülésektől pusztulnak el. Az ütközés ereje a madarak testtömege és a sebesség miatt hatalmas, így ha egy madár nekicsapódik a vezetéknek, az legtöbbször el is pusztul.

A vezetékek miatti veszteségeknek csak töredéke jut a természetvédelmi szakemberek tudomására, ám a Magyar Madártani Egyesület becslése szerint évente akár több tucat túzok is elpusztulhat így. Idén csak a Hevesi síkon, a négy ott élő túzokkakasból kettővel végeztek a villanydrótok. Pedig a ritka madárfaj megmentésében óriási hazánk felelőssége, hisz a nálunk élő alig 1300 példány, Európa második legnagyobb túzokállománya. Nem véletlen, hogy a faj magyarországi védelmét két éve az Európai Unió LIFE Nature elnevezésű természetvédelmi forrása is támogatja. Az uniós túzokvédelmi program része, hogy egyes élőhelyeken a veszélyes légkábeleket földkábelre cserélik, ez a megoldás azonban nem mindenütt alkalmazható, ráadásul igen költséges.


Fotó: Motkó Béla

Olcsóbb és könnyebben kivitelezhető módszer a vezetékek láthatóvá tétele valamilyen feltűnő jelzőeszközzel. Ilyen Svédországban gyártott, kimondottan a madarak látásához kialakított eszközöket fognak hamarosan felszerelni a Hortobágyi Nemzeti Park területén, s ezt a megoldást szorgalmazza a Magyar Madártani Egyesület a Biharban is.