2026.06.02

Lezajlott az MME 2026-os küldöttközgyűlése

Küldött közgyűlés 2026

2026. május 30-án lezajlott az MME küdöttközgyűlése. Ez civil szervezetünk életében az egyik legfontosabb, (az egyesületi törvény által is megkövetelt) eseménye, hiszen az egyesület legfelsőbb szerve a közgyűlés, melynek választott küldöttei szavazataikkal tudnak véleményt mondani a szervezet előző évi teljesítményéről és meghatározni az egyesület következő évi működését. Az idei év azért is különleges volt, mert  most járt le a 2021-ben öt évre választott elnökség mandátuma, tehát most dönthettek a jelen lévők az elnök és a hat elnökségi tag személyéről is, illetve a Ellenőrző Bizottság és a Fegyelmi Bizottság új tagjait is idén választották meg. 

A rendkívül eseménydús napon elsőként a 150 éve született Schenk Jakabról emlékeztünk meg. Ezután az elnökségi és pénzügyi beszámolók következtek, majd a Fegyelmi és az Ellenőrző bizottság beszámolói. Később az elnöki és elnökségi tag posztra jelöltek bemutatkozása következett, majd a bizottsági jelölteket ismerhették meg a küldöttek.
Miután az össze jelölt sorra került, megkezdődhetett a szavazás, majd az éves kitüntetettek díjának átadása. A küldöttközgyűlés a 2026 évi költségvetés elfogadásával, a szavazás eredményének kihirdetésével, és az elnökségi tagok bemutatkozásával végződött.

A közgyűlés sikeresen meválasztotta az új elnököt és az új elnökségi tagokat:

Elnök:
    Haraszthy László

Haraszty László az új elnök ismerteti terveit
Haraszthy László az új elnök ismerteti terveit

Elnökségi tagok:

      Gaszler Péter, dr.
       Győrig Előd
       Babocsay Gergely
   Frenyó Gábor
       Cserép György
   Molnár Máté
       

Elnökségi tagok 2026

Az új elnökség (balról jobbra): Gaszler Péter, Győrig Előd, Babocsay Gergely, Haraszthy László (az MME új elnöke), Frenyó Gábor, Cserép György, megválasztott elnökségi tag még Molnár Máté, aki sajnos nem tudott megjelenni a közgyűlésen.

A bizottságok a következőképpen álltak össze:

Ellenőrző Bizottság tagjai:

Fegyelmi Bizottság tagjai:

Kitüntetettjeink

A küldöttközgyűlés keretében ismertettük az idei év 11 kitüntetettjét is: Legány András (Tiszavasvári helyi csoport) - tiszteletbeli elnök lett, Matyikó Tibor, Bank László (Baranya megyei csoport) és Főnyedi Elemér örökös tagsággal lett kitüntetve, Varga Péter (Börzsönyi helyi csoport), Antoni Gyula, Szentmihályi Gábor (Kisalföldi helyi csoport) és Bukorné Bamberger Zsuzsanna (Fejér megyei helyi csoport) Brellos Tamás díjat kapott, Papp Ferenc (Nógrád megyei helyi csoport), Tamás Ádám és Dr. Tokody Béla pedig Chernel István emlékéremmel lett kitüntetve.

Legány András: az MME alapító tagja, kezdetben a választmányban tevékenykedett, miközben megszervezte a Tiszavasvári helyi csoportot. Az első volt, aki az oktatás, képzés, környezeti nevelés kérdését kiemelt fontosságú MME célnak jelölte meg és a megvalósításában is élen járt. Számos az MME-ben fontos feladatokat ellátó tagtársunk mondhatja el magáról, hogy Legány András tanítvány. A Természetvédelmi és Ornithológiai Tábor kezdeményezője és évtizedeken keresztül szervezője volt. Az MME szakmai irányvonalának és szellemiségének kialakításában meghatározó szerepet játszott.

Matyikó Tibor: 1974 óta tagja az Egyesületnek, elkötelezett természetvédő, hosszú éveken át volt illusztrátora a Madártávlatnak, fényképei, grafikái és festményei is megjelentek illetve MME pólókat is díszítettek grafikái.

Bank László: Évtizedeken át ő volt a Baranya megyei csoport motorja, amely az ország talán legaktívabb Helyi Csoportja madárvédelem, gyűrűzés és társadalmi programok tekintetében. Felsorolni is nehéz lenne azt a sok védelmi tevékenységet, amit végez, a gyöngybagoly és vércse ládák kihelyezésétől a különböző monitoring programok koordinálásán keresztül, a ragadozómadár védelemig bezárólag. Az országban egyedülálló módon megszervezte és nagyrészt elvégezte a megye teljes felmérését az akkori fészektérképezési program keretében. A megye teljes területén elvégezte a ragadozómadár fészekfelméréseket is, melybe több mint 20 éves munkát fektetett.

Főnyedi Elemér: már az 1980-as évektől madarászik a Balaton déli partján és az MME megalakulása óta gyűrűzőink közé tartozik. Aktív résztvevője a balatoni szinkron megfigyeléseknek, a madárgyűrűzéseknek és madárvédelmi tevékenységeknek (bagolyvédelem, csérsziget karbantartás). Emellett a csoport madárvédelmi tevékenységének és rendezvényeinek fényképes dokumentációját végzi lelkiismeretesen, amely nélkül a komoly szakmai munkát nem tudnánk megfelelő színvonalon bemutatni.

Varga Péter:1981 óta tagja az MME Börzsönyi helyi csoportjának és 24 éve látja el a Helyi csoport titkári feladatait. Évek óta oszlopos tagja az MME kitűző programnak- Évről-évre folyamatosan vezeti, szervezi a Börzsönyi helyi csoport programjait, vezetett túráit, kezdő madarász képzéseit és a helyi madármegfigyelő napokat. Kiemelt szerepet vállal a Börzsönyi helyi csoport területén található közel 1 500 db odú legyártásában és kihelyezésében. Évről-évre megszervezi az Odú-kopácsoló napot és ehhez ingyenesen biztosítja a szerszámokat és az általa bérelt telephelyet.

Antoni Gyula és Szentmihályi Gábor: 2005. november 25-én, azaz több mint 20 éve alakult meg Antoni Gyula és Szentmihályi Gábor vezetésével a Szentiváni Madárbarát Kör. Tevékenységük által a kezdetektől fogva közösséget építenek, Győr megyei jogú város szentiváni városrészében a mai napig összefogják a madárvédelem iránt érdeklődőket. Kezdeményezői és létrehozói voltak a Szentiváni Tölgyes természeti értékeit bemutató tanösvénynek, minden évben megszervezik a helyiek számára a téli madáreleség osztást. A madárvédelem számukra elköteleződés, és ezt a szemléletet igyekeznek átadni azokon a programokon, amelyeket minden évben megszerveznek, s melyre a helyi általános iskolákkal és óvodákkal együttműködve sok száz gyermek látogat el a pedagógusok kíséretében

Bukorné Bamberger Zsuzsanna: A Fejér megyei helyi csoport oszlopos tagja, madárgyűrűzője. Az Elza-majori madarász táborok és a székesfehérvári kezdő madarász képzések egyik fő szervezője és előadója, hatására rengeteg fiatal találkozott a természet szeretetével. 
Munkájának köszönhetően jelentős, fiatalokból álló önkéntesbázis alakulhatott ki Fejér megyében, akik azóta az Ifjúsági Tagozat megalapításában is nagy részt vállaltak.

Papp Ferenc: Már diákként bekapcsolódott a Monitoring Központ munkájába, nemcsak felmérőként. Első szakdolgozatában az MMM élőhelyi adatainak feldolgozásával foglalkozott, majd később évekig a Központ munkatársa is volt. 
A kezdetektől (28 éve) részt vesz az MMM programban  A MAP adatbázisba eddig 1602 teljes fajlistát rögzített. Évente 100-300 gólyafiókát gyűrűz (az elmúlt 14 évben közel 3 ezret), s nagy energiát fektet a faj védelmével kapcsolatos tevékenységekbe is. Jelentős munkát végez a KFO felmérések során.

Tamás Ádám: Diákkora óta bekapcsolódott a Bács-Kiskun megyei helyi csoport munkájába. 2012-től az MME Nomenclator Bizottság tagja. Évtizedek óta végzi a Duna-Dunaföldvár-Baja közötti szakaszán a vízimadár szinkron felméréseket. Madárgyűrűzőként és a színes gyűrűs madarak leolvasásában is aktív, főként a gólyák és partimadarak tekintetében. 
Tudása és a természetvédelmi munkákhoz való hozzáállása sokakat lelkesít, húzó ember a régióban. Csoportokat vezet, bemutatókat tart az óvodáktól a felsőoktátási intézményekig.
Az MMM programban rengeteg adatot visz fel, többek között 1805 teljes fajlistát rögzített. Jelentős energiákat fektet a KFO felmérésekre, és egyéb okokból történő madárpusztulási adatok gyűjtésére is. 

Dr. Tokody Béla: 1984 óta MME-tag, 2014 óta - az akkor induló Szalakótavédelmi LIFE koordinátoraként - MME-alkalmazott. 2011 és 2026 között a Csongrád Megyei Helyi Csoport titkára volt. Jelenleg vizesélőhely-védelmi pályázatokat ír és menedzsel. Az újjáalakuló Vízimadár-Védelmi Szakosztály vezetőségi tagja. A kezdetektől folyamatosan jár terepre, kedvencei a partimadarak és a szegedi Fehér-tó, a Dél-Alföld szikesei. 1986 óta gyűrűző,  kezdetben főként partimadarakat gyűrűzött a szegedi Fehér-tavon, majd 1998-tól a ""FOT"" AH-táborban. Oroszlánrésze volt a mai FOT kialakításában,

Legány András
KKGY 2026 Matyikó Tibor
Bank László
Varga Péter
Antoni Gyula
Bukorné Bamberger Zsuzsanna
Papp Ferenc
Tokody Béla

Kitüntetettjeink sorrendben: Legány András - tiszteletbeli elnök, Matyikó Tibor, Bank László, Varga Péter, Antoni Gyula (saját és Szentmihályi Gábor díját is átvette), Bukorné Bamberger Zsuzsanna, Papp Ferenc, Tokody Béla

Szívből gratulálunk kitüntetettjeinknek, hálásan köszönjük az elnökség és bizottságok leköszönő tagjainak munkáját, az új elnökségnek pedig sikeres munkát kívánunk az elkövetkezendő időszakra!