Farmosi békamentés és "Herp-túra"

Közel 60 résztvevővel tartottuk meg az idei év első Herp-túráját 2018. március 17-én, mely során felkerestük a Farmos környéki vizes élőhelyeket, ahol tavasszal mindig komoly erőfeszítéseket tesznek Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai és civil természetvédők, hogy segítsék a vonuló kétéltűeket biztonságban eljutni a szaporodóhelyeikre.

A békamentő "Herp-túra" résztvevői

Farmos határában 2004 óta minden évben szakemberek és önkéntesek közösen segítik a telelőhelyről a szaporodóhelyeikre vándorló kétéltűeket, akik a békamentés nélkül tömegesen pusztulnának az útvonalukat kettészelő 311-es műúton és a párhuzamos vasútvonalon. A mentési akció helyszíne a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kezelése alá tartozó Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzethez tartozik. A nemzeti park munkatársai és az önkéntesek terelő kerítéseket építenek ki minden évben, újrahasznosított anyagból a műút azon szakaszán, ahol a kétéltűek legnagyobb tömegben kelnek át. A terelőkerítés mentén vödörcsapdák vannak leásva, amelyeket a békamentő csapatoknak napi rendszerességgel a délelőtti órákban ellenőrizniük kell, majd az állatok adatait feljegyezni, végül a szaporodó helyükre szállítani őket. Ebbe a munkába kapcsolódhattak be a túránk résztvevői, szakosztályunk tagjainak vezetésével.

A terelőkerítés mentén leásott vödörcsapdák ellenőrzése

A terelőkerítés mentén leásott vödörcsapdák ellenőrzése (fotó: Nádai Zsombor)

A vödörcsapdák ellenőrzése és a szaporodóhelyet jelentő Nagy-Nádas felé vezető túra során a résztvevők számos ismeretet elsajátíthattak a kétéltűekről. Megismerhették a hazai fajok terepi megfigyeléseinek bizonyos módszereit és a kétéltűek védelmében végzett gyakorlati természetvédelmi feladatokat. A túravezetők Babocsay Gergely, Bozóki Balázs és Vági Balázs voltak. A lelkes békamentő csapat a Kékbegy tanösvényen engedte szabadon a megmentett békákat.

A túra végén a Vízparti Élet Háza Oktatóközpontban a Tápió Természetvédelmi Egyesület tagjai meleg teával várták a békamentőket. Az oktatóközpontban tárlatvezetés során megismerkedhettünk a Tápió-vidék kis táj védett természeti értékeivel, akváriumokban és terráriumokban tanulmányoztattuk a környék hal és kétéltű fajait.

A résztvevők MME Bolt békás termékei közül is vásárolhattak, illetve a jelvényadomány program is jelen volt.

A programot érdekes előadások zárták. A szakosztály részéről Vági Balázs a kétéltűeket érintő globális természetvédelmi kérdésekről tartott előadást, Bozóki Balázs pedig a farmosi békamentés legfontosabb természetvédelmi és kutatási eredményeit ismertette. Sári Gergő a Tápió Természetvédelmi Egyesület tagja egy érdekes előadásban mutatta be a Framosi Madárvártán végzett madárgyűrűző munkát és a fülemülesitkék vonuláskutatásának eredményeit. Az aznapi programot Juhász Erika ,,Hód mozija” zárta, mely során a Tápió-vidéken végzett hódkutatásokról nézhettünk meg érdekes felvételeket.

Páran az éjszakát a Boros Ádám Ifjúsági Szálláson töltöttük annak reményében, hogy másnap is tudjuk tanulmányozni a Nagy-Nádas élővilágát. A kellemes márciusi esős nap hirtelen óriási havazásba csapott át. A másnapi ellenőrzés során a lelkes, mindenre elszánt csapat - az időjárási körülményekkel dacolva - végül 15 békát mentett meg, hol a hó alól előbányászva, hol jeges vízben keresve meg őket, összesen 73 vödörcsapdát ellenőrizve. Tekintettel a vastag hórétegre, az akció után a békákat a Vízparti Élet Háza Oktatóközpontba szállítottuk, ahol terráriumban várják az enyhülést.

Másnap eléggé megváltozott körülmények között folytatódott a békamentés (fotó: Bozóki Balázs)

A rossz idő ellenére a Nagy-Nádas körüli túra sem marad el, amely során Lanszki Zsófia mutatta be nekünk a vidra nyomkeresés rejtelmeit. A szokatlan tavaszi időjárás nem szegte kedvünket, a lehetőségeket megragadva állatnyomokat kerestünk az éjszaka során lehullott havon. A csapatunk hamar meg is találta a békák útját átszelő műút menti híd alatt az első vidranyomokat és vidraürülékeket, amellyel - territoriális faj lévén – területük határait jelölik. A túra további részében még számos, vidrák által frissen használt váltót találtunk a területet behálózó tavak közötti utakon. Az egyik ilyen váltóhoz közeledve az úton épp átkelő és vízbe ugró vidrát is sikerült megpillantanunk.

A programról nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Örülünk, hogy sok érdeklődőt tudtunk megismertetni a kétéltűek különleges világával.

Mindenkit sok szeretettel várunk szakosztályunk további programjaira is!

Szerzők: Bozóki Balázs és Lanszki Zsófia

Kapcsolódó hírek

Az első alkalommal tavaly megszervezett program idén újból életre kel, ezúttal azonban 19 helyszínen. Nézd meg, hogy lakóhelyed, vagy ha éppen kirándulsz valamerre, ahhoz legközelebb hol van helyszíne rendezvényünknek és csatlakozz az éjszakai lepkészethez.

2023. augusztus 31. – szeptember 3. Hortobágy. Szervezők: MME Ritkaságvadász Szakosztály, Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

természetlesen

A tavaly útjára indított TermészetLesen adatgyűjtő program moduljai közül három jelenleg is aktív, s ennek apropóján a felmérésekhez kedvet érző önkénteseknek elindítunk egy két hónapos kihívást.