Eredményhirdetés - "Tócsalakó hegyisárkány", az alpesi gőte rajzpályázat - 2023

Az idei "Év kétéltűje" témában kiírt rajzpályázatunkra az ország számos pontjáról és a határon túlról is érkeztek alkotások. Összesen 830 különleges, szebbnél szebb, kreatív és egyedi pályamunkát kaptunk, melyeken az alkotók saját szemszögükből mutatták be hazánk egyik legritkább és egyetlen fokozottan védett kétéltűjét, az alpesi gőtét.

Nagy Emma rajza

Szakosztályunk a magyarországi Jane Goodall Intézet szervezésében a Hármashatárhegyi repülőtéren vett részt a Jane Goodall látogatása alkalmából rendezett eseményen, ahol érdeklődő iskolás csoportoknak mutattuk be munkánkat. Emellett az érdeklődők Halpern Bálint vezetésével ismerhették meg a közeli Vöröskőváron található Jane Goodall nevét viselő tanösvény élőlényeit, elsősorban a fokozottan védett kaszpi haragossiklót. Az idei évben az a megtiszteltetés ért minket, hogy a rendezvény keretén belül rajzpályázatunk díjazottjai a világ legismertebb és legelismertebb etológusától és csimpánzkutatójától, Dr. Jane Goodall-tól vehették át nyereményüket és fogadhatták gratulációját. Köszönjük Jane Goodall kedvességét és a lehetőséget a magyarországi Jane Goodall Intézetnek!


Fotók: Nikola Rahmé

Gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük minden pályázónak a beküldött munkákat!

DÍJAZOTTAK

Óvodás kategória:

I. helyezett: Janik-Prech Villő (6 éves, Héreg)
II. helyezett: Borbély Villő (6 éves, Gyömrő)
III. helyezett: Kerekes Emma (6 éves, Nyíregyháza)
Különdíj: Tóth Nóra Alíz (6 éves, Gyöngyös)

Alsós kategória:

I. helyezett: Farkas Csillag (8 éves, Keszthely)
II. helyezett: Szilágyi Gergely (9 éves, Jánoshalma)
III. helyezett: Gerner Zselyke (10 éves, Nyíregyháza)
Különdíj: Hertelendi Nimród (9 éves, Resznek)

Felsős kategória:

I. helyezett: Bottyán Lilla (15 éves, Budapest)
II. helyezett: Lapis Dóra Zsuzsanna (13 éves, Debrecen)
III. helyezett: Varjas Kinga Ilona (14 éves, Győrzámoly)
Különdíj: Domahidi Anna (13 éves, Hernádnémeti)

Középiskolás kategória:

I. helyezett: Majoros Dorina (18 éves, Vatta)
II. helyezett: Nagy Emma (17 éves, Budapest)
III. helyezett: Máté Barbara (16 éves, Románia)
Különdíj: Pribék Emma (17 éves, Budapest)

Felnőtt kategória:

I. helyezett: Mátyás Eszter (28 éves, Pécs)
II. helyezett: Bombay Bálint (37 éves, Szendehely)
III. helyezett: Bori Krisztina (28 éves, Budapest)
Különdíj: Dvorszky Henrik (45 éves, Dabas)


Majoros Dorina rajza

A díjazott alkotások ide kattintva tekinthetők meg.


Fotók: Nikola Rahmé

Kapcsolódó hírek

Az első alkalommal tavaly megszervezett program idén újból életre kel, ezúttal azonban 19 helyszínen. Nézd meg, hogy lakóhelyed, vagy ha éppen kirándulsz valamerre, ahhoz legközelebb hol van helyszíne rendezvényünknek és csatlakozz az éjszakai lepkészethez.

2023. augusztus 31. – szeptember 3. Hortobágy. Szervezők: MME Ritkaságvadász Szakosztály, Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

természetlesen

A tavaly útjára indított TermészetLesen adatgyűjtő program moduljai közül három jelenleg is aktív, s ennek apropóján a felmérésekhez kedvet érző önkénteseknek elindítunk egy két hónapos kihívást.