A hónap denevére: a kis patkósdenevér

Alkonyatkor mostanában már egyre gyakrabban látni ellibbenő denevéreket, lassan véget ér a telelés.

Kis patkósdenevér (Fotó: Forrásy Csaba)

Indulnak a kerti munkák, a rendrakások, a pincékben és a fagymentes melléképületekben azonban most is összefuthatunk hibernáló állatokkal. Leggyakrabban kis patkósdenevérekkel, akik akár április végéig is a téli szálláshelyükön maradnak. Ne zavarjuk őket, hiszen tartalékaik többségét már felélték, a rovarvilág éledéséig azonban még heteket várniuk kell!


Ne zavarjuk a denevéreket! (Fotó: Forrásy Csaba)

A kis patkósdenevér hazánkban mérsékelten gyakori. Előfordulását az elérhető közelségben lévő telelőhelyek jelenléte határozza meg, ezért leginkább a barlangos mészkőhegységeinkben, illetve a pincékkel, bányatárókkal nagy számban rendelkező hegyvidékeinken találjuk. Ezek peremén, a síkvidéki jellegű élőhelyekre is lehúzódik, de csak akkor, ha megfelelő szálláshelyeket – pl. egy nagyobb padlást, vermet – talál a közelben (a nyári és téli szálláshelye 5-10 km-nél általában nincs messzebb egymástól). Az alföldi területekről eddig egyáltalán nem került elő.

Nyaranta főleg meleg, sötét padlásokon él. A szülőkolóniák április végén, május elején alakulnak ki, amelyekben a mamák egyetlen utódukat június közepén hozzák világra. A kölykök 6 hét után önállóvá válnak, ezt követően a szülőkolóniák augusztusban fel is bomlanak.

Későn, a teljes sötétség beálltával indul vadászni, a földfelszín fölött kb. 5 méter magasan szerzi táplálékát. Kedveli a mozaikos tájat, a sövényekkel, facsoportokkal szabdalt extenzív mezőgazdasági területeket, gyümölcsösöket.

A kis patkósdenevérek nagyon hosszú életűek lehetnek, a legidősebb regisztrált egyed legalább 29 évet élt.


Lezárás miatt elpusztult kis patkósdenevér (Fotó: Boldogh Sándor)

Hazai állománya jelenleg stabil, de a szálláshelyek zavarására és környezeti adottságaira érzékeny. A padlások teljes lezárása, a présházak, pincék felújítása és az állatok elűzése sajnos sok helyen az állományok csökkenését okozták.

Védett, természetvédelmi értéke 50.000 forint.

Kapcsolódó hírek

Az első alkalommal tavaly megszervezett program idén újból életre kel, ezúttal azonban 19 helyszínen. Nézd meg, hogy lakóhelyed, vagy ha éppen kirándulsz valamerre, ahhoz legközelebb hol van helyszíne rendezvényünknek és csatlakozz az éjszakai lepkészethez.

2023. augusztus 31. – szeptember 3. Hortobágy. Szervezők: MME Ritkaságvadász Szakosztály, Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

természetlesen

A tavaly útjára indított TermészetLesen adatgyűjtő program moduljai közül három jelenleg is aktív, s ennek apropóján a felmérésekhez kedvet érző önkénteseknek elindítunk egy két hónapos kihívást.