2015.05.21

Ki szereti a cseresznyét?

Az egyik első korai gyümölcsünket majdnem minden ember szereti és azt gondolhatnánk, hogy a madarak mindegyike hasonló módon rajon érte. Ám nem mindegyik!

 

A fekete rigóról köztudott, hogy szívesen megcsipkedi az érőben lévő gyümölcsöt és sok madárbarát a szüretelés során, a felsőbb ágakon meg is hagy neki egy keveset. Persze nem biztos, hogy ő fogja megenni, hiszen sok más madár is örömmel fogyaszt belőle.
Ám van egy madár, mely ugyan első látásra eszi a cseresznyét, valójában nem eszi meg! Ő a meggyvágó.
Csőrébe veszi, elkezdi enni, ám ha jól megfigyeljük, akkor a gyümölcs húsát –amit mi megeszünk- a földre potyogtatja. Nem véletlen műve ami történik, nem ügyetlen, csak éppen, ő nem a számunkra ízletes gyümölcshúsra vágyik. A kemény „magot” akarja. Miután lemorzsolta róla a lédús részt, ügyesen feltöri és a benne lévő magot fogyasztja el. Ha a fa alatt félbetört, általunk csak magnak nevezett, valójában csonthéj darabokat találunk, akkor biztosan tudjuk ki látogatta meg a fánkat.
 

Írta: Kincses László, fotó: Orbán Zoltán