2024.05.07
Budapesti Helyi Csoport

TeSzedd 2024 – Öröm az ürömben

Zsákhalom (Fotó: Bajor Zoltán)

Idén immáron 12. alkalommal került sor a TeSzedd! – Önkéntesen a Tiszta Magyarországért! eseményre, amely az előző évekhez hasonlóan is azt a célt szolgálta, hogy tisztább, szemétmentesebb környezetben élhessünk Magyarországon. Az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) szervezésében megvalósuló program éppen ezért hazánk egyik legfontosabb, a társadalmat is megmozgató környezetvédelmi/természetvédelmi programsorozata.

Egy olyan világváros esetében, mint amilyen Budapest ez még fontosabb, hiszen az itt élő közel 2 milliós lakosság, valamint az ide érkező, itt dolgozó, illetve átutazó emberek közül sajnos mindig nagyobb számban akadnak olyanok, akik a hulladékok kapcsán nem tanúsítanak megfelelő magatartást és úgy gondolják, hogy a lehető legrövidebb úton megszabadulnak a náluk felgyűlő szeméttől. Az így keletkező illegális hulladékkupacok pedig nemcsak elcsúfítják környezetünket, hanem sok esetben zöldterületeinkre és az ott található élővilágra is veszélyt jelenthetnek.

Egy kis történeti áttekintés:
Ennek ellensúlyozásaképpen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja már a kezdetektől részt vesz a programsorozatban koordinátorként és minden meghirdetett TeSzedd-szemétgyűjtési napon szerepet vállal fővárosunk tisztábbá tételében, takarításában. Ebben igen nagy segítségünkre vannak tagjaink, akiket az elmúlt években mind több cég, munkahely is kiegészít önkéntesekkel. Ez a folyamat azt jelzi, hogy a környezetünk iránti érzékenység mára már vállalati szinten is megjelent, sőt egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az ilyen jellegű társadalmi felelősségvállalási céges programok.
Külön öröm, hogy a kezdeti idők után nem sokkal a FŐKERT, illetve jogutódja a BKM Nonprofit Zrt. FŐKERT Főigazgatósága, azon belül pedig a Természetvédelmi és Erdőkezelési Osztály munkatársai is csatlakoztak hozzánk, így jó néhány éve immár közösen bonyolítjuk le ezeket az eseményeket.

TeSzedd és LIFE:
A takarítás során a fókuszterületeket elsődlegesen a helyi jelentőségű védett területek, valamint a fővárosi tulajdonú erdőterületek jelentik. Ebben az évben ezeket a célpontokat tovább árnyalta az a tény, hogy Budapest Főváros Önkormányzata, az európai nagyvárosok közül elsőként pályázott sikerrel egy LIFE projektre úgy, hogy az abban szereplő célterületek mindegyike a város közigazgatási határán belül fekszik. A területek állapotának helyreállítását célzó 7 év alatt megvalósítandó pályázat 3 fő területe a Mocsáros, a Tétényi-fennsík és a Kőérberki szikes-rét Természetvédelmi Területek, utóbbihoz pedig a közeli őrmezei élőhelyek is társulnak.
A projekt miatt idén a TeSzedd keretén belül is különös hangsúlyt szerettünk volna adni ezeknek az élőhelyeknek, amelyek közül kettő is szereplője lett az idei helyszíneknek. A sort április 22-én a Kőérberki szikes-rét nyitotta meg, melyet követően 3 napon keresztül a Tétényi-fennsíkon folyt a takarítás. Ezt követően egy fővárosi erdőterületre, nevezetesen a Terebesi-erdőre terelődött a figyelem és a munkavégzés 2 napon keresztül, majd a X. kerületi Felsőrákosi-rétekkel zártuk a sort vasárnap, vagyis április 28-án.

Az idei eredmények a tavalyiak tükrében:
A 2023-as év – köszönhetően a bővülő önkénteslétszámnak – szinte minden mutatót tekintve rekordokat hozott TeSzedd-tekintetében. Akkor 1170 zsák telt meg, melyen felül a BKM FŐKERT-Természetvédelmi és Erdőkezelési Osztálya további 17 m3 be nem zsákolható hulladékot szállított el. Ez akkor kb. 135 m3 szemét összeszedését jelentette.
Nehezen tudtuk elképzelni, hogy ezeket a mennyiségeket meghaladjuk az idei évben. Ma már tudjuk, hogy nemcsak sikerült elérnünk a tavalyi számokat, hanem jócskán meg is haladtuk azokat!
2024-ben ugyanis a következőképpen alakultak a fenti értékek:
•    1483 darab megtöltött szemeteszsák
•    31 m3 be nem zsákolható hulladék amit idén is BKM FŐKERT Természetvédelmi és Erdőkezelési Osztálya szállított el
•    Ez összesen 179 m3 hulladékot jelent, ami 44 m3-rel több mint 2023-ban!
•    Mindezeken felül a segítségünkre siető önkéntesek száma is jelentősen megnövekedett és soha nem látott számokat sikerült produkálni e téren is. Eddig minden alkalommal 100 fő alatt maradt a takarítók száma, addig 2024-ben ez az érték 166 fő volt! (Ebben természetesen nincsenek benne az MME szervezői és a FŐKERT, valamint a munkálatokat ugyancsak segítő Budapesti Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársai)

Öröm az ürömben:
A fenti eredmények kapcsán sokunk elkomoradhatna, hiszen ezek az eredmények azt is sugallják, hogy ennyire szemetesek ezek a területek és a munka egyfajta szélmalomharcként értékelhető. Ez azonban korántsem így van! A hulladékok összegyűjtése Budapest helyi jelentőségű védett területein és a fővárosi tulajdonú erdőterületeken évek óta sikerrel zajlanak, elsősorban a BKM FŐKERT-Természetvédelmi és Erdőkezelési Osztálynak köszönhetően. Ennek kapcsán ma már számos helyen tetten érhető, hogy ezek az élőhelyek látványosan tisztulnak, szépülnek, sőt egyes helyeken teljes mértékben sikerült felszámolni az illegális hulladékkupacokat. ilyen helyszín például a XI. kerületben található Rupp-hegy Természetvédelmi Terület is.
A folyamat kapcsán egyértelműen érzékelhető, hogy a természetben megtalálható szemét mennyisége lassan, de folyamatosan csökken Budapesten. Ez annak köszönhető, hogy a társadalomban is egyre inkább tetten érhető az a változás, ami az illegális szemétkihordás elítélésével van összefüggésben: a frissen lepakolt hulladékhalmok ugyanis az általunk is sűrűn járt védett- és erdőterületeken egyre kevesebb helyen bukkannak fel.
Ezt támasztja alá az is, ami az idei TeSzedden tűnt fel számunkra: a fenti szemétmennyiség teljes mértékben régebben kidobált hulladék volt, amelyek már évek, évtizedek óta csúfították a fővárosi élőhelyeket. Új szemetek sehonnan nem kerültek elő, ez pedig azt jelenti, hogy a kívülről szélmalomharcnak tűnő takarítás valójában igen hatékonyan hozzájárul ahhoz a hőn áhított állapothoz, ami remélhetőleg belátható időn belül valósággá válhat: ezeknek a területeknek a végső megtisztulásához.
Éppen ezért tervezzük, hogy ezen élőhelyek takarítását továbbra is segíteni szeretnénk, hogy Budapest természeti értékei még sokáig megőrződhessenek és szolgálják az itt élő emberek kikapcsolódását, egyben pedig az itt található, igen értékes és fajgazdag élővilág hosszú távú fennmaradását.

Kőérberki szikes rét hulladékkal teli része
Kőérberki szikes rét hulladékkal teli része (Fotók: Bajor Zoltán)
A Tétényi-fennsíkon is volt mit öszeszedni
A Tétényi-fennsíkon is volt mit összeszedni
Az önkéntesek lelkes segítsége nélkül nem tudtunk volna ilyen hatékonyak lenni
Az önkéntesek lelkes segítsége nélkül nem tudtunk volna ilyen hatékonyak lenni
A Terebesi-erdőben is nagyon sokan segítettek
A Terebesi-erdőben is nagyon sokan segítettek
És itt sem kevés hulladék lett összegyűjtve
És itt sem kevés hulladék lett összegyűjtve
Így nézett ki a terület a munka után
Így nézett ki a terület a munka után
És még egy nagy halom TeSzedd zsák telt meg...
És még egy nagy halom TeSzedd zsák telt meg...
és végül a Felsőrákosi-rétekről sem volt hulladékmentes
és végül a Felsőrákosi-rétekről sem volt hulladékmentes