Dunai tarajosgőte

Nevek

Magyar név
Dunai tarajosgőte
Tudományos név
Triturus dobrogicus
Angol név
Danube Crested Newt

Rendszertan

Rend
Farkos kétéltűek rendje (Caudata)
Család
Szalamandrafélék családja (Salamandridae)

Általános leírás 

Nagytestű gőte, akár 12-13 cm-re is megnőhet, de a tarajosgőte-fajcsoport tagjai közül ez a faj a legkarcsúbb, amely elsősorban vízi életmódjából adódik. A három hazai tarajosgőtefaj elkülönítésére szolgáló Wolterstorff-index (mellső végtag hossza : azonos oldali végtagok közötti távolság) a nőstények esetében 34-45%, a hímeknél pedig 45-52%, ami kevesebb, mint a másik két faj esetében. Teste sötétbarna, fekete foltokkal tarkítva, vagy egységesen fekete színű. A fekete torokrészen és az oldalán apró fehér foltok találhatóak, a hasa élénk narancssárga fekete foltokkal. A nászruhás hím a szem vonalától a farok végéig húzódó rojtozott szélű magas tarajt visel, a farka oldalán hosszanti fehér csík található. Szivárványhártyája narancssárga. A két ivar között némi testméretbeli különbség mutatkozik, a hímek valamivel kisebbek, és kloákájuk duzzadtabb. A lárva hossza 30-70 mm, zömök testalkatú. Feje szélessége meghaladja a törzs átmérőjét. Orra rövid és tompán lekerekített. Szemei nagyok, oldalt és magasan állnak, átmérőjük egyenlő az orrlyukak közti távolsággal. Végtagjaik hosszúak és vékonyak, ujjai mind a mellső, mind a hátsó lábain nagyon vékonyak. Farka hosszabb, mint a teste, csúcsos végű. Hátoldala világos-, közép- vagy zöldesbarna, feketén pontozott. Úszóvitorlája felső szélén fekete foltok láthatóak.

Taxonómia 

A dunai tarajosgőtét (Triturus dobrogicus) sokáig Triturus cristatus egyik alfajaként tartották számon. Bucci-Innocenti és munkatársai 1983-ban kimutatták, hogy az alfajok kromoszómái jelentős különbséget mutatnak, így a többivel együtt ezt a taxont is faji rangra emelték. Eredményeiket később széleskörű genetikai vizsgálatok megerősítették. Litvinchuk és Borkin 2000-ben morfometriai tulajdonságok alapján a dunai tarajosgőtét két alfajra bontották. Szerintük a törzsalak, T. d. dobrogicus a Duna-Delta vidékén és a Duna alsó (Vaskapu alatti) szakaszán fordul elő. A kárpát-medencei állományokat T. d. macrosomus-nak (BOULENGER, 1908) nevezték el. Genetikai vizsgálatok azonban nem támasztják alá a két állomány elkülönülését (Vörös és Arntzen, 2010)

Hasonló fajok 

A közelrokon közönséges tarajosgőtétől (Triturus cristatus) nehezen különíthető el. Megkülönböztető bélyegei a test és a lábak hosszának aránya (Wolterstorff-index), amely a nőstények esetében 34-45%, a hímeknél pedig 45-52%, ami kevesebb, mint a másik két faj esetében, és a nyak foltozottsága, ugyanis a közönséges tarajosgőtének nincsenek apró fehér foltok a nyakrészén. A dunai tarajosgőte nászidőszakban viselt háttaraját a farokvitorlájának elejétől egy bemetszés. választja el, míg a közelrokon alpesi tarajosgőte (T. carnifex) esetében ez a rés nem található meg. Lárvája más, nem a tarajosgőte csoporthoz tartozó hazai gőtefajok lárváitól könnyen elkülöníthető. Az alpesi gőte (Mesotriton (Triturus)alpestris) lárvájának jóval kisebb kopoltyúbojtjai vannak, farka a testénél rövidebb vagy azzal egyelő hosszúságú, farokvitorlája alacsonyabb, és nem foltozott. A pettyes gőte (Lissotriton vulgaris) farka a testénél mindig hosszabb, és hegyes, fonálszerű csúcsban végződik, a farok úszóhártyája magas, hullámos szélű, és kevésbé pontozott.

Elterjedés, hazai előfordulás 

Hazai elterjedés: Hazánkban található a faj elterjedésének legnagyobb része. Az ország szinte minden síkvidéki vizes élőhelyén előfordul. A Nyugat-magyarországi-peremvidéken (Őrség, Kőszegi-hegység) az alpesi tarajosgőte váltja fel, illetve északon, az Aggteleki-karszton a közönséges tarajosgőtével kevert állományai találhatóak.

Készült az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapjára beérkezett adatok felhasználásával.

Világelterjedés: A dunai tarajosgőte Közép- és Kelet-Európában a Bécsi-medencétől a Duna-Deltáig terjedő síkvidékeken fordul elő. Elterjedése elsősorban a Duna, a Tisza, a Dráva és a Száva folyókhoz kötődik. Állományait a fajcsoport hegyvidéki élőhelyekhez adaptálódott, parapatrikus elterjedésű fajai ölelik körül, a Triturus cristatus a Kárpátokban, a T. arntzeni a Balkán-hegyvidéken, a T. macedonicus a Dinári-hegységben, és T. carnifex az Alpokban.

Forrás: Európai Herpetológiai Atlasz (http://na2re.ismai.pt/atlas.php)

Tarajosgőte faj-komplex európai elterjedése. Készült az Európai Herpetológiai Atlasz honlapja alapján.

Élőhely 

A síkságok vizeinek gyakori lakója. Megtalálható tavakban, mocsarakban, csatornákban és holtágakban, de észlelték már a Dunában és a Duna-Delta főbb csatornáiban is. Főleg mélyebb vízekben fordul elő, ahol elegendő rejtőzésre alkalmas alámerülő vízinövényzet található, de ahol gyakori, szaporodik sekély tavaszi kiöntésekben, vagy időszakos kisvizekben is, ezeket a vizeket viszont hamar elhagyja. Elsősorban nyílt területek vizeiben található.

Életmód 

A fajcsoport leginkább vízhez kötődő tagja. Időjárástól és előfordulástól függően nagyjából március elejétől kezdődik a vándorlása a telelőhelyekről a víztestekbe, ahol megkezdik nászukat. Ettől kezdve akár 6 hónapig is a vízben maradhatnak. Egyes élőhelyeken, főleg ahol sekélyebb, kiszáradó vizekben szaporodnak, hamarabb elhagyják a víztestet, és szárazföldi életmódra váltanak. Ott repedésekben, üregekben, kövek és farönkök alatt húzódnak meg, és főleg éjszaka aktívak. Egy nőstény nagyjából 200 petét rak, melyeknek körülbelül a feléből alakul ki lárva. Az átalakult lárvák nyár végén, ősz elején hagyják el a vizet. Mind a kifejlett egyedek, mind a lárvák ragadozó életmódúak. A vízben töltött időszakban vízirovar- és szúnyoglárvákkal, kisrákokkal (vízibolhák, evezőlábú rákok) és gyakran kisebb ebihalakkal táplálkoznak. Szárazföldi életszakaszukban nagyrészt bogarakat, legyeket és hártyásszárnyúakat fognak.

Státusz, védelem  

A dunai tarajosgőte állományai csökkenőben vannak. A veszélyeztető tényezők közül a szaporodóhelyek kiszáradása és az élőhelyek megszűnése, feldarabolódása a legfontosabbak. A faj a Berni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.

Ajánlott irodalom 

Arntzen, J. W. 2003. Triturus cristatus Superspezies Kammolch-Artenkreis. Handbuch der Reptilien und Amphibian Europas. Schwarzlurche (Urodela) IIA. Grossenbacher, K. G. & Thiesmeier, B. (eds): pp. 421-514; Aula-Verlag. Wiebelsheim. 

Arntzen, J. W., Themudo, G. E., & Wielstra, B. 2007. The phylogeny of crested newts (Triturus cristatus superspecies): nuclear and mitochondrial genetic characters suggest a hard polytomy, in line with the paleogeography of the centre of origin. Contributions to Zoology, 76: 261-278. 

Bucci-Innocenti, S., Ragghianti, M., & Mancino, G. 1983. Investigations of kariology and hybrids in Triturus boscai and T. vittatus, with a reinterpretation of the species groups within Triturus (Caudata: Salamandridae). Copeia, 1983(3): 585-598. 

Litvinchuk, S. N. & Borkin, L. J. 2000. Intraspecific taxonomy and nomenclature of the Danube crested newt, Triturus dobrogicus. Amphibia-Reptilia, 21: 419-430. 

Vörös, J. & Major, Á. 2007. Kétéltű-populációk földrajzi szerkezete a Kárpát-medencében. In: Forró L. (szerk.): A Kárpát-medence állatvilágának kialakulása. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest; pp. 269-281. 

Vörös, J. & Arntzen, J. W. 2010. Weak population structuring in the Danube crested newt, Triturus dobrogicus, inferred from allozymes. Amphibia-Reptilia, 31: 339-346.

Galéria 

Dunai tarajosgőte pár
Dunai tarajosgőte hasmintázata
Dunai tarajosgőte lárva
Dunai tarajosgőte lárva
Dunai tarajosgőte torka
Telelő dunai tarajosgőték
Dunai tarajosgőte és pettyes gőte

Ajánlott idézés

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (2023) Magyarország kételtűi és hüllői: Dunai tarajosgőte https://www.mme.hu/keteltuek-es-hullok/dunai-tarajosgote
Letöltés dátuma: 2023-06-03