2019.03.21
Nógrád Megyei Helyi Csoport

Így várjuk a gólyákat Nógrádban! – avagy gólyavédelem télvíz idején

Itt a tavasz és már meg is érkeztek első vándoraink téli szálláshelyükről hozzánk, köztük az első gólyákkal. Amíg ők a telet Afrikában töltötték, a természetvédők addig sem tétlenkedtek. Az egész éves adatgyűjtésünk alapján minden évben, így idén is, megkerestük az területünkön, Nógrád megyében engedélyes áramszolgáltatót, az ÉMÁSZ-t, hogy segítsen gólyáinknak biztonságosabbá tenni a következő költési szezont.

Mint közismert a fehér gólya az egyik legkitettebb faj az elektromos hálózatok működtetésének. Fészkeit manapság már főként a kis feszültségű hálózatokra építi, illetve kiülő és pihenőhelyként előszeretettel használja a középfeszültségű hálózatok oszlopait, melyeken gyakran szenved áramütést. De miért is teszi ezt? A válasz egyszerű, ezek az oszlopok rendkívül jó beszállást nyújtva, szinte másolják azokat a kiszáradó magányos fákat, amelyeket a faj előszeretettel használt a múltban (illetve részben ma is) fészkelésre vagy pihenésre. Ezekről pontosan olyan jó kilátás és felszállási lehetőség nyílik.

Az idei évi kívánságlistánkon 9 település, 9 fészke/fészekkezdeménye szerepelt, ahol a Bükki Nemzeti Parkkal közösen kezdeményeztük a fészektartó kihelyezését. Mivel ilyenkor a tavalyi fészekanyag ritkán marad egyben, ezért a Nógrádi Helyi Csoport fészekalap készítéssel is segédkezik. Ezen a meghirdetett eseményen február 17-én 8 fő vett részt önkéntesen és 5 fészekalap készült a korábbiak mellé.


Önkéntesek kötik, gyúrják a fészekalapnak valót - fotó: Papp Ferenc

A fészekalapok anyaga lehet: vadszőlő, borostyán, szőlő, iszalag vagy bármely könnyebben hajlítható növényi rész, amit viszonylag könnyen lehet kötözni, alakítani. Ezt piskótaként vagy csigaformában feltekerjük és ez kerül fel a fészektartók tetejére.


Egyre jobban tekeredik - fotó: Papp Ferenc

Idén az alábbi településekre kerültek ki ilyen csigák: Ludányhalászi, Etes, Kishartyán, Lucfalva, Drégelypalánk, Őrhalom, Hugyag és utolsókként a napokban, 2019.03.19-én Szurdokpüspökire és Mátraszőlősre.


Az etesi fészket eredeti állapotában sikerült visszahelyezni - fotó: Papp Ferenc

Emellett Nógrádszakál községben egy megdőlt fészektartó visszahúzására volt szükség, illetve februárban észleltük az egyik ludányi fészeknél történő hálózatátalakítási munkát. Itt egy szakaszon a korábbi faoszlopokokat és vezetékeket cseréltette le a szolgáltató, mely érintett egy aktív fészket is. Vállalkozóval történt helyi egyeztetés kapcsán kiderült, hogy az oszlopcsere még a gólyák visszaérkezése előtt megtörténik, ezért ide is készítettünk egy fészekalapot, ami fel is került az új oszlopra.

A másik problémakör az áramütések kérdése, mint említésre került a fajt ez nagymértékben érinti. Sajnos mind belterületi, mind külterületi szakaszokon is. A szolgáltató részére szintén átadásra került egy lista, amely 20 olyan helyszínt tartalmaz, ahol az elmúlt években áramütés vagy ütközés következtében többnyire elpusztultak vagy súlyosan megsérültek gólyák. Ezen a 20 helyszínen összesen 30 fehér gólya pusztult el vagy sérült meg. Köztük szlovák és osztrák gyűrűs madarak is, a helyieken túl. Reméljük ezek az oszlopok és szakaszok is átalakításra kerülnek, azokhoz hasonlóan, amelyek az elmúlt években már átalakításra kerültek!


Egyre jobban tekeredik - fotó: Papp Ferenc