2023.11.11
Börzsönyi Helyi Csoport

Odúkopácsoló nap, Gáspár József emlékére

Ritka alkalom, amikor egy önkéntes napot meg tudunk szervezni az időjárástól függetlenül, ez most ilyen volt! Esett ugyan az eső, de a Facél Kft asztalos műhelyében ezzel nem kellett foglalkoznunk. A 15 fős, lelkes kis csapat vidáman fúrt-faragott, de leginkább kalapált. A végeredmény több, mint 100 db "B" típusú odú lett: idén is felállítottuk az "odúpiramist"!

Legutóbbi közgyűlésünkön úgy döntöttünk, hogy a több éve megrendezésre kerülő Odúkopácsoló Napot Gáspár József emlékének szenteljük. Józsi bácsi volt az, aki a 2000-es évek elején újraéledő odúprogramunkhoz százával készített madárodúkat. Saját garázsában, saját eszközeivel dolgozott és remek érzékkel szervezte be a munkára barátait, ismerőseit is. 

Egy régi videóban még találkozhatunk Józsi bácsival, ő az, aki 2:38-nál a zene ütemére kalapál.

Ilyenkor összejöttek négyen-öten, jókat beszélgettek, kitárgyalták az élet "nagy dolgait", de a kezük folyamatosan járt közben. Amikor megálltak picit pihenni, az asszonyok süteményeit fogyasztották és talán még egy-egy pohár bor is került az asztalra. A minőségi munkájukra jellemző, hogy még mindig találhatunk a Királyrét környéki erdőkben általuk készített odúkat.

Fotók: Jusztin Balázs és Varga Péter