A kecskebéka korábban Rana-genuszba tartozott, átsorolásának okait lásd a nagy tavibékánál (Pelophylax ridibundus); a Rana esculenta elnevezés azonban még ma is széles körben használatos. A nagy illetve a kis tavibéka állandósult és szaporodóképes hibridje, tehát nem tekinthető önálló fajnak. Genusz- és fajneve közt gyakran olvashatjuk a görögklepton (tolvaj) szóra utaló ’kl.’ rövidítést, ami annyit jelent, hogy hibridogenetikus szaporodása során géneket „lop” szülőfajaitól. A hibridogenetikus szaporodás során a két különböző fajhoz tartozó szülő hibrid utódai szintén szaporodóképesek. A hibrid kecskebéka tehát a két különböző fajhoz tartozó szülőjétől kapott kromoszómákkal rendelkezik. Amikor azonban ő maga ivarsejteket képez, a kromoszómái nem kereszteződnek át, így a szülői gének keveredése nem történik meg, egy sajátos mechanizmus következtében az egyik szülő génállománya felszívódik, és csak a megmaradt másik jelenik meg az ivarsejtben. A hibrid kecskebéka tehát vagy nagy vagy kis tavibéka ivarsejteket termel. Azonban könnyen visszakereszteződik bármelyik szülőfajjal, és ezzel újabb hibridek „előállítása” válik lehetővé. Általában stabil szerkezetű szaporodó állományok jönnek létre, melyek vagy ridibundus-esculentus vagy lessonae-esculentus összetételűek – ahol többnyire az egyik faj az egyik ivart, a másik faj a másik ivart adja. Nagyon gyakoriak például az olyan populációk, melyekben a nőstények nagytermetű esculentus-ok, a hímek pedig kisebb termetűlessonae-k. A tisztán esculentus-okból álló állományok ritkák, csakúgy, mint a kizárólag egyik vagy másik szülő fajból állók.