2024.02.10
Nógrád Megyei Helyi Csoport

Fókuszban az erdők…

erdő

Korunk embere számára egyre inkább felértékelődik az erdők szerepe. Különösen azoknak az erdei „szolgáltatásoknak” a jelentősége változik, amelyek túlmutatnak a kétségtelenül fontos faanyagtermelésen. Környezeti problémákkal terhelt, gyorsan változó világunkban egyre többen ismerik fel az erdők védelmi funkcióit és feladatait, s egyre nagyobb a társadalmi igény a természetben, erdőben való kikapcsolódásra, feltöltődésre, gyönyörködésre. 
 

Az erdők és az erdei élővilág védelmének fontosságát a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) régóta hangsúlyosan kezeli, s napjainkban is folyamatosan törekszik a természet és az ember harmonikusabb együttélésének elősegítésére.
Az MME Nógrád Megyei Helyi Csoportja főként a Salgótarján környéki térség madárvédelmi és természetvédelmi ügyeivel foglalkozik, s e munka keretében kiemelt feladatának tartja a természeti környezet védelmével kapcsolatos kérdések kommunikálását is. Tájékoztató, figyelemfelhívó, szemléletformáló tevékenysége során az elkövetkező hónapokban a helyi csoport a szokásosnál is nagyobb mértékben fordul majd az erdők irányába, hiszen 2024-ben zajlik majd a Salgótarján környéki erdők körzeti erdőtervezése. Az erdőtervezési folyamat során készülő erdőtervek jelentősen meghatározzák a térség – azon belül a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet és a Pécskői bazaltkúp helyi jelentőségű Természetvédelmi Terület – erdeinek kezelését, az itteni erdők védelmi és közjóléti funkcióinak, szolgáltatásainak érvényesülését. A tervezési folyamathoz a helyi csoport egy előkészítő tanulmány összeállításával és illetékes szervekhez való eljuttatásával kíván hozzájárulni.