2020.03.21
Kisalföldi Helyi Csoport

Vércsék védelmében

A Kisalföldi Helyi Csoport tavaly kezdett bele a vércse ládák kihelyezésébe és kezelésébe a Mosoni-síkon. A területen a korábbi években több szervezet (Soproni Egyetem Vadgazdálkodási Intézet, Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, Raptor Protection Slovakia) is helyezett ki költőládákat. Ezt fogtuk össze és egységesítettük.

Faanyag darabolása Fotó: Antoni Gyula

Vércseláda készítés Fotó: Antoni Gyula

Vércseláda készítés Fotó: Antoni Gyula

Faanyagkezelő festés Fotó: Antoni Gyula

Kiemelt faj a kék vércse, melynek egy perempopulációja fészkel ebben a térségben, így különösen fontos megóvnunk. A tavalyi ellenőrzések alkalmával 4 kék vércse párt azonosítottunk, azonban sikeres pár csak kettő lett. Összesen 6 fióka repült ki a fészkekből. Érdekesség, hogy az egyik kék vércse pár szalakóta odúban költött, ezen kívül 20 pár vörös vércse és egy pár erdei fülesbagoly költött a ládákban.

Vércseláda kihelyezés a homokpusztán Fotó: Antoni Gyula

Vércseláda kihelyezés a Mosoni-síkon Fotó: Bodics Dániel

 

A sikeren felbuzdulva a hosszú téli estéket barkácsolással töltöttük. Március elejére elkészítettünk még 35 új odút, melyek nagy részét a Mosoni-síkra helyeztük ki a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai segítségével. A területen, így már közel 100 láda várja költésre a madarakat. Továbbá néhány, általunk gyakrabban látogatott vidékre is kerültek ki ládák, például a Dél-Hanságba, a Tóközbe és a Gönyűi-homokvidékre.

Köszönet a sok lelkes önkéntesnek, és várjuk a további vállalkozó kedvű madarászokat, hiszen a munka csak most kezdődik…

Győrig Előd

Vércseládák

Vércseládák