2024.04.15
Zala Megyei Helyi Csoport

„50 év, 50 madár, 50 fotó” fotópályázat

fotópályázat

Pályázatunkon olyan fotókat várunk, amelyek elsősorban Zala vármegye területén készültek, és bemutatják a madárvilág sokszínűségét, gazdagságát, szépségét, kiemelt figyelemmel a természet állapotára, azok ökológiai jelentőségére és szerepükre az ökoszisztémában. A pályázat kiemelt célja az értékek bemutatása, ezért egyértelműen a káros eredetű hatásokat bemutató fotókat nem zsűrizzük. (elhullás, szemetelés, rongálás stb.).

A pályázatra korábban készült fotókat is be lehet küldeni, azonban azok ne legyenek tíz évnél régebbiek.

A fotók elkészítése során nem megengedett a környezet élővilágának megváltoztatása, rongálása, zavarása.
A fotókon ember nem, és ember által készített mesterséges készítmények csak indokolt esetben lehetnek, melynek indokoltságát a zsűri dönti el.

A pályamunkák beküldésére vonatkozó részletek:

  • Egy pályázó maximum öt fényképpel nevezhet.
  • A fotókat elektronikus formában kell elküldeni az alábbi e-mail címre: 50fotommezhcs@gmail.com
  • Kérjük, a pályamunkákat az alábbi fájlnévvel lássák el: pályázó neve_sorszám, vagyis pl.: nagy jani_1

A kísérő e-mail-ben kérjük, adja meg a következő adatokat:

  • Pályázó neve
  • Telefonszáma
  • E-mail címe

Amennyiben a pályamunkáknak címet is adott, kérjük, a fájlnévhez kapcsolódóan írja le a mű címét!

Beérkezési határidő:
2024. szeptember 30.

A nevezéssel a szerző elismeri, hogy a pályázati feltételeket elfogadja, beküldött képei minden tekintetben megfelelnek a kiírásnak, kijelenti, hogy a képeket ő készítette és rendelkezik a beadott kép eredeti változatával. Hozzájárul, hogy az általa megadott email címen levélben értesítést kapjon a pályázattal kapcsolatban.

Technikai feltételek:
A fotók bármilyen digitális képrögzítésre alkalmas eszközzel készülhetnek (mobiltelefon, fényképezőgép, videókamera stb.). Nem fogadunk el mesterséges intelligencia segítségével készített vagy azzal kiegészített felvételeket.
A képek digitálisan korrigálhatók az eredeti látvány helyreállítása, minimális hangsúlyozása erejéig. Nem számítanak manipulációnak a hagyományos fotográfiai korrekciók, így a színek, tónusok és a fényerő beállítása, illetve a felvétel közben keletkezett technikai hibák eltávolítása. Nem elfogadható a képi elemek utólagos hozzáadása, illetve a kompozíciót lényegesen befolyásoló képi elemek eltüntetése (olyan változtatások, amelyek döntő módon meghatározzák a kép elkészítésének helyszínét és /vagy a környezeti viszonyokat).
A beküldött fénykép hosszabb oldala 3000 pixel hosszú legyen, JPEG formátumban.

Szerzői jogok:
A pályázaton résztvevő a pályázati anyag beküldésével elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal kapcsolatos publikációkban, valamint az alábbi honlapokon: https://mme.hu/ és aloldalai, valamint az alábbi közösségi média oldalakon: Zalaegerszeg TV Zöldövezet fotógaléria, megosztható módon, nyilvános posztokban, térítésmentesen közzétegyék, sajtóanyagokban használják, és a pályázat archívumában megőrizzék. A szervezők kijelentik, hogy a pályázatra beküldött képeket más célra csak a szerzővel egyeztetve és annak engedélyével használják fel. A szerzői jog a szerzőé marad. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával okozott személyiségi, szerzői és egyéb jogsértésekért minden felelősség a szerzőt terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A szervezők fenntartják a jogot, hogy a személyiségi jogokat sértő vagy a pályázat témájához nem illeszkedő felvételeket nem zsűriztetik.

Díjazás:   
Az alábbi díjak kerülnek kiosztásra:
Az első 50 kép (melyet nyomtatott formában is bekérünk 2024. november 05-ig) november hónapban Zalaegerszegen (Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban) kiállításra kerül egy hétig, valamint két részletben egy hónapig látható lesz a Zalaegerszeg TV Zöldövezet műsorának képtárában.
Ezen belül:

  • Első díj - 40 ezer forint értékű tárgynyeremény
  • Második díj - 30 ezer forint értékű tárgynyeremény
  • Harmadik díj - 20 ezer forint értékű tárgynyeremény
  • Közönségdíj - 10 ezer forint értékű tárgynyeremény
  • Különdíjak Elismerő oklevelek

Díjátadó:
A kiállításon lesz melynek pontos idejéről a pályázókat 2024. október 25-ig értesítjük.

Támogatók:
Zalaegerszeg TV Zöldövezet műsora
Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár