A rákosi vipera nappali életmódot folytat. A párzási időszakon kívül elsősorban a reggeli és a késő délutáni órákban aktív. Októbertől márciusig földalatti üregekben, lyukakban telel (meleg téli napokon elő is jöhet a telelőüregből). Megfigyelések szerint több egyed is használja(hatja) ugyanazt a telelőüreget, gyakran egyéb kétéltű- és hüllőfajok társaságában. Március közepe után a felnőtt és fiatal egyedek nagyrészt egyszerre jönnek elő a telelésből, majd néhány héttel később vedlenek. A hibernációt követően a hímek kizárólag napozással töltik napjaikat, ritkán vagy egyáltalán nem táplálkoznak. Április végéi, május elejéig megtörténik a párzás. A nőstények feromonnyomát keresve a hímek ilyenkor több kilométert is megtesznek naponta. Viperákra jellemző párharcok alakulnak ki a rivalizáló hímek között. Testük majd két-harmadát felemelve egymás köré tekerednek és lökdösik, tolják egymást. Ritkán ugyan, de egymásba is marnak. E párharcok akár órákig is eltartanak, és a győztes jussa a párzás a közelben tartózkodó nősténnyel. Az újszülöttek általában július végén, augusztus közepén jönnek világra, hűvös években a fialás eltolódhat akár szeptemberig is. A nőstény súlyától, kondíciójától és korától függően az újszülöttek száma 4-16 lehet. A születést követő néhány percen belül a kis viperák (2-4 g súlyú, 100-160 mm hosszúságú egyedek) levedlenek, szétszélednek, majd önállóan táplálkoznak. Első életévükben 4-6 hetente vedlenek, majd a vedlések száma lecsökken, felnőtt állatoknál évi három vedlésre, egy telelést követőre, egyre a nyár közepén valamint egyre a telelést megelőzően. A nőstények általában csak kétévente párzanak, mivel a nagyszámú utód igen nagy energiabefektetést igényel, bár az utóbbi évek vizsgálatai azt bizonyítják, hogy vannak egyedek, amelyek olykor egymást követő években is fialhatnak. Ismeretink szerint, az egyes egyedek mozgáskörzete egy megfelelő búvóhely köré szorítkozik. Tavasszal és nyár elején a magasan fekvő területeket részesítik előnyben, majd a nyár közepén a mélyebben fekvő, hűvösebb lápréteket keresik. Egyes megfigyelések szerint, telelés előtt az élőhely magasabb pontjaira húzódnak. Tápláléka túlnyomó többségben egyenesszárnyúakból, illetve kisméretű gyíkokból áll. Estenként kisebb rágcsálókat is elfogyasztanak. A rákosi vipera mérgének erősségére a táplálékbázisából is következtetni lehet. Gyenge mérgű kígyó, mely ritkán támad. Gyakran hosszú ideig kézben tartva sem próbál marni. Gyenge vérmérge van. A kígyó ritkaságának, illetve szelíd mivoltának következtében a rákosi viperák okozta marás rendkívül ritkának mondható. Élősorban kutatók az ilyen balesetek szenvedő alanyai. A marást követő tünetek helyi jellegűek (a komolyabb tünetek rendkívül ritkák), vérzés, viszketés, helyi duzzanat, melyek borogatással, kalcium bevételével általában egy nap alatt teljesen elmúlnak. Azonban az óvatosság nem árt, hiszen ritkán ún. szisztémás (egész szervezetre kiterjedő) tünetek is kialakulhatnak, melyek akár több hetes kezelést igényelhetnek.